Hirdetés
Hirdetés
Művház 2021. szeptember 15. 12:25

Közönségtalálkozó: A padlásra várják a nézőket a Reök-palotában

A Szegedi Nemzeti Színház új évadának első bemutatóját szeptember 24-én, pénteken tartják. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese, félig musicaljét, A padlást Méhes László állítja színpadra. Holnap, csütörtökön délután fél 5-kor az alkotókkal találkozhatnak az érdeklődők a Reök-palotában.

Hirdetés

Az eredeti terv szerint – amelyet a koronavírus-járvány felülírt – tavaly novemberben mutatták volna be Szegeden Méhes László rendezésében a legsikeresebb magyar musicalt, A padlást.

A házi főpróbát végül megtartották, de az elkészült darab „raktárba került”, ahonnan most, a felújító próbákat követően vették elő az évadnyitóra.

Presserék félig mese, félig musicaljét az elmúlt harminc évben szinte valamennyi hazai színház – közöttük 2002-ben Korognai Károly rendezésében a szegedi is – műsorára tűzte már. Az 1988-as ősbemutató óta eltelt több mint három évtizedben számos generáció nőtt fel az örökzöld mesén.

A darab története szerint Rádiós, a fiatal tudós a számítógépe tökéletesítésén dolgozik a padláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem – Kölyök, Meglökő, Herceg és Lámpás – az igazi hősök, akiket kihagytak a mesékből. Itt szeretnének találkozni a Révésszel, aki elviszi őket egy távoli csillagra, az „örökre szépek” bolygójára, ahol végre otthonra lelhetnek. A szellemeket csak azok láthatják, „akinek a szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyerekeké”.

A szegedi premierhez kapcsolódóan az alkotók közreműködésével zenés közönségtalálkozót szerveznek szeptember 16-án, csütörtökön délután fél 5-kor a Reök-palotában.

A találkozón részt vesz Barnák László főigazgató, valamint a darab szereplői közül a főszereplő Rádióst alakító Károlyi Krisztián, valamint Rácz Tibor (Detektív), Sziládi Hajna (Süni), Vajda Júlia (Mamóka), zongorán kísér Koczka Ferenc karnagy.

A közönségtalálkozón a részvétel ingyenes.

Az eseményt a Szegedi Nemzeti Színház Facebook-oldalán élőben is nyomon követhetik az érdeklődők. Az alkotók a közvetítés alatt, kommentben feltett kérdésekre is válaszolnak.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: A padlás Barnák László Károlyi Krisztián közönségtalálkozó musical Rácz Tibor Reök palota Sziládi Hajna Vajda Júlia
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés