Hirdetés
Szegeden 2021. szeptember 20. 07:56 Forrás: Szeged Televízió

Jól érzi magát a vízitök a Holt-Marosban, megállíthatatlanul terjed

A Bérkert utca felől a Tisza irányába tartó szakaszt teljesen beborítja: valószínűleg egy környékbeli telepítette be, nem várt sikerrel. A vízmű meg nem tudja egyik pillanatról a másikra kiirtani.

Hirdetés

A Holt-Maros egyik szakaszán nagyon elszaporodott a vízitök. A nagy levelű növény eltakarja a vízfelületet, vastag szára pedig szinte lehetetlenné teszi a horgászatot. A halakat persze nem zavarja a víz alatti sűrű erdő.

A víz kezelője a Szegedi Vízmű, de azt mondják, jelenleg nincs pénzük az agresszíven terjedő növények irtására. Ráadásul a helyi védelem alatt álló területen nem lehet csak úgy elkezdeni a gyérítést, az önkormányzatnak is jóvá kell hagyni egy ilyen munkát.

De mi is a vízitök?

Tavirózsának is mondhatjuk, úgy egyből sokkal szerethetőbb. Őshonos növény Magyarországon, nemzetségének ez az egyetlen faja él a vizeinkben. A levelek a víz felszínén úsznak, oválisak, válluk hegyesszögben mélyen bevágott. A virág sárga színű, nektárlevelekké alakult szirmokra és majdnem kerekded csészére különül, ez utóbbiak a feltűnőbbek, kívül zöldek, a belsejük sárga. Egész nyáron virágzik. Szaporítható a „töktermésben” lévő magok vízbe szórásával, illetve víz alól kihúzott gyökérdarabokkal is.

Videónk is van! Nézzék meg a Szeged Televízió tudósítását!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Holt-Maros Szeged Televízió Szegedi Vízmű Újszeged tavirózsa vízitök Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés