Szegeden is javultak a szervdonorra váró betegek esélyei

Szegeden is javultak a szervdonorra váró betegek esélyei

2017. február 24. 18:45

Magyarország is tagja az Eurotransplantnak, vagyis a nemzetközi szervcsere szövetségnek. Ennek köszönhetően ma már egyre kevesebb ideig kell várni a betegeknek az új szervre. Így azok is esélyt kaphatnak az életre, akik ritka vércsoportúak, illetve úgymond túlérzékenyek.

Részletek
Csinosan a jó célért: idén beteg gyerekeknek segítenek

Csinosan a jó célért: idén beteg gyerekeknek segítenek

2017. február 23. 20:20

A Csinosan a jó célért elnevezésű divatbemutató tavalyi sikerén felbátorodva idén is megtartják ezt a rendezvényt a Katolikus Ház önkéntesei. A márciusi bemutatót a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvánnyal közösen rendezik. Céljuk, könnyebbé tenni a beteg gyerekek kórházban töltött napjait, heteit.

Részletek
Kötelező és ingyenes lehet a bárányhimlő elleni védőoltás

Kötelező és ingyenes lehet a bárányhimlő elleni védőoltás

2017. február 22. 18:45

Tavaly több mint 36 ezer bárányhimlős megbetegedést jelentettek országosan. Azokon a helyeken, ahol az önkormányzat átvállalta a betegség elleni vakcina költségét, jelentősen csökkent a fertőzésszám. Az óvodás csoportokon általában járványszerűen söpör végig a bárányhimlő az ősztől tavaszig tartó időszakban. Ennek most vége lehet, ha a gyermekorvosok kérésére a kormány úgy dönt, ingyenessé teszi a védőoltást.

Részletek