Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. október 24. 10:37 Forrás: Szegedi Tükör

Kezdődhetne ötvenhattal – Ceglédi Zoltán jegyzete

A magyar belpolitika egyik általános jellemzője, hogy homlokegyenest ellenkező csatakiáltások is jöhetnek, jönnek is ugyanazon torokból. Olyanok, hogy jaj, de szükséges lenne egy Nagy Nemzeti Kiegyezés, meg minek vitatkoznak állandóan a politikusok – de rögzítve azt is legott, hogy a másik fél maga az ördög, akit tömjénbe kell fullasztani, esetleg elüttetni egy kombájnnal.

Nos. A közös pontok megtalálása egyébként tényleg nemzeti érdek lenne, csak épp szinte lehetetlen, ha a ma esedékes konfliktusokat akarjuk egy fojtogató öleléssel leszorítani. Nem fog menni. A konszenzusnak talapzat kell, büszkeségre okot adó nemzeti kiválóság, amiről ugyanazt és ugyanúgy tudjuk. Tisztáznunk kell a múltat, az ahhoz való viszonyunkat, hogy honnan jöttünk, máskülönben abban sem lesz egyetértés, hová jutottunk és mit írjunk be most a GPS-be.

1956 forradalma ideális talapzata lenne e közös megértésnek.

Ideális a távolsága időben: kellően közeli, hogy jól dokumentált és átélhető legyen, de annyira már távoli, hogy ne friss sebeket szaggasson az emlékezés, illetve az ízlés és valóságábrázolás keretein belül, de már heroizálhassuk a főszereplőket. Azonosulási lehetőséget nyújt balra és jobbra, és nem szolgája egyik pártos világmagyarázatnak sem – 56 örökségéből nehéz lenne akár egy oroszbarát, akár egy kritikátlanul „nyugatimádó” narratívát kerekíteni. És nem csak a „pesti srácok” ügye: Szegeden pattant ki az első szikra a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége megalakulásával.

Ott van a történelmi atlaszon, ami Magyarország helye a geopolitikában: keletinek túl szabadságpárti és domesztikált, nyugatinak túl sorjás és bajszos. 56 harca támasztja meg a 89-es rendszerváltást is, belőle és általa érthető meg Kádár eljövetele és rendszerének vele tett végelgyengülése is.

1956 forradalmára kiválóan lehetne közösen emlékezni. Ahogy arra egy-egy városban ma is képesek – és ami országosan egyelőre elképzelhetetlennek tűnik. Egy másik, nagyvonalúbb és barátságosabb kurzus ácsolhatna közös színpadot kezdésként, ahol a hatalom emberei együtt gyászolnak és ünnepelnek az ország másik felét képviselőkkel. Magyarnak lenni azt is jelentené, hogy van a nemzet közelmúltjában olyan mozzanat, amiről minden magyar ugyanazt tudja és ugyanolyan fontos számára.

Ha pedig megvan ez a szál, fel tudok rá fűzni újabb és újabb konszenzus-gyöngyöket. Eleve: nehezebb saját pitiáner politikai agendájáról beszélnie bármely oldal politikusának az ünnep ürügyén, ha tudja, hogy utána a másik fél is szólni fog. Visszarántanánk 1956-ot a napi kampányból. Továbbá: ha évente arról emlékezem meg a politikai versenytársammal közösen, miként zajlott a Magyar Rádió ostroma, nehezebben hozok olyan döntést, amellyel őt magát az állami médiából kizárom, a sajtószabadságot rombolom. Ha egyetértünk abban, miért kell elrúgnunk magunkat az orosz zátonytól, úgy sem ez, sem az az erő nem kokettál Putyinnal. A közös 56-os hit a bázisa a szabad és tisztességes választás kölcsönös tiszteletének. Az 1956 utáni megtorló vérbíráskodás közös feldolgozása, megértése segíthet abban, hogy ma megbecsüljük és védelmezzük az igazságszolgáltatás függetlenségét. A forradalom egyik bázisát jelentő egyetemi polgárság mai jogait is nehezebben csorbítja az, aki a lánglelkű és szabadságszerető fiatalok eszményét hangoztatja.

Pompásan meg lehetne építeni az önkénnyel szembeszálló kelet-közép-európai kis állam nimbuszát, miként fordít a sorsán a század közepén, hogy a végére rendszert váltson.

Kezdődhetne egy közös 1956-tal az új magyar világ.

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: 1956 Ceglédi Zoltán évforduló jegyzet nemzeti ünnep Szegedi Tükör vélemény

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés