Hirdetés
Eredményeiket ismertették a Sófi-ösztöndíjra pályázó biológushallgatók

Eredményeiket ismertették a Sófi-ösztöndíjra pályázó biológushallgatók

2016. március 18. 19:45

Tudományos konferencián számoltak be eredményeikről azok a biológushallgatók, akik a Szegedi Tehetségponton keresztül Sófi-ösztöndíjra pályáztak. A kuratórium tagjai szerint ez a támogatás azért is fontos, mert a tehetséges fiatalok többsége ma már – a sokkal kedvezőbb feltételek miatt – inkább külföldön folytatná tudományos kutatásait.

Részletek
Kamarát szeretnének a pszichológusok, a törvényjavaslat már el is készült

Kamarát szeretnének a pszichológusok, a törvényjavaslat már el is készült

2016. február 10. 20:00

Az új szervezet felállításával kiszűrhetnék azokat, akik megfelelő végzettség nélkül végeznek pszichológusi munkát, és ezzel akár kárt is okozhatnak másoknak. Becslések szerint országszerte több ezren vannak olyanok, akik szakmai képzettség nélkül ígérnek könnyű, gyors és teljes megoldást a lelki problémákra, ezzel pedig pénzt csalnak ki a hiszékeny emberektől.

Részletek

Szent­-Györgyi Napok, huszonkettedik alkalommal

2015. november 12. 18:30

Csütörtökön és pénteken tartják a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi karainak hagyományos ünnepi rendezvényét, a Szent­-Györgyi Napokat. A 22. alkalommal megszervezett rendezvényhez kapcsolódóan csütörtök délután az orvosi, gyógyszerészeti, fogorvosi, egészségtudományi és szociális képzési karok, valamint a Szent-­Györgyi Albert Klinikai Központ képviselői számoltak be idei eredményeikről, rövid, valamint hosszabb távú fejlesztési terveikről. Elhangzott: a legfontosabb cél mind a négy kar számára a szakemberek elvándorlásának jelentős csökkentése kell, hogy legyen, amit úgy lehet elérni, ha az orvosok, kutatók, szakellátók és más szakemberek úgy érezhetik, Szegeden is megtalálhatják számításaikat szakmájukban. Ennek eléréséhez fontosak a folyamatos fejlesztések, valamint a folyamatos elismerés, aminek részeként a Szent-­Györgyi Napokon számos elismerés átadására is sor kerül. A központi ünnepséget pénteken délelőtt 10 órától rendezik meg a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében.

Részletek