Hirdetés
Hirdetés
Korondi utca: családok mentek tönkre a lakásukért folyó küzdelemben

Korondi utca: családok mentek tönkre a lakásukért folyó küzdelemben

2016. május 12. 18:00

Családok mentek tönkre abban a küzdelemben, amit a korábban már kifizetett lakásuk megtartásáért folytatnak – mondta Szabó Bálint a bíróság előtt a Széchenyi téren. Mikor kattan bilincs L. Gábor kezén? - a jogász ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót, amelyen a károsultak egy része is megjelent. Mint elhangzott, továbbra is megoldatlan azoknak a lakástulajdonosoknak az ügye, akik az építési vállalkozónak ugyan kifizették az ingatlanuk árát, de a pénz nem jutott el a bankhoz. A pénzintézet a vállalkozó adósságainak behajtására akarja eladni a jelzáloggal terhelt lakásokat, a banknak joga van érvényesíteni a követelését. Volt, aki másodjára is kifizette a lakását, de erre nem mindenki képes. Idős, beteg, mozgáskorlátozott emberek is elveszíthetik az otthonukat. Szabó Bálint szerint az építési vállalkozó közben fényűző életet él, drága autóval jár, utazgat, és nem hajlandó szóba állni azzal az ötven emberrel, akiket megkárosított. A vállalkozó ellen más ügyekért csődbűncselekmény miatt indult büntetőper, ezen jelent meg ma a Szegedi Járásbíróságon.

Részletek
Panasz-nap az SZTE-n: egy kis kikapcsolódás a nagy hajtás előtt

Panasz-nap az SZTE-n: egy kis kikapcsolódás a nagy hajtás előtt

2016. május 11. 20:50

A szorgalmi időszaknak vége, a vizsgaidőszak még csak most kezdődik. Az újabb nagy hajtás előtt az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ szervezett egy úgynevezett Panasz-napot, ahol bárki elmondhatta búját-bánatát és legalább egy napig megfeledkezhetett az egyetem nehézségeiről.

Részletek
Tűzbe borul a Dóm tér szombaton este

Tűzbe borul a Dóm tér szombaton este

2016. május 11. 20:40

Jótékonysági tűzzsonglőr-gálára várják a szegedieket május 14-én 15 órától este tízig. A látványos rendezvény célja, hogy adományokat gyűjtsenek a Szegedi Újszülött Életmentő Alapítványnak. A szervezet 24 éves fennállása óta 25.000 újszülöttön segített, most egy úgynevezett sav-bázis meghatározót szeretnének vásárolni. Az adakozó kedvű lakosságot délután 3 órától ingyenes zsonglőr játszóház várja, lesz profi arcfestés és bemutatót tart a Teddy Maci Kórház is. 18 órától kezdődik a Rektori Hivatalban a két órás gálaműsor táncosokkal, zsonglőrökkel és bűvészekkel, majd este fél kilenctől a Dóm téren exkluzív tűztánc és tűzzsonglőr bemutatót tartanak.

Részletek
Határtalanul: a Vajdaságba utazhattak a csonkás diákok

Határtalanul: a Vajdaságba utazhattak a csonkás diákok

2016. május 11. 20:30

Ahhoz, hogy magyar-magyar kapcsolatok létezzenek, szakmai és személyes találkozásokat kell szervezni. Ez a célja a Határtalanul! programnak, amelyre bármely hazai iskola pályázhat. A szegedi Csonka János Szakképző Iskola már negyedszer járt sikerrel, így idén diákjai a Vajdaságba látogathattak.

Részletek
Virágosztás: 200-300 ezer forintot költenek egynyári virágra a képviselők a körzetükben

Virágosztás: 200-300 ezer forintot költenek egynyári virágra a képviselők a körzetükben

2016. május 11. 19:50

Egynyári virágokat osztottak szerdán a Kolozsvári téren, a jövő héten a Szegedi Vadaspark lakóparkban, a Klapka téren és Szőregen folytatják. Szegeden az önkormányzati képviselők évek óta hagyományosan ilyenkor látják el választóikat egynyári virágokkal. A cél, hogy a családi házas városrészek utcafrontján és az udvarokban még színesebbek legyenek a kertek.

Részletek
Bálint Sándorra emlékeztek: 36 éve halt meg a legszögedibb szögedi

Bálint Sándorra emlékeztek: 36 éve halt meg a legszögedibb szögedi

2016. május 10. 19:40

Először a néprajzkutató sírjánál, az alsóvárosi temetőben, majd szobránál, a Mátyás téren emlékeztek meg az 1980. május 10-én elhunyt Bálint Sándorról. A legszögedibb szögedi halálának 36. évfordulóján a Móra Ferenc Múzeum szervezésében koszorúzták meg a városi emlékhelyeket. Bálint Sándor a magyarországi vallási néprajztudomány megalapozója. Különösen jelentős eredményeket ért el a szegedi nagytáj paraszttársadalmának és a katolikus népélet kutatásában.

Részletek
Díjat kapott a MigSzol, és ezáltal rengeteg szegedi és környékbeli ember

Díjat kapott a MigSzol, és ezáltal rengeteg szegedi és környékbeli ember

2016. május 9. 20:20

Különleges díjat kapott több ezer szegedi és környékbeli ember. A MigSzol tavaly nyáron alakult, hogy segítse a déli határon átkelő menekülteket. Több százan vettek részt a szervezésben, a tájékoztatásban, valamint az elcsigázott emberek ellátásában, sokan pedig adományokkal támogatták ezt az önkéntes munkát. Ezt ismerték el a Civil Díj 2016. gáláján. A menekültválság legnehezebb időszakában az önkéntesek az önkormányzat által a vasútállomásnál felállított faháznál látták el élelmiszerrel, vízzel és információval, esetenként ruhával és tisztálkodószerekkel az átutazó külföldieket. Ennek is köszönhető, hogy a menekültek békés és kulturált módon haladtak át Szegeden. Az önkéntesek segítségével naponta ezrek jutottak ennivalóhoz és ivóvízhez nemcsak az állomásnál, hanem az ideiglenes gyűjtőpontoknál is. A MigSzol szervezete a határzár felállítása és a menekültekre vonatkozó szabályok átalakítása óta sokkal kisebb létszámmal, de ma is működik.

Részletek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés