Hirdetés
Hirdetés
Ziccer 2021. július 7. 16:57

Ifjúsági Európa-bajnokok lettek a fiatal szegedi úszó lányok

A Haász Szegedi Úszó Egylet tehetségei, Fábián Bettina és Pádár Nikolett fantasztikusan úsztak a 4x200-as gyorsváltó fináléjában, így Veres Laurával és Nyírádi Rékával együtt ifi Eb-aranyérmet szereztek Rómában.

Hirdetés

Fábián Bettina a győzelmet követően elmondta, számára nagy lökést adott, hogy Laura elsőnek adta át a váltást. Ezt az előnyt neki sikerült is megtartani, sőt végig vezetve tudtak nyerni. Mindenki mindent megtett a sikerért. - tette hozzá.

Pádár Nikolett szerint ennél jobban nem is indulhatott volna számukra az Európa bajnokság. A verseny kapcsán hozzátette, neki már tulajdonképpen „könnyű” dolga volt, mivel a többieknek köszönhetően előnnyel fordult az utolsó száz méterre és ezt sikerült meg is tartania.

Büszkén mondhatom, hogy a magyar gyorsváltó úgy nyerte meg az Eb-t, ahogy a szegedi váltó szokta az országos bajnokságokon, vagyis rendkívül meggyőző fölénnyel. Meg sem tudták szorongatni a lányokat, szoros versenyben talán még jobb idők születnek, de ezekkel az időeredményekkel is rendkívül elégedett vagyok. Betti és Niki sikerével megszületett a 31. és a 32. SZUE-érem világversenyekről! – mondta Gellért Gábor az egyesület vezetőedzője

Egyéniben Pádár Nikolett épphogy lemaradt a 100 méter gyors döntőjéről, de a váltóval elért győzelem mellett az is vigasztalhatja, hogy a magyar kvartett hajrázójaként 2 percen belül úszta a 200 métert. Fábián Bettinának sikerült az egyéni kvalifikáció, így ott lesz a 800 méter gyors döntőjében.

A lányok a verseny után így értékelték győzelmüket:

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Európa-bajnokság Fábián Bettina Gellért Gábor Pádár Nikolett Szegedi Úszó Egylet úszás ifjúsági Európa-bajnokság
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés