Hirdetés
Túl a városon 2021. szeptember 22. 16:00

Életszerű – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„De mi a szó? Néha tovább él az időben, mint a kő...”

(Márai Sándor)

Ne már, fiúk!

Ne már...

Persze, hogy meg kell élni valamiből. És a legtöbbünk olyan, mint Jacques Foches, a bolondos, aki kapus módjára vetődik az urak asztalától felé dobott, félig lerágott csont után. De a ti gyomrotok a jelek szerint bevesz, megemészt bármit. Nem egészséges ez, fiúk. Szóval gyilkoltok, vagy épp azzal követtek el merényletet, ha nem írjátok le magát a szót. Olykor olvasom, mindazt, amit ti munka gyanánt elvégeztek, amit az ország népével közöltök, és megdöbbenek. Itt van mindjárt ez a néhány sorocska:

„Európában az egymillió lakosra jutó koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma Bosznia-Hercegovinában a legmagasabb, a Nyugat-balkáni országban ugyanis egymillió lakosra 3134 haláleset jut. Világviszonylatban is rosszak a boszniai adatok, Peruban magasabb csak a halottak száma egymillió lakosra vetítve...”

Háromezer-százharmincnégy.

És kimaradt egy másik szám: háromezer-százhuszonnyolc.

Hogy megy ez, fiúk? Hogyan megy ez nálatok, ott bent a szerkesztőségben, és még inkább a lelketekben. Miként vagytok képesek úgy cikket írni, a közvéleményt tájékoztatni, hogy a lényeget, e legfontosabb adatot kihagyjátok?

Álnaiv kérdés, mert pontosan tudom, hogyan működik a hírgyár. Másfél évig magam is a NER „tudósítói” közé tartoztam.

Felvidítani az embereket. Jó hírekkel szolgálni nekik. Elhitetni velük, hogy ez a létező világok legjobbika, még Voltaire is lelkesen bólogatna. Csakhogy Nektek felelősségetek van. Különösen most, a világjárvány közepette. A betegséggel, a halálozási adatokkal kapcsolatosan úgy írni, és tudósítani, hogy kihagyjátok a magyarországi adatokat, az nem csúsztatás.

Az már bűn.

Boszniával példálóztatok, miközben két nappal korábban Magyarország vezette a „halállistát”.

3128.

Egymillió lakosra vetített halálozási adat.

A miénk. A mi gyászunk, a mi fájdalmunk, a mi kiszolgáltatottságunk.

Hogyan működtök?

Ott belül, leges-legbelül.

Miként élitek meg, hogy nem írtok (mert nem írhattok...!) például az előválasztásról. Egy sort sem közöltetek arról, hogy két nap alatt nagyjából száznegyvenezer ember ment el voksolni még úgy is, hogy ez a szerencsétlen sorsú, és a Himalája csúcsára tornatrikóban, klottgatyában feljutni próbáló ellenzék csak küszködik. Kínára, cybertámadásra, a Marslakókra mutogat. Az a helyzet fiúk, hogy létezik egy másik Magyarország is. Az, amelyikről ti nem vagytok hajlandók tudósítani, és tudomást venni.

  • Nem írjátok meg, ha kiderül, hogy Őrbottyánban harmincmillió forintból épült egy használaton kívüli budi.
  • Nem tájékoztatjátok a közvéleményt, hogy a Médiatanácsba a Fideszes gazdáitok mér tartaléknak sem vesznek be ellenzékit.
  • Nem szerepel a hírek között, hogy a halálraítélt Velencei tó megmentése helyett, amelyre nagyjából negyvenmilliárd kellene – épp ennyi pénzből épül ott egy kajak-kenu és mindenekelőtt wellness-központ.
  • Nem írtok semmiről, ami kínos. Ennek az álkeresztény, korrupt rendszernek.

Szócsőként használnak benneteket.

Az újságírószakma megcsúfolása, lejáratása, megszégyenítése a ti munkátok. Mert az ember nem vesz, vagy nem olvas propagandakiadványt. Van belőlük bőven. Ám az állami hírügynökség egykoron hitelesnek számított, és onnan kiindulva a valóság landolt a fejekben. Ti most szovjet mintára dolgoztok, és mintha megint a Kádár-korszakban élnénk.

Nem egészséges ez, fiúk.

Reggelente felkeltek, álmosan, nyúzottan, aztán belenéztek a tükörbe, és azt kérdezitek magatoktól, ki néz vissza rám. Kié ez az arc, amelyen ott van sok-sok bőr. Jó vastag bőr. Ki ez az ember, aki hősként ír arról a Novák Katalinról, aki a hatalmas szemüvege mögött pislogva belemondta a kamerába, bele a mikrofonba, bele a pofánkba, hogy nem életszerű most megemelni a pedagógusok bérét.

Mi az életszerű?

  • A művigyor? A műbájolgás? A műmell? A műsegítség?
  • A műsegítség – a választások előtti pénzosztás?
  • Megvenni, megvásárolni a hatalmat?

Ne már, fiúk!

Ne már...

Írnotok kellene Borsodról, meg Szabolcsról. Az ottani hétköznapokról. Nem mindig Tihanyról, Balatonfüredről, az ott „jókedvűen hömpölygő tömegről”. Tudósítanotok kellene a másik Magyarországról, amelyikről nem engedik a gazdáitok. Amelyik munka, és megélhetés után lohol kiszolgáltatva, éhbéren tartva, zsák krumplival megvásárolva.

Az agymosás ideig-óráig hatásos lehet. De egyszer majd üres szólammá válik a propaganda, és akkor megváltozik körülöttünk, körülöttetek a világ. Talán már jövőre. A gazdáitok már menekítik ki a vagyont a legrosszabbra felkészülve.

Veletek mi lesz, fiúk?

Veletek, ott a köztévének becézett bábszínházban – és veletek, az állami hírügynökségben. Kiszolgáltok majd egy másik rendszert is?

Beveszi majd a gyomrotok azt is?

Nem lehet könnyű nektek. Fegyelmezettnek, precíznek, pontosnak lenni. És bólogatni, szabályokat elfogadni, parancsot végrehajtani. Hírhamisító vezető utasításait követni, a világot narancssárgára festeni.

Embert próbáló feladat ez.

Csak... egyre inkább hiányzik ebből a munkából maga az ember.

Géppé válni, a pártot, a rendszert üzemeltetni, életben tartani, dicsőíteni.

Ne már, fiúk!

Ne már...

Nem igaz, hogy benneteket nem keserít el a cselédsor. Titeket nem idegesít, hogy mindenütt a propaganda harsog. Egyre hangosabban, egyre erősebben, egyre durvábban, ahogy lépkedünk 2022 áprilisa felé. Hallgatja az ember Moby zenéjét az autóban, suhan a Balaton felé, a fák unottan meghajolnak, a zöld rét egykedvűen biccent és a legpörgősebb szám közepette egyszer csak megszólal – a győzelmi tudósítás. Az Útinform hírei helyén. Ahelyett, hogy balesetekről, útlezárásokról tájékoztatna: sikerpropagandát nyom másfél percig.

Ilyen világot teremtettetek, fiúk.

Mert ti, a rendszer kiszolgálói vastagon benne vagytok ebben. Az átlagember tőletek kap (vagy kapna...) tájékoztatást, információt a világról.

De ti szóval gyilkoltok.

Vagy épp a csenddel, az elhallgatással. És nem vesztek tudomást a másik Magyarországról.

Mert létezik, ha tetszik, ha nem.

Két nap alatt száznegyvenezren szavaztak az előválasztáson, és ők is magyarok.

Magyarok, akikről ti nem vesztek tudomást

Mint ahogy harmincezer járványban elhunyt honfitársuktól sem.

Néha talán szerencsétek van az álmos reggeleken: olykor bepárásodik a tükör a fürdőszobában.

És nem kell szembenéznetek – önmagatokkal.

A lelkiismeretetekkel.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: járvány jegyzet koronavírus MTVA pandémia Sinkovics Gábor vélemény világjárvány Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés