A korábbi 1,2 milliárd forint helyett idén összesen már csak 800 millió forintot szánt a kormányzat az elmúlt 12 évben kivéreztetett független színházak működési támogatására. A négy szegedi pályázó közül háromnak is 0 forintot ítélt oda a vidéki keretről döntő kuratórium. Sokan úgy vélik, ez volt a kegyelemdöfés, országszerte tucatjával húzhatják majd le a rolót az eddig is a túlélésükért küzdő függetlenek. A szegediek nem adják fel.
Talán már 2043 előtt kiderül, valóra válik-e Pintér Béla látomása, miszerint a mostani tanár- és diáktiltakozások az utolsó ellenállási kísérletek az Orbán-rendszerrel szemben. Ha nem marad, aki a cselekvés mellett dönt, akkor tényleg így maradunk, ahogy most vagyunk. Legalábbis azok, akik nem költöznek ki, mondjuk, Karlsruhéba.