Az ország legnagyobb borászati seregszemléjének indulása óta a legtöbb, 160 borász várja idén a vendégeket a pénteken kezdődő Szegedi Borfesztiválon. Az 1995-ben indult fesztivál az elmúlt huszonhét évben hatalmas fejlődésen, változáson ment keresztül, valóságos diadalutat járt be Szegeden, így lett mára egy alföldi nagyváros az ország második legnagyobb borünnepének házigazdája.
Paul von Hindenburg 1933. január 30-án Adolf Hitlert nevezte ki Németország kancellárjának. Azon a napon elkezdődött valami, aminek nem kellett volna megtörténnie, de ha nem történik meg, akkor ez a visszatekintés sem születik meg. Karsai László történésszel, a Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszékének emeritus professzorával utaztam vissza a XX. század húszas éveinek végére, és a harmincas évekbe a II. világháború kitöréséig. Lelkiismereti kérdések és banális dolgok is közrejátszottak a náci térnyerésben, és persze szerepet játszott benne az angolok és a franciák nagyvonalúságnak tűnő nemtörődömsége is. És akkor még ott volt a türelmetlenség, amit a nagy gazdasági világválság okozott. Tldr történelemóra, aminek a végén megnézzük azt is, a jelenben értelmezhető-e a múltnak ez a sötét, borzalmas korszaka, érdemes-e összehasonlítani bárhogyan is a világban és hazánkban most zajló folyamatokkal azt, ahogy egy lenézett, semmire nem tartott osztrák káplár egy nép élére áll.