Hirdetés
Művház 2021. szeptember 28. 15:51 Forrás: Szegedi Tükör

Lorena Santana Somogyi: A rasszizmus nem velünk születik, azt megtanítják nekünk

Félvér afrikai színésznőt kellett szerződtetnie a főszerepre a Szegedi Nemzeti Színháznak, hogy bemutathassa a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című új darabját. Lorena Santana Somogyi tízéves kora óta lép fel, legtöbben a Jóban rosszban sorozatból ismerhetik. Most pigmeus írónőként tér vissza a színpadra.

Hirdetés

– Legelső színpadi szerepem egy kisfiú volt tízévesen a Kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című musicalben az Operettszínházban Verebes István, Rudolf Péter és Kézdy Gyuri bácsi mellett. Gyuri bácsi mutatott be a feleségének, aki egy öt darabból álló Lázár Ervin-mesecsokrot állított bábszínpadra, és onnantól egymás után jöttek a felkérések. Tizenegy évesen Makk Károllyal forgattam a Lili című háromrészes tévéfilmet. Játszottam a Kolibri színházban, szerepeltem a köztévé Képben vagyunk és Cimbora című ifjúsági műsorában. Nincsenek színészek a családomban, hanem ahogy az lenni szokott, gyerekként szívesen szerepeltem, anyukám ismerőse pedig hallotta a rádióban, hogy latinos kinézetű énekelni, táncolni tudó gyerekeket keresnek. Elvitt a húgommal, neki sajnos nem sikerült akkor, én viszont maradtam – eleveníti fel a harmincéves Lorena Santana Somogyi gyerekszínészi múltját. Tizenhét évesen a Jóban rosszban tévés sorozattal zárta a karrierjének azt a részét.

Szembenézett a halállal

– Tudatosabban éltem egy átlagos tízévesnél, már ha van ilyen. A háttere az, hogy előtte nem sokkal súlyos betegséggel, vesedaganattal küzdöttem, szóval nem is kis dolgokkal kellett szembenéznem. Azt sem mondanám szokványosnak, hogy tinédzserkoromban már dolgoztam, hiszen nem jártam be az iskolába, magántanuló voltam. Így viszont piszkálni sem tudtak a gyerekek, igaz, már jóval előtte megtették: az óvodában nem játszottak velem a göndör hajam miatt, mondván, a Barbi baba szőke. Ahogy tinédzserként felkerültem Pestre, ott előfordult, hogy a hajamat akarták megfogni az utcán – mosolyog. – A kíváncsi érdeklődés nem bánt, a rasszista beszólások annál inkább. Sok évet éltem külföldön, és vannak bizonyos kifejezések, amiket ott nem illik használni; nem néger lányoznak le például, mert az pejoratív a történelmi háttere miatt. Itthon viszont nincsenek meg ennek a gyökerei, nagyon sokan nem is gondolnak bele, ezért ha mégis azt mondják rám, „de szép néger lány”, nem haragszom érte, de vissza kell fognom magam, mert máshoz vagyok hozzászokva. Itt ha valaki bántani akar, sokkal egyértelműbben fejezi ki magát. Ráadásul nem is vagyok annyira PC, hanem azt szeretem, ha köntörfalazás nélkül megkérdezik, amit tudni akarnak. Úgyis az az első, hogy anyukám vagy apukám afrikai. Egyébként anyukám lengyel–magyar, apukám angolai, a keszthelyi Georgikon agráregyetemen ismerkedtek meg.

Lorena reggel próbál, délután angolul oktat, este fellép. Azt mondja, így teljes az élete (fotók: Szabó Luca)

Litvániában egyedül

Nevelőapám jóvoltából külföldre költözhettünk. Szüleim rám bízták, hogy velük megyek, vagy tizenhat-tizenhét évesen itthon maradok, leérettségizek és folytatom a sorozatot. Úgy döntöttem, szeretnék megtanulni angolul, így kerültem Litvániába, egy amerikai nemzetközi iskolába. A szüleimet azonban továbbvezényelték, így maradtam ott egyedül két évre. Belekóstolva ebbe a toleráns közegbe nem is akartam hazajönni. Az kikristályosodott, hogy a színjátszás érdekel legjobban, felvételiztem Amerikába egy drámasuliba, fel is vettek, de teljes ösztöndíjat nem kaptam. Végül Londont választottam, és hogy a magyar tapasztalatok alapján egy kenyérkereső foglalkozásom is legyen, nemzetközi kapcsolatokat tanultam az egyetemen, mellette voltak színházi óráim is. Nem szerettem Londonban, beláttam, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, keményen dolgoznom kellett a túlélésért, a megélhetésért, úgyhogy a színészkedés háttérbe szorult, kiégtem a sok stressztől. Azt viszont éreztem, hogy a színészetet folytatnom kell, mert ha nem volt színházas órám, az összes többi jegyem is romlott. Közben jártam haza nyaranta, és egyre jobban tetszett Pest, egyre több külföldivel találkoztam, aki itt él, és láttam, hogy mennyire élhető ez a környezet. 2017-ben hazajöttem. Kint már belecsöppentem az értékesítés világába, és azóta sem jöttem ki belőle. Egy kis magyar startup cégnél dolgozom trénerként, értékesítőknek tartok angolul tréningeket, akik szoftverfejlesztő cégek termékeit segítenek eladni.

Szinkronizálta magát

– Nem szoktam kilincselni, inkább bejelentkeztem ügynökségekhez, elkezdtem meghallgatásokra járni, az elején külföldi produkciókba kerültem bele, hamarosan látni is lehet egy Fóton forgatott német sorozatban, amit eredetileg angolul vettünk fel, és már szinkronizáltam is magam magyarra. Egy amerikai sorozat pár jelenetébe is beválogattak, aztán jött egy svéd–dán–norvég koprodukció pár jelenettel és reklámok. Egészen addig nem volt színházi lehetőségem, amíg egyik kollégám, Réti Barnabás nem írt egy üzenetet, hogy a szegedi színház szeretné felvenni velem a kapcsolatot egy szerep miatt. Varsányi Anna dramaturg keresett, mert az új Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című darab angol szerzője kikötötte, hogy ha nem is teljesen, de legalább félvér afrikai színésznő játssza a főszerepet. Elküldtem az önéletrajzomat, a szerző és a produkciós iroda jóváhagyta, hogy szerződtessenek, így kezdtünk dolgozni két éve. Közbejött a Covid, de most október 15-én bemutatjuk végre.

Fekete komédia

A darab egy fekete komédia történelmi utalásokkal, szóviccekkel a belga rabszolgatartásról Kongóban. A gyarmatosítás horrorja a téma, a megértést, az üzenet átadását Varsányi Anna fordítása és Parti Nagy Lajos átirata segíti. – Marjory, a főszereplő egy bennszülött pigmeus nő. A belgák azt gondolták, amikor gyarmatosították Kongót: hatékonyabban robotolnak a rabszolgáik a kaucsukföldeken, ha azzal fenyegetik őket, hogy levágják a kezüket és a lábukat, illetve a családtagjuk kezét, lábát. Végül rájöttek, hogy ezzel nem lehet ösztönözni őket. A pigmeusok viszont egy kis termetű népcsoport Kongóban is, akiket még a többi törzsnél is jobban lenéznek, úgyhogy a belgák a saját rabszolgáik helyett őket mészárolták le válogatás nélkül, hogy hatásosabb legyen. Marjory egy ilyen faluból származik – árulja el a szerepéről.

– Meglepő módon azon kaptam magam, amikor elolvastam a darabot eredetiben és magyarul, hogy szörnyű morbid, amit olvasok, de nem tudom megállni, hogy ne nevessek rajta. Ugyanakkor nyomaszt néha az igazságtalanság érzése, de mert ez a történelem része, inkább annak örülök, hogy beszélünk róla és megnyithatjuk róla a párbeszédet. Arra számítok, hogy a fiatalabb generáció felkapja majd a fejét és otthon kikeresi az interneten, mi is ez az egész. Mert nem is áll tőlünk távol ez a téma, ha belegondolunk: a másság gyűlölete, irtása mindenütt jelen van. Ha pigmeusok nincsenek is egy országban, ott élnek más népcsoportok, akiket utálni lehet a nyelve, a kultúrája, a bőrszíne vagy éppen a göndör haja miatt. A rasszizmus pedig nem is velünk születik, azt megtanítják nekünk – fűzi hozzá Lorena Santana Somogyi.

Szeged mosolyog

– Azt szokták mondani, hogy Szeged élhető, de nekem Budapest is élhető, mármint a tizenöt milliós Londonhoz képest. Az viszont biztos, hogy itt még Pesthez képest is nyitottabbak az emberek, és mosolyognak, ez nekem a legfontosabb. Természetesen a parkjai és az épületei is nagyon tetszenek – mondta a színésznő.

Dombai Tünde

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Szegedi Nemzeti Színház Szegedi Tükör színház Lorena Santana Somogyi Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés