Hirdetés

Piros Attila váltja a nyugdíjba vonuló Lukács János rendőrfőkapitányt

2017. november 29. 20:18

December 1-től Piros Attila lesz a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság új vezetője. A hírt ma ünnepi állománygyűlésen jelentették be. Lukács János vezérőrnagy, a kapitányság eddigi vezetője november 30-ával nyugállományba vonul, és ebből az alkalomból Papp Károly, a rendőrség országos parancsnoka Bem-szablyával tüntette ki. A távozó rendőrfőkapitány 1987-ben lett a Vizsgálati Osztály vezetője. Lukács János 1991-től a Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettese volt. 1997-ben nevezték ki Csongrád megye főrendőrének, így húsz évig vezette a kapitányságot. Lukács János Csongrád megye Díszpolgára, idén pedig megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Az ünnepségen az országos rendőrfőkapitány átnyújtotta utódjának, Piros Attila rendőr-dandártábornoknak a megbízólevelét.

Részletek
Ménesi szerint a Fidesz volt városi elnökének is köze van a "játszótér mutyihoz"

Ménesi szerint a Fidesz volt városi elnökének is köze van a "játszótér mutyihoz"

2017. november 28. 09:17

A Fidesz korábbi szegedi elnökéhez vezetnek a 185 millió forintos költségvetési csalás nyomai - jelentette ki Ménesi Imre szocialista önkormányzati képviselő. Szerinte Gyimesi László volt a vadasparki játszótér beruházásának fő támogatója, ezért őt is elő kellene állítania a hatóságoknak. Ménesi úgy véli: több gyanús részlet is arra utal, hogy a fideszes képviselő a bűnügy részese volt.

Részletek
Több, mint mutyi - vádemelés a játszótér ügyében

Több, mint mutyi - vádemelés a játszótér ügyében

2017. november 22. 21:19

Két vádlott előzetes letartóztatásban van, egy pedig szabadlábon védekezik a "Vadasparki játszótér mutyi" néven elhíresült beruházás kapcsán. Az ügyben egy szegedi szocialista képviselő tett feljelentést. A Csongrád Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, valamint pénzmosás bűntettével vádolja a három férfit.

Részletek