Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. július 13. 16:50 Forrás: mti

Németországban még nem teszik kötelezővé az oltást

Franciaországgal és Görögországgal ellentétben Németországban egyelőre egyetlen foglalkozási vagy más társadalmi csoport tagjainak sem lesz kötelező az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltás - jelentették be kedden Berlinben.

Hirdetés

Angela Merkel kancellár, Jens Spahn egészségügyi miniszter és Lothar Wieler, a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjének közös tájékoztatóján a kormányfő kiemelte, hogy a fokozottan fertőzőképes delta vírusváltozat terjedése miatt a 12-59-éves korosztályban legalább 85 százalékos, az idősebbeknél pedig 90 százalékos átoltottság szükséges a koronavírus-járvány megállításához.

Ezt ugyan „nagyon nehéz lesz elérni”, de az oltás nem lesz kötelező - tette hozzá Angela Merkel, aláhúzva, hogy az oltás önkéntességéről szóló ígéret megszegése nem erősítené a társadalmi bizalmat.

Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy meddig tartható még, hogy az oltástól elzárkózók közpénzből finanszírozott szolgáltatás révén ingyen teszteltethetik magukat, és negatív lelettel ugyanolyan lehetőségekre tesznek szert, mint a beoltottak, a kancellár azt mondta, hogy a tesztelés ingyenességének megszüntetése „közvetett oltási kötelezettség” lenne, és nem lehet kizárni, hogy néhány hónap múlva sor kerül rá.

Az ilyen intézkedéseket alaposan meg kell fontolni, de a következő hetekre mindenképpen az érvényes, hogy inkább a meggyőzés, az érvek ereje, az emberek buzdítása révén igyekeznek növelni az átoltottságot - fejtette ki Angela Merkel.

Mint mondta, a viszonylag jó járványhelyzet miatt egyesek feleslegesnek érzik, mások túl kockázatosnak tartják az oltást. „Ezért minden bizonytalannak azt mondom, hogy az az oltás nemcsak őt védi, hanem a körülötte lévőket is, akik fontosak neki, akiket szeret” - fogalmazott.

Az is fontos, hogy az oltás nemcsak a betegségtől véd, hanem lazítja a járványügyi korlátozásokat is - tette hozzá. „Minél többen beoltatják magukat, annál szabadabbak leszünk” - mondta a kancellár.

Lothar Wieler hozzátette: a tudományos adatok is azt mutatják, hogy nem kell kötelezővé tenni az oltást. Elegen akarják beadatni a védőoltást, de vannak, akik valamilyen okból nem hajlandók orvoshoz menni. Ezeket az embereket kell elérni új megoldásokkal, az oltás elérhetőségének javításával - fejtette ki az RKI elnöke.

Jens Spahn ugyancsak hangsúlyozta, hogy „kreatív” megoldásokra, új típusú „oltási akciókra” van szükség, hogy a kampány elérje a bizonytalanokat.

Mindhárman kiemelték, hogy a harmadik hullám levonulása nem jelenti a járvány végét, és bár a legtöbb korlátozást már visszavonták, az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket - közösségi maszkviselés, társas távolságtartás, gyakori kézmosás és szellőztetés - továbbra is be kell tartani.

Keddig, az oltási kampány első 200 napján legalább egy adag védőoltást a lakosság 58,7 százaléka - 48 799 636 ember - kapott. Teljes oltással a lakosság 43 százaléka - 35 776 237 ember - rendelkezik Németországban.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: járvány koronavírus Németország oltás
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés