Hirdetés
Hirdetés
Színes 2021. július 14. 13:07

Negyvenhétezer morzsa – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„Agyamban kopasz szenzor ül, minden szavamra ezer fül...”
(helyzetjelentés)

Ez a fizetségem.

Egy élet munkájának a bére.

Negyvenhétezer forint. Pontosan negyvenhétezer forint. Az asszony mindig megdöbbent, amikor megkapta a nyugdíját. Jobb pillanatokban, frontmentes időszakban, amikor a nap épp a homlokát cirógatta, még képes volt nevetni is ezen. Az ember kínjában nagyokat tud röhögni. Negyvenhétezer forintból megélni az ám a kihívás. Persze magának is köszönheti, kellett neki annak idején gyereket nevelni néhány évig ahelyett, hogy akkor is melózott volna. Összeszámolta a kiadásait: ennyi megy rezsire, ennyi gyógyszerre, muszáj szednie azt az átkozott vérnyomáscsökkentőt, mert néha szinte felrobban az agya az irdatlan hőségben. Kész szerencse, hogy nem iszik, pedig gyakran eszébe jut: milyen jó a férfiaknak, bemennek egy kocsmába, kipanaszkodják magukat, aztán csak vedelik a sört meg a pálinkát.

Milyen életút ez?

Milyen életút az övé, és a többi éhbéren tartott nyugdíjasé? Hogyan várhatja el az állam, vagy a jóisten, hogy talpon maradjanak? Hogy örömet leljenek a holnapban meg a holnaputánban. Mitől és miből? Az asszony évek óta egyedül élt. A férje az ötvenes évei közepén járó férje egy este rádőlt a konyhaasztalra vacsora közben. Épp beszélgettek, jövőt terveztek, amikor megállt a szíve. Hang nélkül zuhant ki az életből. Onnan kezdve maradt a magány, onnan kezdve a napok egymásba kapaszkodtak, és szürkévé változtak. Amikor jött a világjárvány még nehezebbé vált minden. Az asszony addig fodrászként dolgozott otthon a kisebbik szobában kialakított „üzletben” elveszítette azt a maradék vendégkörét is. Senki nem mert jönni, és ő is félt bárkit beengedni. Az idő azokban a hónapokban mintha még inkább lelassult volna. Egyetlen szórakozása a televízió maradt. Nézte a híreket, és folyamatosan azt kérdezte magától, miért nézik hülyének az embereket? Gazdasági fejlődésről, közelgő jólétről, az emberek megsegítéséről, felelősségteljes kormányzásról hablatyoltak, közben meghalt harmincezer magyar. Az asszony, aki korábban átesett egy sztrókon, nem mert orvoshoz menni a járvány alatt, mert félt, hogy valamelyik egészségügyi intézményben elkapja a vírust. Félt találkozni az unokáival, a gyönyörű lánykákkal, mert ők is veszélyforrást jelentettek a számára.

Olykor azt érezte, nem bírja sokáig.

Sem a magányt, sem a bezártságot.

Hányan lehetnek így az országban? Kiszolgáltatva, fillérekből gazdálkodva? Az egyedülléttől szenvedve. Nem voltak nagy igényei, főzött, ha nem volt más, megette a parizeres zsemlét. Aztán ha nagy ritkán lejutott a közértbe, nem kapott levegőt a folyamatos áremelkedésektől.

Élj meg negyvenhétezer forintból.

Vagy élj meg akár száznegyvenhétezer forintból.

Gyűlölte a nagyzoló, hangoskodó, fűt-fát ígérő politikusokat. Gyűlölte a rosszul szabott öltönyeiket, az idétlen színű nyakkendőjüket, a divatos hülye frizurájukat, a tettetett magabiztosságukat. De legfőképpen a hazugságaikat. Keresztény szeretetről papolnak folyamatosan, és a vallás is csak a színjáték része.

  • A szerep, amelyről már maguk is azt hiszik, hogy valós.
  • A szerep, amelynek semmi köze a valósághoz.

Lopnak, csalnak hazudnak – bárki is van hatalmon.

De ezt a mostani rendszert, ezt különösen gyűlölte. Megvolt a véleménye Horn Gyuláról, Medgyessy Péterről, Gyurcsányt ki nem állhatta, de ez az álszent haknibrigád sokszor felvitte a vérnyomását.

Kastélyokat építenek maguknak, folyamatosan lenyúlják a közpénzt, habzsolnak, dőzsölnek – és elvárják tőlem, hogy éljek meg negyvenhétezer forintból. Pokolba a politikusokkal.

Pokolba a kamu ideológiáikkal, hogy ők mindig mindent a hazáért tesznek.

Hagyjanak bennünket élni – de teremtsék meg a feltételeket ahhoz, hogy valóban éljünk. Mert nem mindegy az, hogy az ember túlélni akar, vagy legalább percekre, másodpercekre élvezi, hogy még lélegzik, hogy jön-megy ezen a földgolyóbison. Persze a járvány sokat segített az államnak: koporsóba tette a „feleslegessé vált” nyugdíjasok egy részét.

Ennyivel is kevesebb a gond.

Hogyan fér bele a keretedbe a folyamatosan, mintegy érvként emlegetett vallásosságba, hogy emberek negyvenhét, vagy száznegyvenhétezer morzsából éldegélnek? Mert morzsa ez, még annak is kevés. És miért van az, hogy a valós problémák helyett folyamatosan terelik a szót, a hangsúlyt: migránsokról, Sorosról, mostanában meg a buzikról beszélnek. Kit érdekel? Az átlagembert aligha. Tisztességes nyugdíjat, tisztességes bért, tisztességes jövőképet.

Ezekről beszéljenek – ezeket oldják meg.

Jutna még lopás mellett is ezekre.

Az asszony azon is felhúzta magát, amikor néhány napja az egyik hivatásos megmondóember azt nyilatkozta, hogy már a sátán irányít Nyugaton, hogy ő vette át a hatalmat az Európai Unió nagyhatalmai fölött és minden az ő akarata szerint történik.

Hogy szakadna rá az ég!

A hülyítésnek, a mellébeszélésnek is van határa.

Negyvenhétezer forint. Jövő héten talán jön Erzsike, Jolán és Kati. Levágom a hajukat, abból jön még egy kis bevétel. Aztán majd lesz valahogy.

Csak a híreket, azt nem szabad nézni, mert eltelik az idő azzal is, ha összeszedi, megszámolja és felfalja azt a negyvenhétezer morzsát az ember.

Az élet jól megérdemelt fizetségeként.

Sinkovics Gábor

Nyitóképünket az indafotóról vettük át.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet minimálbér nyugdíj Sinkovics Gábor vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés