Anderle Ádám történészre emlékeztek a szegedi bölcsészkaron

Anderle Ádám történészre emlékeztek a szegedi bölcsészkaron

2017. február 24. 19:55

Anderle Ádám történészre, egyetemi oktatóra, a szegedi Hispanisztika Tanszék alapítójára emlékeztek ma a Bölcsészettudományi Karon. Az MTA doktora tavaly év végén, 73 éves korában hunyt el. A hozzá közelállók szerint még élete utolsó óráiban is dolgozott. Tanulmányaiból született az az életpályáját összefoglaló könyv, amelyet ezen a konferencián mutattak be.

Részletek
Idén nyáron most már tényleg megújulhat a szegedi sportuszoda

Idén nyáron most már tényleg megújulhat a szegedi sportuszoda

2017. február 24. 19:05

Már korábban is tervezték, de az idén nyáron úgy tűnik, valóban sikerül felújítani a szegedi sportuszodát. A tervek most készülnek, ezután még pályázati jóváhagyásra lesz szükség, és közbeszerzési eljárást is kell majd tartani. Ha minden jól megy, ősszel már az új sátortető kerülhet a megszépült medence fölé.

Részletek
Szegeden is javultak a szervdonorra váró betegek esélyei

Szegeden is javultak a szervdonorra váró betegek esélyei

2017. február 24. 18:45

Magyarország is tagja az Eurotransplantnak, vagyis a nemzetközi szervcsere szövetségnek. Ennek köszönhetően ma már egyre kevesebb ideig kell várni a betegeknek az új szervre. Így azok is esélyt kaphatnak az életre, akik ritka vércsoportúak, illetve úgymond túlérzékenyek.

Részletek
Csinosan a jó célért: idén beteg gyerekeknek segítenek

Csinosan a jó célért: idén beteg gyerekeknek segítenek

2017. február 23. 20:20

A Csinosan a jó célért elnevezésű divatbemutató tavalyi sikerén felbátorodva idén is megtartják ezt a rendezvényt a Katolikus Ház önkéntesei. A márciusi bemutatót a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvánnyal közösen rendezik. Céljuk, könnyebbé tenni a beteg gyerekek kórházban töltött napjait, heteit.

Részletek