Milliárdos költségvetéssel indult újra a Bozsik-program

2011. június 9. 11:36

Az OTP Bank, valamint a MOL is támogatja az újra indított Bozsik-programot, amelynek éves költségvetése összesen 1,16 milliárd forint. Ebből 400 millió az állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig a két cég állja. Az erről szóló megállapodást Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója, Vági Márton, az MLSZ főtitkára, valamint Nyilasi Tibor, az MLSZ sportigazgatója jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatón.

Részletek

Dzsudzsák átigazolása jövő hétig is elhúzódhat

2011. június 9. 11:53

Még nem került pont a jelenlegi legjobb magyar futballistának tartott Dzsudzsák Balázs átigazolási ügyére, amely akár a jövő hétig elhúzódhat. A játékos menedzsere, Vörösbaranyi József az nso.hu-nak csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy továbbra sem mondhat csapatnevet, de jelezte, még folynak "bizonyos tárgyalások, melyek még nem zárultak le...". A menedzsert az MTI-nek nem sikerült elérni. A holland PSV Eindhoven balszélsője az egyelőre meg nem erősített hírek szerint az orosz Anzsi Mahacskalához szerződik, s már szerdán részt is vett Rómában a szerződés aláírásához szükséges orvosi vizsgálatokon.

Részletek

Roland Garros: Li Nát 116 millióan nézték Kínában

2011. június 9. 13:23

Az idei év legnézettebb sporteseménye volt az 1,34 milliárd lakosú Kínában a francia nyílt teniszbajnokság női egyesének szombati döntője: Li Na sikerét 116 millióan látták az állami televízióban. A női tornákat szervező WTA csütörtöki bejelentése szerint ez a nézőszám is bizonyítja, milyen nagy népszerűségnek örvend a női szakág, és a szervezet nem is titkolja, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet fordít majd Kínára. Li két szoros játszmában verte a tavalyi győztes olasz Francesca Schiavonét. A kínai játékos pályafutása első Grand Slam-sikerét aratta, és ő az első ázsiai játékos is, aki GS-viadalon diadalmaskodott. 

A PSV megállapodott az Anzsival Dzsudzsák átigazolásáról

2011. június 9. 15:33

A PSV megállapodott az Anzsival Dzsudzsák átigazolásáról

A Dzsudzsák Balázst képviselő Stars & Friends Menedzseriroda az MTI-nek megerősítette, hogy a magyar válogatott futballista klubja, a holland PSV Eindhoven megállapodott az orosz Anzsi Mahacskalával. "A PSV Eindhoven és az orosz Anzsi Mahacskala megegyezett a játékos vételárában. Dzsudzsák Balázs Rómában részt vett az orosz klub hivatalos orvosi vizsgálatán, amelyen megfelelt. A játékos és az orosz klub között a hivatalos tárgyalások megkezdődtek, amelynek a lezártát követően tájékoztatjuk a közvéleményt." - áll az iroda közleményében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

Részletek

F1 Kanadai Nagydíj: versenyezhet a Monacóban megsérült Pérez

2011. június 9. 18:54

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosai versenyzési engedélyt adtak a vasárnapi, kanadai futamra Sergio Péreznek, a Sauber Forma-1-es istálló mexikói pilótájának, aki a Monacói Nagydíj május 28-i időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet. "Minden rendben, ott lehetek a rajtnál" - mondta a 21 éves újonc a csütörtöki vizsgálatok után. Perez a monte-carlói időmérő harmadik szakaszában az alagútból kijövet keresztbe csúszott a pályán, a szalagkorlátnak csapódott, majd onnan nagy sebességgel a szemben lévő gumifalnak ütközött kocsija oldalával. A mentők hosszú percek alatt emelték ki az autóból, s kórházba szállították, ahol két napot töltött. 

Részletek

London 2012: bemutatták az olimpiai fáklyát

2011. június 8. 13:29

Szerdán bemutatták azt a fáklyát, amellyel a jövő évi londoni olimpia váltófutása során viszik az olimpiai lángot. Sebastian Coe, a szervezőbizottság ügyvezető elnöke a St. Pancras pályaudvaron mutatta be a háromszög keresztmetszetű, aranyozott alumínium csövet, amelyen 8000 lyukacska található. A háromszög azt jelképezi, hogy London 1908 és 1948 után harmadszor lesz ötkarikás házigazda, míg a lyukak számával arra utalnak, hány mérföldet tesz meg és hány futó jut szóhoz a Nagy-Britanniát keresztül szelő hetven napos váltó során.

Részletek

Ecclestone szerint elmarad az idei Forma-1-es Bahreini Nagydíj

2011. június 8. 14:16

Ecclestone szerint elmarad az idei Forma-1-es Bahreini Nagydíj

Bernie Ecclestone szerint az idén nem rendezik meg az október 30-án esedékes Forma-1-es Bahreini Nagydíjat. "A jövőben visszatérünk oda, de nem most" - nyilatkozta szerdán a BBC-nek a Forma-1 elsőszámú irányítója, hozzátéve, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha az országban rendeződnek a politikai és a szociális problémák. "A résztvevők egyetértése nélkül nem lehet átprogramozni a naptárat." A március 13-i idénynyitó bahreini GP-t a királyságban zajlott demonstrációk és erőszakos cselekmények, valamint a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt február 21-én törölték a versenynaptárból, majd pénteken bejelentették, hogy a versenyt október 30-án pótolják.

Részletek