Hirdetés

Szeles, esős idő, 18-23 fok várható

2011. július 2. 13:41

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint éjszakára jobbára megszűnik a csapadék. Vasárnap észak felől mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és napközben egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra. Szombaton az északnyugati, vasárnap a nyugati szél erősödhet meg elsősorban az északi országrészben, sőt vasárnap egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Éjszaka több helyen ködfoltok képződhetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 11 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 18, 23 fok között várható, de északkeleten ennél néhány fokkal hűvösebb lesz.

Részletek

Több mint tizenkétmillió éves fára bukkantak

2011. július 2. 12:25

Az őskorból származó fát találtak a garzweileri bányavidéken Németországban. A külszíni barnaszénbányát üzemeltető RWE Power nevű vállalkozás közlése szerint a több mint tizenkétmillió éves ciprusfatörzs 9,5 méter hosszú. A tűlevelű fa ötszáz évesen dőlt ki, majd tengeri homokrétegek borították be. A lelet 150 méteres mélységben végzett bontási munkálatok során került napvilágra. Hogy a fosszilis fa ne porladjon szét a levegőn, a fatörzset konzerválni kell - a folyamat az RWE szerint 4-5 évet vehet igénybe. Az értékes maradványt daruval emelték ki a mélyből.

Részletek

Torghelle Sándort Kazahsztánba csábítják

2011. július 2. 12:09

Német sajtóértesülések szerint a kazah Lokomotiv Asztana szeretné leigazolni Torghelle Sándort, a német másodosztályban érdekelt Fortuna Düsseldorf korábbi magyar válogatott labdarúgóját. Az express.de honlap szerint a 29 éves támadónak 400 ezer eurós éves fizetést biztosítana a kazah klub, szerződtetését pedig megkönnyítheti, hogy az együttes vezetőedzője az a Holger Fach, aki korábban az Augsburgnál már együtt dolgozott Torghellével. A csatár szerződése 2012-ig érvényes a düsseldorfiakkal, ám a vezetők már korábban jelezték, hogy elégedetlenek teljesítményével, így elengednék.

Részletek
Őrizetbe vették a titokminisztert

Őrizetbe vették a titokminisztert

2011. július 2. 12:23

Gyurcsány: őrizetbe vették és államellenes bűncselekménnyel gyanúsítják Szilvásyt Szombat hajnalban őrizetbe vették Szilvásy György volt szocialista titokminisztert - közölte a Facebook közösségi portálon Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki mellett előbb kabinetfőnökként, majd kancelláriaminiszterként dolgozott Szilvásy, mielőtt a titkosszolgálatok felügyeletét ellátta. \"Beszéltem Szilvásy családjával. Annyi világos, hogy Gyurit hajnalban őrizetbe vették, és államellenes bűncselekménnyel gyanúsítják. Gondolom, kémkedéssel, mint korábbi beosztottját, Galambos Lajost\" - áll Gyurcsány Ferenc bejegyzésében. Mint írta, kormánytag ellen ilyen vádat utoljára az ötvenes években fogalmaztak meg. forrás: MTI

Részletek

MSZP: eredménytelen volt a pártszavazás

2011. július 2. 11:45

MSZP: eredménytelen volt a pártszavazás

Érvénytelennek és eredménytelennek találta a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezésére megrendezett pártszavazást az MSZP választási bizottsága. A pártszavazás eredményéről készült jegyzőkönyv szerint - amelyet a választmány tagjai a testület szombati ülése előtt kaptak kézhez - 9202 párttag adta le szavazatát, 9122-en voksoltak érvényesen, s a feltett hat kérdés mindegyikében 80 százalék körüli volt az igen szavazatok aránya, vagyis azok száma minden esetben 7150 és 7500 között alakult. Az érvényességhez néhány száz szavazat hiányzott.

Részletek
Nemzetbiztonsági tiszt az ellenőr

Nemzetbiztonsági tiszt az ellenőr

2011. július 2. 11:15

Botka László a polgármesteri hivatal belső átalakításával új cégfelügyeleti csoportot hozott létre, melynek feladata a város cégeinek állandó ellenőrzése lesz. Ennek élére egy nyugalmazott, egykori Nemzetbiztonsági Hivatali tisztet nevezett ki a polgármester, aki 23 éven keresztül volt nemzetbiztonsági vezető, majd a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának régiós vezetőjeként dolgozott.

Részletek

Olasz Nagydíj: Sebestyén 34. a harmadik szabadedzésen

2011. július 2. 10:26

A 125 kcm-esek között szereplő Sebestyén Péter a 34., azaz az utolsó helyen végzett a szombati harmadik szabadedzésen a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei nyolcadik futamán, az Olasz Nagydíjon, Mugellóban. A viadal honlapja szerint a gyakorláson a spanyol Nicolas Terol volt a leggyorsabb, mögötte a francia Johann Zarco végzett a második, míg a spanyol Efren Vazquez a harmadik helyen. Eredmények: 125 kcm: 3. szabadedzés: 1. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 1:58.274 perc, 2. Johann Zarco (francia, Derbi) 1:59.283, 3. Efren Vazquez (spanyol, Derbi) 1:59.963, ...34. Sebestyén Péter (KTM) 2:05.080.

Részletek

Arnold Schwarzenegger neje beadta a válókeresetet

2011. július 2. 10:10

Arnold Schwarzenegger neje beadta a válókeresetet

Arnold Schwarzenegger neje, Maria Shriver beadta a válókeresetet pénteken egy Los Angeles-i bíróságon. A házaspár kapcsolata egy ideje megromlott, mert kiderült: az egykori testépítő bajnoknak, filmsztárnak, majd Kalifornia kormányzójának házasságon kívüli gyermeke született, mégpedig egy korábbi háztartási alkalmazottjuktól, Mildred Baenától. A kisfiú - a jelenleg 12 éves Joseph - megszületésekor még minden rendjén valónak tűnt, de a gyerek ahogy nőtt, egyre inkább hasonlított Schwarzeneggerre.

Részletek

Legpontosabb az otthon, gyakran mért vérnyomás

2011. július 2. 09:21

Legpontosabb az otthon, gyakran mért vérnyomás

A magas vérnyomás miatt gyógyszert szedő betegek vérnyomásának alakulását az orvosi rendelőben mért érték alapján nehéz megítélni, és erre sokkal alkalmasabb az otthoni mérések alapján vezetett vérnyomásnapló - erősítették meg amerikai kutatók az Annals of Internal Medicine szaklapban közölt tanulmányukban. A vérnyomásmérés az egyik legjobb és legfontosabb szűrővizsgálat: szinte mindenütt elvégezhető, ma már sok háztartásban is van megfelelő mérőműszer, ezért szinte ingyenes és lévén fájdalommentes, bármikor ismételhető.

Részletek

Wimbledon: a címvédő Nadal szetthátrányból fordítva nyert

2011. július 2. 09:02

Wimbledon: a címvédő Nadal szetthátrányból fordítva nyert

A címvédő Rafael Nadal lesz Novak Djokovic ellenfele a férfi egyes vasárnapi fináléjában az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban: az első helyen kiemelt spanyol játékos a pénteki második elődöntőben szetthátrányból fordítva múlta felül a hazaiak kedvencét, Andy Murrayt. Nadal 2008 és 2010 után harmadik sikerére készül a londoni füvespályás Grand Slam-tornán. A vasárnapi döntő szinte egyedülálló szereposztásban zajlik majd, ugyanis a mérkőzés napján még Nadal, hétfőtől viszont már biztosan ellenfele, Djokovic vezeti majd a világranglistát - függetlenül a meccs végeredményétől.

Részletek