Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. szeptember 15. 12:55

Szabadíts meg a gonosztól! – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„Bevettünk minden dumát, viseljük a dögcédulát.
Szavainkat elcseréltük, morzsáinkat feléltük.
Nem nyerhetek, nem veszthetek, ha nem leszek, hát nem leszek.
Szabadíts meg a gonosztól, szabadíts meg a gonosztól!...”

(A dal a miénk...)

Csak én vagyok, Szentatyám. Én, a porszem.

Az ezerből, a millióból egy. A porszem, amelyre rátaposhatnak, amelyet ide-oda fújhat a szél. A porszem vagyok, a talajt és biztonságot vesztett ember, aki keresi a helyét a világban. Sokan vagyunk így, Szentatyám. Boldogságmorzsák után kutatunk, és a szeretet fontosságáról papolunk, és közben magányosak vagyunk. De nem akar ez az aprócska üzenet valamiféle panaszáradat lenni, hiszen annyi szépséget tartogat az élet, aztán vagy észrevesszük, vagy nem. Itt van mindjárt a futball, és én órákig beszélgetnék önnel erről a gyönyörű sportágról, és milyen jó lenne hallgatni Jorge Mario Bergoglio monológját, az argentin San Lorenzo csapatáról.

Az imádott klubjáról, Szentatyám.

Néha kevés, nagyon kevés bennem a hit, Szentatyám.

Mintha elveszítettem volna valahol valamikor. Mintha csak kiesett volna a tarisznyámból a búzamező kellős közepén. Volt, nincs. Aztán egyszer azt olvastam önnel kapcsolatosan, hogy az a klub, a piros-kék mezes San Lorenzo, amelynek 2008. március 12. óta hivatalosan is pártoló tagja és gyerekkora óta lelkes szurkolója – akkor érte el a legnagyobb sikereit, amikor pápává szentelték.

A Buenos Aires-i klub játékosai, vezetői, szurkolói csodáról beszéltek.

Isteni segítségről.

Merthogy 2013 márciusában tették a katolikus egyház fejévé, aztán nem sokkal később a San Lorenzo 106 éves történetének legnagyobb sikerét érte el – miután felszállt a fehér füst a Vatikánban, a San Lorenzo megnyerte a következő argentin bajnokságot és a Libertadores Kupát is. És amikor ezt követően kedvenc klubjának delegációja meglátogatta a Vatikánban, csak annyit mondott:

„Különleges örömmel köszöntöm a San Lorenzo de Almagro bajnokait, ez a klub része kulturális identitásomnak...”

Különös érzés, hogy most itt járt nálunk.

  • Vajon tudja-e, milyen országba látogatott?
  • Vajon tisztában van-e azzal, hogy a mosoly, amely itt is, ott is fogadta önt, sokszor hamis?
  • Hogy a béke és a nyugalom, a látszólagos harmónia csupán színjáték?

Csonka Magyarországra érkezett, Szentatyám.

Felosztott hazát talált és egymással gyűlölködő embereket. Szörnyű ezt leírni. És még szörnyűbb átélni. Azt írta egyszer Esterházy Péter „ha a csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk, kivéve a fás szárúak, mert azokat törjük, vagy kalapáccsal zúzzuk...”

Akik önt ájtatos szeretettel köszöntötték, akik kereszténységről papolnak, legszívesebben eltüntetnék, eltipornák, elhallgattatnák azokat, akik másként gondolkodnak. Erre kellett volna rákérdeznie Szentatyám: hogy miért üti a magyar a magyart. És azt is megkérdezhette volna finoman, az önt ájtatos szeretettel köszöntő vezérünktől, hogy az ő kormánykitüntetett hivatásos gyűlölködő megmondóember miért is írta ezt:

„a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére vagy egy gazember...”

És ezt nem kérte ki felháborodva a magyar katolikus egyház.

Bábszínház ez.

Kevés bennem a hit.

Szégyellem, Szentatyám, és már nem is emlékszem rá, mikor voltam utoljára templomban. Már nem emlékszem mit mondott akkor a pap, már homályos a kép, a múlt ködébe vész, hogy az Úr házában imádkozom. Mert a világ elrángatott onnan, a zűrzavar, a tragédiák sora elbizonytalanított. Írtam fiatal sportolókról, akik a pályán, verseny közben haltak meg,

  • írtam zokogó apáról, aki a gyermekét temette,
  • írtam legendáról, aki még élni szeretett volna.
  • Ültem anyám halálos ágyánál a kórházban, akinek már csak annyi ereje volt, hogy a kezemre tegye a kezét, még hetven sem volt.
  • Sírtam, amikor a hírekben azt mondták, hogy egy őrült apa a hét éves fiába lőtt vadászpuskával közvetlen közelről.

Nincs válasz Szentatyám a kérdésekre.

Tudom, hogy nincs válasz.

Miként arra sincs, hogy mi ez a vírus itt körülöttünk – hogy az Úr haragja sújtott-e le ránk?

Jöjjön el a Te országod.

De ez most nem a mi országunk, Szentatyám. Ez most egyre inkább a gyűlölet országa. A megosztottság országa. A Mi és Ti országa. Az egyik oldalon felsorakoznak az ő embereik, színészek, sportolók, zenészek, a másik oldalon felsorakoznak amazok emberei, színészek, sportolók, zenészek.

  • És köpködnek egymásra.
  • És üzengetnek a másiknak.

A börtönviselt táncdalénekesnő tízmilliós támogatásért kötelezte el magát a párthoz a kolleginájával, akivel a kék égről és a zöld fűről énekelt együtt... De jönnek és csatlakoznak a fiatalok is, akik néhány perc alatt találkozhattak az úrral valahol, valamikor és akik a tetoválásra matyóhímzést húznak.

És repül, folyamatosan repül a kőzápor, és az ember már nem biztos benne, hogy kenyeret kellene visszadobnia, nem pedig egy kibiztosított kézigránátot.

Vajon hogy áll most a San Lorenzo az argentin bajnokságban?

Sok bennem a düh és a gyűlölet, Szentatyám.

Szégyellem nagyon.

És bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Mondogatom, de nehezen csillapítja lelkem háborgását. Hogy elvesznek munkát, szenvedélyt, jövőképet, hogy elvesznek pénzt, közpénzt, hogy habzsolnak, dőzsölnek, kioktatnak – a kereszténység nevében.

Szólni kellene, Szentatyám, felszólalnia, mielőbb nem késő. Mert ez az ország jövő áprilisig, vagy épp április után a vesztébe rohan. A gyűlölködés fokozódik, az egymásra mutogatás soha nem ér véget. És én, a porszem, akire rátaposnak, akit ide-oda sodor a szél, már elbújni sem tudok.

Már elbújni sem tudunk.

Mert zúdul ránk a mocskos politika, az ócska propaganda. Itt is egy aláírásgyűjtés, ott is egy aláírásgyűjtés. Az egyik pofán vágja a másikat, emez meg kutyaszart dob feléjük.

Pedig ezek nélkül sem könnyű. A hétköznapok felzabálják az embert: a lelkét, az idegrendszerét. Közlekedni nem lehet, az ember- és autóerdőben eltéved, vagy leblokkol az ember. Jövőt tervezni nem lehet, mert itt ólálkodik körülöttünk ez az átkozott vírus, és arról mi itt Európa közepén a XXI. században semmilyen pontos, őszinte tájékoztatást nem kaptunk. Csak a sumákolást, a drámai események elhallgatását. És itt van ez a moratórium, aki belépett, előbb-utóbb majd szembesül azzal, hogy csapdába csalták. A bankok olyan kamatot sóznak rá mindenkire, hogy az ember belegebed.

Szentatyám, teszünk mi az ideológiára.

Unjuk az agymosást, a kioktatást, hogy még azt is megmondják a tanároknak, mit és hogyan, mire és hogyan okítsák a gyerekeket az iskolában. Teszünk a magyarkodásra, erre az üres cirkuszi játékra, a vadászkiállításra, a rendszer kegyeltjeinek kitüntetésére.

Jó lenne csendben, egyszerűbben, békében élni.

Itt a saját hazánkban.

Kinek mondjam ezt el, Szentatyám, ha nem önnek.

Kevés bennem a hit. Ez immár világjelenség – a hit helyébe a high tech lépett.

Meggyónnám a bűneimet, mert van bőven. Elcsábultam, vétkeztem és nem csillapodik bennem a düh. És hiába mondom, hogy ne vígy minket a kísértésbe...

Ön, Szentatyám egy dologban segíthetne:

...szabadíts meg a gonosztól...

De ezt csak mi, porszemek vihetjük végbe.

Hogy aztán egyszer, valamikor csönd, és béke legyen itt.

Csönd, béke, és harmónia fogadja a Magyarországra érkező pápát.

És a gyűlölködés, a megosztottság helyett a San Lorenzo újabb bajnoki címe jelentsen témát.

Megpróbálok hinni ebben Szentatyám.

Hinni, mint a porszem, akire rátaposhatnak.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ferenc pápa jegyzet Sinkovics Gábor vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés