Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Jégtáblán bárhol – Tóth Krisztina nyitóbeszéde a 92. Szegedi Ünnepi Könyvhéten
Művház 2021. szeptember 14. 08:07 Forrás: Szegedi Tükör

Jégtáblán bárhol – Tóth Krisztina nyitóbeszéde a 92. Szegedi Ünnepi Könyvhéten


Hirdetés

Az író, költő, műfordító ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg az Ünnepi Könyvhetet Szegeden. A beszéd a Szegedi Tükörben megjelent teljes terjedelmében.

„Szeretettel köszöntök mindenkit a 92. Szegedi Ünnepi Könyvhéten. Megnyitó szövegemnek azt a címet adtam, hogy Jégtáblán bárhol.

Egyszer évekkel ezelőtt egy idegen ország repülőterén kiállítottak a sorból. Szétszedték, feltúrták a csomagjaimat, azután minden személyes tárgyamat elvették, és több órára bezártak. A szűk helyiségben, ahol nem lehetett leülni sem, többen is tanácstalanul várakoztak. Hozzám hasonló megmotozott, riadt külföldiek. Volt közöttünk egy nő, aki a dzsekije zsebéből előhúzott egy könyvet, lekuporodott a földre és olvasott. A levegőtlen helyiségben egyre türelmetlenebbül vártuk, hogy történjék valami, és egyre jobban szorongtunk. Ez az olvasó nő volt az egyetlen közöttünk, aki nem félt, nem is volt jelen. Szabadsága és függetlensége burkában ült a földön.

A könyvek nekem mindig is a belső szabadságot és biztonságot jelentették. A szavak otthonosságát, a kalandozás izgalmát, a felfedezés gyönyörét és a hazatérés melegségét, a tudatot, hogy bármi történjék is, nem vagyok egyedül a világban. Az olvasó emberek közösségéhez tartozom, ők jelentik nekem a családot. Most, hogy sokadszorra jövök ide Szegedre, hadd hajtsak fejet a régiek előtt, és hadd biccentsek oda az újaknak. Hát itt vagyunk.

Szeged Juhász Gyulát, Móra Ferencet, Tömörkény Istvánt jelenti. Szeged nekünk, olvasóknak József Attila, Radnóti Miklós. A mai kortárs olvasóknak Szilasi László, Darvasi László, Temesi Ferenc jelenti, meg Ilia Mihály, Szajbély Mihály, Grecsó Krisztián, Turi Tímea és persze Podmaniczky Szilárd, Orcsik Roland és még sokan, sokan mások.

Szeged mindaz az olvasmányemlék és színkavalkád, ami a város nevét kimondva hirtelen felrémlik bennünk, amit a külföldi szerelmünknek sehogyan sem tudnánk elmagyarázni, hiába kínoznánk vele napokig, hiába vinnénk őt körbe-körbe a városban. Mindaz, amit a gyerekeinknek viszont teljes erővel igyekszünk átadni még akkor is, ha folyton vágják a pofákat. Egyszer talán hálásak lesznek ezért a sok haszontalan történetért és versért.

Amikor egy idegen ország idegen utcáján bolyongva eszükbe jut majd egy verssor, egy novella, és védelmező sátrat von köréjük az anyanyelvű irodalom. Vekerdy Tamás azt mondta egy interjúban:

»Aki tudja, hogy hol találták halva Bárczi Benőt, az nekem testvérem.«

Gyakran jut eszembe ez a mondat. Vajon a gyerekeink tudni fogják, hogy hol találták halva Bárczi Benőt? Egyáltalán fontos ez? Számít ez, amikor olvadnak a jéghegyek, amikor évről évre melegszik a Föld, amikor belefulladunk a saját szemetünkbe? Amikor járványok söpörnek végig a világon és emberek milliói halnak meg? Igen, számít, hát már hogyne számítana. Ez a mi örökségünk, a levegőnk, amely élni enged bennünket; ez a mi megtartó erőnk. A magyar kultúra mindannyiunké, azoké is, akik szeretnék kisajátítani, és azoké is, akiket ilyen-olyan ürüggyel ideiglenesen száműznek belőle, a miénk, olvasóké, íróké. Mindannyiunké, akik csaknem két év bezártság után újra itt állunk végre egymás mellett egy igazi könyvheti megnyitón és bármikor fel tudjuk idézni a számunkra fontos verseket. Visszük magunkkal a magyar kultúrát, bárhová vessen is bennünket a sors. Ez a miénk, a mi belső szabadságunk. Nem tudhatjuk, hogy merre tart az életünk. Olvassunk, hogy minél több mű költözzön belénk, tanítsunk verseket a gyerekeinknek.

Gondoljanak Truffaut filmjére, a 451 Fahrenheitre és arra, hogy mindaz, amit ma szilárdnak és mozdíthatatlannak, öröknek gondolunk, az a lábunk alatt lassan olvadó jég. Az irodalom segít megérteni a világot, megóv bennünket. Megvéd a butaságtól, a pusztítástól, megvéd a félelemtől. Emlékeznek Orwell regényéből a napi két perc gyűlöletre? Olvassunk verset, mondjunk verset magunkban! Elég napi két perc, és újra otthon leszünk, bárhol legyünk is éppen. Egy úszó olvadó jégtáblán, egy disztópia film forgatásának üvöltő statisztái között, itt Szegeden vagy mondjuk a radványi sötét erdőben, mindegy. Legyen azért zsebünkben mindig egy könyv is, sosem lehet tudni. A 92. Ünnepi Könyvhetet ezennel megnyitom. Köszönöm figyelmüket.”

Még tart a könyvhét Szegeden. Menjenek, merüljenek el az irodalomban! Itt vannak a programok.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Dugonics tér irodalom könyv Somogyi-könyvtár Tóth Krisztina Ünnepi könyvhét vers
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés