Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. szeptember 1. 11:28 Forrás: Szeged Televízió

Dombos Tamás: A magyar társadalom sokkal elfogadóbb, mint ahogyan azt a kormány gondolja

Még a kormánynál is kiverte a biztosítékot Parragh László azon mondata, hogy nehezen viseli, ha a fiát egy olyan tornatanár segíti fel a kötélen, aki egyébként a fiúkhoz vonzódik. A Témában Dombos Tamás, a Háttér Társaság projektvezetője volt Balogh Judit vendége.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének kirekesztő kijelentéseitől a kormány nevében Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is elhatárolódott. Dombos Tamás elmondta, ez kellemes meglepetés volt számára, de egyben képmutatónak is tartja a miniszter szavait.

Hiszen épp a kormány és a kormánypárti politikusok voltak azok, akik leginkább táptalajt adtak az ehhez hasonló megszólalásoknak, amikor a pedofília elleni fellépést célzó törvénybe a homoszexualitást megbélyegző részeket tettek, összemosva ezzel a két témát.

A Háttér Társaság munkatársa emlékeztetett, két évvel ezelőtt Kövér László volt az, aki az azonos nemű párok gyerekvállalását a pedofíliához hasonlította. A két ügy összemosása tehát nem most kezdődött, ennek a folyamatnak a következményeként értékelhetők Parrag László szavai.

Dombos Gábor szerint az, hogy Novák Katalin is elítélte a kamarai elnök kijelentéseit annak tudható be, hogy legfrissebb kutatások alapján a magyar emberek közel sem olyan homofóbak, mint amilyennek a kormány gondolta őket:

  • az azonos nemű párok házasságát az emberek 59 százaléka,
  • a gyerekvállalásukat 63 százaléka támogatja,
  • és közel 80 százalék nyilatkozott úgy, hogy lehetővé kell tenni a transznemű emberek számára a nemük megváltoztatását.

A kormány által kezdeményezett népszavazáshoz ezért nem is ezeket a kérdéseket, helyette olyan ügyeket választottak, amikben nagy az egyetértés. Csakhogy eddig sem követelte senki például azt, hogy kiskorúak is végezhető legyen nemátalakító műtét – így eleve okafogyott és teljesen értelmetlen a referendum.

Nézze meg a teljes beszélgetést itt!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Balogh Judit Fidesz homofóbia homofóbtörvény kormány Magyar Kereskedelmi és Iparkamara népszavazás Novák Katalin Parragh László Szeged Televízió Téma

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés