Egy hónap alatt összességében 2,3 százalékkal csökkent a családi nagybevásárlás ellenértéke, három vizsgált hipermarketben átlagosan 826 forinttal kellett kevesebbet fizetni ugyanazért, mint egy hónapja. Éves összehasonlításban a tavalyihoz képest már „csak” 25,6 százalékkal drágult a családi nagybevásárlás a hipermarketekben. Egy évvel korábban – 2022-őt 2021-hez viszonyítva – ez még több mint 31 százalék volt. Fellélegezni azért még nem lehet: mindez ugyanis döntően a bázishatásnak köszönhető. Június elején is mért a Privátbankár Árkosár-csapata.
A Szeged Televízió nyugdíjasokat kérdezett arról, hogyan tudnak kijönni a nyugdíjukból, mennyire érzik meg az áremeléseket, valóban lehet-e egy számjegyű az infláció. A válaszolók elmondták a véleményüket a kormány öt százalékos nyugdíjemeléséről is.
Megtörni látszik az egy éve tartó áremelkedési trend a hazai hipermarketekben, de még így is a második legnagyobb élelmiszeráremelkedést mérte március elején a Privátbankár Árkosár-csapata. A képzeletbeli kosárban lévő ugyanazért a harminc élelmiszerért ugyanazoknál a hipermarket-láncoknál 10 ezer 816 forinttal kell többet kiadnunk most, mint egy évvel ezelőtt. Miközben az előző hónaphoz képest egy százalékkal csökkent az áremelkedés üteme, az élelmiszerek inflációja még így is 42 százalék fölött van.
Régi bevett gyakorlat a hazai kereskedelemben, hogy új évhez, új ár kell! Pontosabban magasabb ár, így akár kell, akár nem, mindenki árat emel. Nem kivétel ez alól 2023 sem, azzal a különbséggel, hogy ez most az előző év drasztikus élelmiszerár-emeléseire rakódik rá. Összességében így január első napjaiban már több mint 41 százalékos drágulást mért a Privátbankár Árkosár-felmérése. Egy átlagos családi nagybevásárlást már 36 ezer forintból lehet csak megúszni. Tavaly januárban mindezt még 10 ezer 462 forinttal olcsóbban meg tudtuk vásárolni.