Hirdetés
Hajszálon múlik, hogy van Gogh festette-e

Hajszálon múlik, hogy van Gogh festette-e

2012. augusztus 10. 09:43

Egy hajszálon múlik annak kiderítése, hogy Vincent van Gogh festett-e egy képet vagy sem: szakértők a festmény felületén felfedeztek és onnan leszedtek egy hajszálat, amelyet DNS-vizsgálattal fognak faggatni.

Részletek

Magyar agykutatók tanulmánya a Science-ben

2012. augusztus 10. 09:30

Magyar agykutatók tanulmánya a Science-ben Budapest, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) - Magyar kutatóknak állatkísérletekben sikerült koponyán kívül elvégzett elektromos ingerléssel megállítani az epilepsziás rohamok egy bizonyos típusát, eredményüket az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, az amerikai Science magazin augusztus 10-i számában ismertették.

Részletek

Történészek vitája Horthy Miklós politikai szerepvállalásáról

2012. július 31. 20:56

Eltérően ítélték meg a Horthy-korszakot, ezen belül Horthy Miklós kormányzó szerepvállalását történészek a fővárosban kedden rendezett beszélgetőesten. Egyebek között elhangzott: Horthy megítélésében soha nem lesz egységes álláspont, ugyanakkor abszurd, hogy a mostani viták során személyét és az akkori rendszert nem választják szét.

Részletek
Szent-Györgyi emlékév: új kiállítás

Szent-Györgyi emlékév: új kiállítás

2012. július 12. 11:25

Először láthatja a nagyközönség Szent-Györgyi Albert három diktafonját és az őt ábrázoló műalkotások közül néhány darabot. Az emlékév alkalmából ugyanis az egyetem egykori rektorának relikviáiból nyílik csütörtökön időszaki kiállítás a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában. A tárlaton archív hang- és filmfelvételek, riportok segítségével a legendás tudóst is felidézik.

Részletek
Életmentő diagnosztikai készülék az SZTE-n

Életmentő diagnosztikai készülék az SZTE-n

2012. július 5. 16:52

Súlyos gombafertőzések felismerését segítő diagnosztikai készüléket ajándékozott az MSD Pharma Hungary Kft. gyógyszerkereskedelmi cég a Szegedi Tudományegyetem mikrobiológiai laboratóriumának. A 3,6 millió forint értékű műszer életeket menthet, ugyanis a korábbi módszerrel ellentétben, gyorsabb és pontosabb eredményt mutat, így az orvosok hamarabb meg tudják kezdeni a betegek kezelését.

Részletek