Hirdetés
Túl a városon 2021. október 14. 10:45

Ellenzéki lázadás – Lakner Zoltán jegyzete

Ma már az lenne váratlan, ha bármi a várakozások szerint alakulna az ellenzéki előválasztáson.

Néhány nappal a voksolás vége előtt napi részvételi rekordok dőlnek meg, eleve nem is az a páros küzd a végső győzelemért, amelyre akár csak néhány héttel ezelőtt a legtöbben fogadtak volna. A verseny nyílt, a feszültség egyre nagyobb, s vele az aggodalom is, hogy szétesik-e ettől az ellenzék.

Még az elemző sem lát bele mások fejébe, pláne a politikusokéba – vannak esetek, amikor nincs is mit látnunk ott –, de jelen állás és minden emberi számítás szerint az egész ellenzéki szövetség úgy van kitalálva, hogy nem nagyon tud szétesni.

A politikában persze minden lehet, sosincs soha, ésatöbbi közhelyek, elvégre azt is éppen most tapasztaljuk meg – szintén aranymondás –, hogy a politikában egy hét nagy idő. Mégis, az elnyert egyéni indulási jogok nem csak értelmetlenné, de értéktelenné válnak, ha valaki az előválasztás után akarná felrobbantani az együttműködést. Azok a pártok, amelyek harminc körüli, és azok is, amelyek csak tíz körüli egyéni indulási jogot szereztek, keresztet vethetnek a választókerületeikre, ha az előválasztási feszkók miatt szétszaladnak, mert akkor a biztosnak gondolt helyek is a veszélyeztetett zónába csúsznak.

Azt meg eleve tudta mindenki, hogy a közös lista kimatekozása olyan nehéz feladat lesz, aminek pontosan azért nem álltak neki az előválasztás lefuttatása előtt, nehogy időnek előtte összevesszenek rajta. A mostani helyzet tehát, elvileg, csak annyit változtat az eddigieken, hogy az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelölt konkrét ismerete révén jövő hétre végre minden információ a rendelkezésre áll majd a nagy mű befejezéséhez: teljessé válik az ellenzéki együttműködés feltételrendszere.

Csak hát.

Van itt egy klasszikus „De addig mi lesz?” problematika, hogy ugyanis szombatig tart a kampány, remélhetőleg vasárnap tudjuk az eredményt, és mind a versengést, mind az eredményt érdemes lenne ép ésszel és józan önmérséklettel fogadni. Annak is, aki győz, annak is, aki veszít, annak is, aki a győztesre szavazott, és annak is, aki a vesztesre.

Rendszerint az erősebb féltől várható el, hogy nyújtson kezet, tanúsítson önmérsékletet, mármint olyan esetben, ha a cél nem a többiek sóval beszórása, hanem az együttműködés az alulmaradókkal, márpedig itt most pontosan ez lesz a szituáció. De a vesztesnek is van dolga azzal, hogy a megbántottsága, s főként a helyette is nagyon dühös személyzete és a kampány által érzelmileg alaposan megtornáztatott hívei bírják idegekkel a számukra kedvezőtlen helyzetet.

Amely helyzet valóban feltűnően izgalmasan alakul.

Első fordulóban részt nem vevő új választói tömegek jelentek meg a második fordulóban, feltehetően azért, mert átalakult a voksolás tétje a szeptemberi kanyarhoz képest.

Az ellenzéket, újra és újra emlékeztessük magunkat, nagyon eltérő irányból érkező pártok, szervezetek alkotják, amelyek különbözőképpen szocializálódott szavazói csoportokat hoztak magukkal a közösbe, ki többet, ki kevesebbet. Egy évtized telt el azzal, hogy az egymástól is elszigetelt ellenzéki rezervátumokban fel- és letörekvő minihadak küzdöttek ugyanazokért a választókért, lelkesen aprítva, kifosztva és szétkönyökölve egymást.

Az első innováció ehhez képest maga az együttműködés, az, hogy a rezervátumokat összenyitották, és 2019 őszén szembesülhettünk az ellenzék egyesült erejével.

A második, még nehezebb lépés az ellenzéki törzsközönségen kívüli társadalom megszólítása, ami – aligha van rá más magyarázat – mindeddig azért nem sikerülhetett, mert a választópolgárok jelentős része nem csak a kormánnyal, de az ellenzékkel is elégedetlen. Ettől még valószínűleg sokan tudnak disztingválni, tudják, melyik a rosszabb – a kormány –, de nem vonzotta őket semmi az ellenzékhez, amelyről el sem hitték, hogy változtatni tudna.

Amit most látunk, az lázadás az ellenzékkel szemben. Tömegek mozdultak meg, amikor kifeszülni látták a régi és új, a pártos és „kívülről jött” ellenzékiek küzdelmét. A Márki-Zay Péter által feltüzelt lázadókkal szemben Dobrev Klára a pártok nehezen összerakott együttműködését és a szervezett erőfeszítések szükségességét hangsúlyozza. Feltehetően mindketten tudják, hogy nincs győzelem pártok nélkül, de most először látszik valóságos esély plusz tömegek megszólítására, ami nélkülözhetetlen az Orbánnal szembeni küzdelem megnyeréséhez.

Célszerű abban reménykednie az ellenzék egészének, hogy az előválasztási kampányban megszólított ellenzéki lázadók nem fordulnak el ismét a politikától, hanem megtartják mostani szavazókedvüket áprilisban is, ha nyer Márki-Zay az előválasztáson, ha nem.

Most először van végre tényleg esély a győzelemre.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Demokratikus Koalíció Dobrev Klára ellenzéki előválasztás előválasztás jegyzet Lakner Zoltán Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalom választás választás 2022 vélemény Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés