Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. július 28. 13:32

A jereváni rádió jelenti – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„Na, akkor a puffogók, a károgók, az örökös elégedetlenkedők, a futballt állandóan temetők, a bukott sportközgazdászok a – minek kellenek stadionok – jöjjenek elő most is, és mondják el, mi miért nem jó. Mondjuk az is elég, ha kánonban eléneklik, hogy az »éjjel soha nem érhet véget...«”

(Szijjártó Petyus futballultra)

Szeretem a szelfigyűjteményedet, Petyus.

Szeretem, ahogy megnyilvánulsz, mint a nép egyszerű gyermeke, és csak fotózkodsz, fotózkodsz, minden szembejövő celebbel, egyslágeres zenésszel. De a kedvencem az a kép, amelyiken Dzsudzsival vagy: abban minden benne van a körülöttünk lévő világról.

A ti magabiztosságotok, jókedvetek, és az üzenet, hogy tesztek magasról azokra, akik nem szeretnek benneteket. Igazad van, Petyus. Ez a helyes hozzáállás. Ezért sem értem, hogy amikor a főnököd, vagy valamelyik NER-társad nyilatkozik az NSO-n (és hát ne tagadjuk, nem ritkán van ilyesmi, a főszerkesztő ajándéka az őt itt is, ott is, amott is pénzelő rendszernek...) miért nem lehet hozzászólni a cikkhez. A fenti vidám idézet is, amely tőled származik, ott jelent meg, ott örömködtél és osztottál ki mindenkit, amikor a válogatott épp dicséretesen, erőn felül teljesített. Vajon miért félnek a szolgák, miért húzzák ki az esetlegesen tömegével előbukkanó negatív kommenteket, amikor demokrácia van, meg szólásszabadság, meg jólét, meg amit akartok. Miért lehet cenzor bármelyik oldalon, a lapátos, a vödrös, akik eltüntetik a nekik nem tetsző véleményt – olykor a valóságot.

Gyáva hozzáállás ez, Petya.

Odaszólhatnál, hogy hé fiúk, el kellene tudni viselni a kritikát.

Egyébként azért zavarlak, Petya, mert kezdődik a N(ER)B I. A mi közös szerelmünk, a magyar futballbajnokság. És hát a szurkolók elképesztő lelkesedéssel várják, hogy milyen taktikával és felállással lép majd pályára a Gyirmót, a Kisvárda, a Mezőkövesd, vagy a Felcsút. Különösen a szerény körülmények között éldegélő Vál-völgyi akadémisták szereplését kíséri nagy érdeklődés immár évek óta. És hát óvatosan írom ezt neked, Petya, van egy olyan érzésem, hogy ez a patinás csapat idén akár megnyerheti a bajnokságot is. Megérdemelnék. Saját erőből, szívós munkával, az Alcsútdoboz elleni rangadótól elindulva, egészen Rigáig hosszú-hosszú utat jártak be.

Most azt gondolod, gúnyolódok és ellendrukker vagyok.

Pedig csak próbállak téged és a ti mindenben sikeres rendszereteket a Földön tartani, mert az éjjel bizony mindig véget ér. Újra meg újra. Énekelhetsz te, vagy bármelyik lelkes dalnokotok, a valóság hajnaltájt leváltja az álomvilágot. Kiosztottál mindenkit, Petya, ahogy a fenti idézetből látszik, de elhamarkodott dolog ez. Abból sem tanultatok, amikor 2016-ban már-már az Aranycsapathoz hasonlítottátok a franciaországi Európa-bajnokságon valóban elismerésre méltóan, erőn felül teljesítő magyar válogatottat.

Hogy aztán nem sokkal később andorrai pékek, postások és pizzafutárok győzzék le ugyanezt a csapatot.

Talán erre is emlékszel, Petya.

Nem olyan régen volt – épp a ti uralkodásotok, a nagy-nagy fejlődés, stadionépítések közepette.

Aztán jött Marco Rossi ez a szívós, rafinált, kiváló olasz stratéga, és megalkotta a magyar catenacciót, amely ellen még a nagyképű formán kívül futballozó klasszisok is megszenvedtek. Ám még mielőtt ez megtörtént volna, a miniszterelnök futballszócsöve ilyen gondolatokat vetett papírra, mintegy hozzád hasonlóan üzenve az ellenségnek:

„Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a TAO-rendszert, egyszerűbben: azt, a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövidtávon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére...”

Ez ám a propagandabeszéd!

És a miniszterelnök futballszócsöve odadörgölte a nép orra alá, a kritikusok orra alá, hogy kuss legyen. Hogy tehettek egy szívességet nyomorult ellendrukkerek, mert íme, a magyar futball afféle főnixmadárként támadt fel újra. Hogy aztán végignézzük, hogy ez a madárka hogyan verdes szárnyaszegetten riadtan – Jerevánban és Rigában.

És tudod, Petya, nem a vereséggel van itt a baj, bár szögezzük le, hogy a különböző néven becézett, egykoron országos népszerűségnek örvendő Videoton, vagy a Felcsút olyan örmény és litván csapattól kapott ki, akik nem biztos, hogy az NB II-ből felkerülnének a N(ER)B I-be. Ki lehet kapni, Petya. A Fradit is megalázta néhány tucat csapat az elmúlt években. A baj nem ezzel van. Sokkal inkább a propagandátokkal, amit lám, azonnal elővesztek, mint valami disznósajtot, aztán mutogattok, és megpróbáljátok lenyomni mindenki torkán.

Futballrajongó vagyok.

Olyan futballultra, mint te, Petya. Sőt, ultrább vagyok nálad. Ez a gyönyörű játék nekem, és megannyi magyarnak ugyanúgy fontos, és érzelmi kérdés mint neked és a rendszerednek.

Amely megpróbálja kisajátítani azt.

És ez a tragédia, nem a jereváni, meg rigai csúfság.

Hogy ott vagytok minden kilométerkőnél, mint a bolgár partizánok. Ott vagytok minden klubnál, minden szövetségben, és nyomjátok, nyomatjátok szinte parancsba adjátok, hogy jöjjön, áramoljék a TAO-támogatásnak nevezett közpénz.

A mi pénzünk.

Épp most avattátok fel kedvenc csapatod, a Honvéd és az ország második legdrágább stadionját, és ha már ott voltál a megnyitón, megszólalhatott volna a lelkiismereted. Ha az odavezényelt NER-társaidat nem is izgatja különösebben, te azért elgondolkodhatnál azon, hogy egyszer illene hazaengedni Kispestre legalább a lelkét Öcsi bácsinak, ha már mindene, az öröksége, az emlékei Felcsútra lettek kitelepítve.

Irigylem Nick Hornbyt. Ugyanolyan futballőrült, mint én. Csakhogy ő leírhatja azt, akár könyvben, akár újságban, amit gondol a sportágról, a körülötte lévő világról – nekem ez az egykori munkahelyemen már nem adatik meg. Imádom Hornby stílusát és gondolatvilágát. Például ezt: „Végül is az egész futballtörténetemen végigtekintve leginkább ebből az időszakból tanultam meg, hogy engem egyszerűen nem érdekel mennyire megy rosszul a csapatnak, hogy az eredményeknek semmi közük semmihez. Szeretnék én is olyan ember lenni, aki úgy kezeli a saját helyi csapatát, ahogy a sarki vendéglőjét, vagyis megvonnám tőlük a bizalmamat, ha valami förtelmes kotyvalékot raknának elém. De szerencsétlenségemre sok olyan szurkoló van, mint én. Számunkra a foci fogyasztása a minden, a produkció minősége lényegtelen...”

Fociláz.

Már persze, ha mond ez neked valamit, Petya.

Látod annyi minden történik velünk, körülöttünk, és én mégis az imádott futball miatt kereslek. Mert lehetne téma az egekbe szökő üzemanyagár. Lassan már luxusnak számít beülni a tizenöt éves, alul rozsdásodó Golfba, a garázsban álló csillogó-villogó lízingelt Suzukiba. És közben minden drágul, már-már rakétasebességgel, elérhetetlen magasságokba érkezve. A balatoni nyaralás olyan lett, mintha az ember a francia Riviérára készülne. A bevásárlás a közértben igazi sakkjátszma: a kosárba pakolt, majd a polcra visszatett árucikkekkel. Nem egyszerű ez, Petya. Sikeres gazdaságról, az embereket segítő államról hablatyolni, miközben, az átlagember oszt és szoroz. És persze ott van a lehallgatási botrány, amelyről csak hallgattok és hallgattok, pedig ha karakán, tökös fiúk lennétek, kiállnátok ország-világ elé, bebizonyítva, a halk ellenzék képébe vágva, hogy: hohó emberek, kamu az egész, itt a bizonyíték.

De ti hallgattok és sunnyogtok.

Ehelyett nemzeti konzultációval ajándékozzátok meg a népet, és hát beleírhatnátok bátran néhány valóban izgalmas kérdést. Például érdemes lenne felvetni, akarja-e bárki, hogy egész nyáron gatyarohasztó meleg legyen, ülő helyzetben, mozdulatlanul is folyjon az ember feje tetejéről az izzadtság, hogy a nyár nem simogat, hanem megfőz.

De maradjunk a futballnál, Petya.

Egy kritikus azt írta Nick Hornby könyvéről a Focilázról:

„Lenyűgöző tanulmány a megszállottságról, a családról, a férfiasságról, az osztály-hovatartozásról, az identitásról, a lojalitásról, a depresszióról és az örömről...”

Ez mind-mind megvan nekünk, valamennyiünknek.

És talán neked is. Ezért is javaslom, hogy Bástya elvtárshoz hasonlóan inkább a szerénység jellemezzen téged és a rendszeredet. Mert a nagy mellveregetés, üzengetés, kioktatás közepette egyszer csak megszólal a harmincnyolc éves halványzöld Wartburgban a jereváni rádió, és bemondja a futballeredményeket.

Ez régebben vicc volt.

Ma valóság.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: foci jegyzet labdarúgás Sinkovics Gábor Szijjártó Péter vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés