Hirdetés
Túl a városon 2021. szeptember 28. 20:23

Élet az Unión kívül: a fogatlan oroszlán – Bod Péter jegyzete

Igazán nem kívánom elkövetni azt a hibát, ami az első világháborút megelőző napokban az egyik aradi napilappal megesett. A történetet a jobb újságíróiskolákban tanítják. Nem véletlenül.

Hirdetés

A Monarchia akkor nem túl jelentős, bár, nem is teljesen jelentéktelen, városának egyik napilapja vezércikkében óva intette Angliát, hogy olyat tegyen, amely közelebb vihet a háború kirobbanásához.

Igyekszem elképzelni, amint Londonban a külügymisztérium munkatársai összerezzentek a nem akármilyen szereptévesztésbe eső aradi újságcikk tartalmától. Ez a kép azonban nem áll össze. Ha ez az újságíróiskolákban tanított esett valamilyen tanulsággal szolgálhat, akkor leginkább azzal, hogy tudni kell a helyünket a világban.

Ezek előre bocsátásával írom le mondandómat. Általános volt a döbbenet, amikor kiderült, hogy népszavazáson Nagy-Britannia úgy döntött: elhagyja az Európai Uniót. Két napig Brüsszelben senki nem kapott levegőt. Aztán gyorsan rendeződtek a sorok. A németek, a franciák, az olaszok egymás után mondták ki: aki menni akar, menjen.

Nem volt más választás a közösségben maradóknak, és világossá vált: nemcsak a retorika változott az Unió részéről, hanem a magatartás is. Egymás után jelentek meg azok a nyilatkozatok, amelyek szerint az angolok állandóan a kerékkötői voltak az uniós tagállamok szorosabb együttműködésének. Így nélkülük a jövőben könnyebb lesz.

Hogy Brüsszel milyen keményen képes volt betartani ennek a valóban büszke, és egyedülállóságában mélyen hívő országnak, éppen a Brexit-tárgyalások mutatták meg, élén a francia főtárgyalóval, Michel Barnier-val. Az önálló világpolitikai és világgazdasági szerepre törő ország megalázó tárgyalássorozat után léphetett ki az Unióból. Aligha érezte győztesnek magát.

Már a kezdet kezdetén többen úgy fogalmaztak: a britek lábon lőtték magukat. Sokkal több előnytől és kedvezménytől estek el, mint amennyit nyertek a kilépéssel. Önmagában abból nem lehet mérleget vonni az uniós tagságról, hogy melyik ország nettó befizető és melyik nem. Az egyenleg megvonása ennél sokkal összetettebb feladat.

A Nagy-Britanniában megszűnő uniós munkavállalási lehetőségek miatt milliók hagyták el az országot. Világcégek vonultak ki, és tették át főhadiszállásaikat a kontinentális Európába. A gazdaság több ágazatában óriási munkavállalóhiány lépett fel. Ezek sorában az egyik a kamionsofőrök hiánya volt és maradt. Ma úgy tudják, 15 ezer sofőr hiányzik ahhoz, hogy zavartalan legyen az országban az áruszállítás.

Nem szeretnék korán mérleget vonni, és ehhez az ismereteim és a felkészültségem is hiányzik, így kellő óvatossággal és tisztelettel most csak annyit írnék, hogy a világ egyik meghatározó országának címére törő Nagy-Britannia, amely kétségkívül fejlett gazdasággal rendelkező jóléti állam, arra sem képes, amire példának okáért Albánia gond nélkül.

Az üzemanyagtöltő-állomásokra nem tud kiszállítani megfelelő mennyiségű benzint és gázolajat. Tisztában vagyok vele, hogy a felvásárlási láz miatt hatszorosára emelkedett az elmúlt napokban a kereslet. Ám a baj nem az, hogy az ottani tárolókban ne volna üzemanyag. A szállításhoz szükséges sofőrök hiányoznak.

Egy ország működése szempontjából alapvető, magától értetődő és semmilyen extrateljesítményt nem jelentő az a tény, hogy kutakon lehet üzemanyagot kapni. Nagy-Britannia erre, ha nem is tartósan, de napok óta nem képes. Ebben a pillanatban még a megoldás sem nagyon körvonalazódik.

A szükségállapot jele, hogy az ellátási gondok megoldásába bevonják a hadsereget, hogy a kamionsorőrök lejáró jogosítványait automatikusan jövő január 31-éig meghosszabbítják. És az a kétségbeesett próbálkozás is, amivel arra igyekeznek rávenni az elutált külföldi kamionvezetőket, hogy visszatérjenek a szigetországba.

Milyen egyszerű volt a 2016. júniusi uniós népszavazás előtt öles reklámfeliratokat elhelyezni a londoni emeletes buszokon, tudatva a polgárokkal, hogy az országnak naponta 55 millió fontjába kerül az EU-s tagság. Ilyen és ehhez hasonló hazugságokkal érte el kilépést pártoló ottani politikai elit, hogy a 66 milliós ország elhagyja a közösséget.

A szigetország gazdasága állandósuló munkaerőhiánnyal küzd, amely akadályozza az ottani növekedést. Uniós tagként ilyen gond szinte egyáltalán nem nyomasztotta az országot.

Nem tudom, hányan gondolkoznak el a benzinkutaknál kígyózó sorokban, hogy mi vezetett oda, hogy a hiánygazdaság egyik „legszebb” jelenségével a sorbaállással ismerkedjenek az angolok. Kelet- és Közép-Európában erről bőven gyűjthettük tapasztalatot, mint a kontinens szerencsétlenebb felében lakók.

Most ezzel ismerkedik megannyi brit alattvaló. Aligha érzik oroszlánnak magukat.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: benzin benzinkút Bod Péter Brexit Brüsszel EU Európai Unió jegyzet Michel Barnier Nagy-Britannia vélemény Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés