Hirdetés
Túl a városon 2021. október 11. 17:16

Beiktatták az új osztrák kancellárt, Alexander Schallenberget

A korábbi kancellár, Sebastian Kurz szombat este, egy kabinetülést követően jelentette be a lemondását.

Hirdetés

Alexander Van der Bellen osztrák államfő hétfőn ünnepélyesen beiktatta hivatalába az új kancellárt, Alexander Schallenberget, és egyúttal az új külügyminiszter is letette a hivatali esküt. Schallenberg eddig külügyminiszter volt, ezt a pozíciót hétfőtől Michael Linhart, az eddigi párizsi nagykövet tölti be.

A hivatalos ceremónián Van der Bellen először saját kérésére felmentette Sebastian Kurz előző kancellárt, majd miután külügyminiszteri tisztségéből felmentette, beiktatta utódját, Alexander Schallenberget. Ezután az államfő eddigi tisztségéből felmentette, majd beiktatta az új külügyminisztert, Linhartot. A jelenlévők előtt mindketten letették a hivatali esküt.

Az államfő méltatta az új kancellárt, elmondta, csúcsdiplomataként, volt külügyminiszterként és meggyőződéses európaiként a legjobb előfeltételekkel rendelkezik a tisztség betöltésére. Majd Linhartot illette elismerő szavakkal, és kitért régi személyes ismeretségükre is.

Mint mondta, most nemcsak a munka következetes folytatása, hanem az állampolgárok bizalmának visszaszerzése is fontos feladat lesz. Szerinte a koalíciós partner Zöld Párttal folytatott, új bizalmi alapokra épülő együttműködésnek az ország stabilitását és a kormányzati munka gördülékeny folytatását kell jelentenie.

Schallenberget az Osztrák Néppárt (ÖVP) azután jelölte a tisztségre, hogy Sebastian Kurz kancellár bejelentette lemondását a szombat esti kabinetülést követően.

Kurz azért mondott le, mert a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt napok óta vizsgálódott a közvetlen környezetében, és a koalíciós partner Zöld Párt emiatt kihátrált Kurz mögül, az összeomlás szélére sodorva a kormányt.

Kik az újak?

Az új kancellár, Alexander Schallenberg diplomatacsaládból származik, külföldön is elismert politikus, akinek kormányzati gyakorlata is van. Az első Kurz-kormány bukása után, 2019 júniusától Brigitte Bierlein szakértői kormányában külügyminiszterként és később kancelláriaminiszterként is dolgozott. A második Kurz-kormány 2020 januárjában megerősítette külügyminiszteri hivatalában, ő volt az egyetlen, aki az előző szakértői kormány tagjai közül hivatalában maradt.

A frissen beiktatott külügyminiszter, Michael Linhart hosszú évek óta külügyi vonalon dolgozott: egyebek között diplomataként, Wolfgang Schüssel egykori néppárti kancellár külügyi tanácsadójaként, a külügyminisztérium főtitkáraként és legutóbb párizsi nagykövetként teljesített szolgálatot.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ausztria kancellár Sebastian Kurz Alexander Schallenberg Alexander Van der Bellen külügyminiszter Michael Linhart osztrák kancellár Osztrák Néppárt korrupció lemondás Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés