Hirdetés
Rabsicok garázdálkodnak a Holt-Marosban

Rabsicok garázdálkodnak a Holt-Marosban

2011. november 3. 22:36

100-120 méternyi hálót emeltek ki a hétvégén az újszegedi Holt-Marosból a Herman Ottó Horgászegyesület halőrei. A szerkezettel akár kétszáz kilogrammnyi halat is ki tudtak volna fogni a rabsicok. A tolvajok rendszeresen garázdálkodnak az élővizeken és komoly károkat okoznak a Horgászegyesületnek.

Részletek
Harminc nap előzetes a román kamionsofőrnek

Harminc nap előzetes a román kamionsofőrnek

2011. november 3. 22:23

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a román kamionsofőrt, aki az M43-as autópályán történt, tizennégy halálos áldozatot követelő tömegszerencsétlenséget okozta. A férfi elhagyta a szegedi klinika intenzív osztályát, és tudomásunk szerint már a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházába, Tökölre szállították.

Részletek

Súlyos quadbaleset Kiskunmajsa közelében

2011. november 3. 16:11

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba két fiatalt, aki felborult egy quaddal Kiskunmajsa közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Részletek

A görög válság jegyében megkezdődött a csúcstalálkozó

2011. november 3. 16:07

Az eurózóna válsága és a világgazdaság lassulása határozza meg a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak kétnapos csúcstalálkozóját, amely csütörtök délután megkezdődött a dél-franciaországi Cannes-ban.

Részletek

London 2012: Vajda Attila elkezdte a felkészülést

2011. november 3. 16:06

Bár a 2011-es versenyszezon csak néhány hete ért véget a szingapúri maratoni vb-vel, Vajda Attila, az EDF Démász-Szeged VE olimpiai és kétszeres világbajnok kenusa csütörtökön (ma) hivatalosan is elkezdte a felkészülést a 2012-es londoni olimpiára.

Részletek
Tüntetéssorozattal a hitelek ellen

Tüntetéssorozattal a hitelek ellen

2011. november 3. 16:01

Több, mint egy millió devizahitelest regisztrálnak Magyarországon. Az euró és a frank árfolyam változása miatt sokan, kétszer, háromszor annyi törlesztőrészletet fizetnek havonta, mint amikor elkezdték a hitel visszafizetését. Szegeden is tüntetések kezdődtek a bankok ellen, a résztvevők azt ígérik, amíg a pénzintézetek nem hoznak számukra is kedvezőbb változtatásokat, addig rendszeresen kivonulnak az utcára.

Részletek
Támad a kínai leopárd

Támad a kínai leopárd

2011. november 3. 15:59

Kínai leopárdfiú érkezett Angliából. Az egyelőre félős állatot csak a jövendőbelijének mutatták meg. A nőstény aki már 2 éve itt él, elfogadta új társát. A Vadasparka látogatók napokon belül megnézhetik a ragadozó állatokat.

Részletek
Emberölés bűntettében és lopás vétségében Á. Zs.

Emberölés bűntettében és lopás vétségében Á. Zs.

2011. november 3. 15:56

Másodfokon is bűnösnek ítélte nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében és lopás vétségében Á. Zsuzsanna ásotthalmi lakost a Szegedi Ítélőtábla. A vádlott még tavaly szeptemberben pénzszerzés céljából ment át a szomszédjában lakó hölgyhöz, akit amikor az megtagadta a segítséget agyonütött. A Csongrád Megyei Bíróság 16 év fegyházra és 10 év körügyektől való eltiltásra ítélte a vádlottat.

Részletek