Hirdetés
Szegeden 2021. szeptember 19. 08:31 Forrás: Szegedi Tükör

Előválasztás Szegeden: rájuk lehet szavazni – újra, hétfőtől

„Nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett” – ezzel indokolta az Országos Előválasztási Bizottság, miért csak hétfőtől folytatódik a szavazás. Szeged két körzetében összesen öten indulnak, ezt kell tudni róluk, ők ezt mondják magukról.

Hirdetés

Az 1-es választókerület képviselőjelöltjei

Binszki József (DK, Jobbik)

A 2014-es és a 2019-es önkormányzati választáson mandátumot nyert a szegedi önkormányzatban, ahol jelenleg a közgyűlés jogi bizottságának elnöke. A párt alapítása óta a DK tagja, és az elnöke is Csongrád-Csanád 1-es és 2-es választókerületében. Binszki József a Szeged Televíziónak elmondta: nagy volt az érdeklődés, az ajánlások több mint felét úgy gyűjtötték össze, hogy ki sem kellett lépniük az irodájukból, a választók maguk mentek be aláírni az ajánlóívet. Úgy látja, az ellenzéki szavazókat mozgósította az előválasztás, de nem áll le, folyamatosan kampányol majd. „Meg akarom nyerni az előválasztást, és meg is nyerem. Így tervezem.”

Szabó Sándor (MSZP, Párbeszéd, Momentum, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom)

Szabó Sándor 2014 óta az 1-es választókerület országgyűlési képviselője, az MSZP megyei elnöke. Szabó egyike azoknak, aki az ellenzéki jelöltek közül egyéniben is győzni tudtak a 2018-as országgyűlési választáson. Szabó Sándor a Szeged TV-nek elmondta: azt kéri a szegediektől, hogy támogassák őt és Karácsony Gergelyt, mert mindketten bizonyítottak, le tudták győzni a Fideszt, és arra készülnek, hogy ezt 2022-ben is megteszik. „Azért is kérem a támogatásukat, hogy egy igazságos, szabad és szolidáris országot tudjunk megteremteni.”

A 2-es választókerület képviselőjelöltjei

Mihálik Edvin (Momentum, MSZP, Párbeszéd)

Mihálik Edvin 2019 óta önkormányzati képviselő és Zöld város programért felelős tanácsnok Szegeden. Mihálik Edvin a Szeged Televízióban elmondta: Szegeden és a Homokhátságon mindenki leadhatja a szavazatát a szerinte legalkalmasabb jelöltre. A képviselőjelölt azt kérte, hogy mindenki menjen el szavazni az előválasztáson, ahol magát tartja a legalkalmasabb jelöltnek arra, hogy széles összefogással leváltsa a fideszes országgyűlési képviselőt jövő tavasszal.

Tóth Péter (Jobbik, DK, LMP)

Tóth Péter 2014 és 2019 között önkormányzati képviselő volt Szegeden. 2019 óta tanácsadó a 100 százalékban a szegedi önkormányzat tulajdonában álló Szeged Pólus Nkft.-nél. Mindeközben asszisztens is a Jobbik parlamenti frakciója mellett, és a párt megyei elnöke.

Tóth Péter a Szeged Televíziónak nyilatkozva elmondta: kormányváltó hangulatot tapasztalt a körzetben. „A vidéki szavazatokat mi tudjuk úgy hozni az ellenzék számára, hogy abból közös győzelem legyen.”

Tóth Szabolcs (Mindenki Magyarországa Mozgalom)

Tóth Szabolcs 2019 óta önkormányzati képviselő Kisteleken. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje a Momentum frakciójába ülne be a parlamentben. Tóth azt mondta a Szeged Televíziónak, nem látja túl esélyesnek magát, hiszen nem ismert a közéletben, de szerinte épp azért lenne ő a megfelelő képviselőjelölt, mert nem megosztó személyiség, „Nem vagyok olyan párt tagja, amire vagy szavaznak, vagy nem szavaznak az emberek. Célkitűzésem ugyanaz, mint a többieké: a kormányváltás.”

Az előválasztás hétfőn, szeptember 20-án reggel 7 órától folytatódhat. Szombaton azért döntöttek a voksolás leállítása mellett, mert akkor az előválasztás azonnali folytatása „a jelenlegi formában nem pontosan felmérhető technikai kockázatokat” hordozott volna.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Binszki József Demokratikus Koalíció ellenzéki előválasztás előválasztás Jobbik LMP – Magyarország Zöld Pártja Mihálik Edvin Mindenki Magyarországa Mozgalom Momentum MSZP Párbeszéd Szabó Sándor Szeged Televízió Szegedi Tükör Tóth Péter Tóth Szabolcs választás 2022 Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés