Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. július 7. 14:14

Csinibaba – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

Csini-csinibab, csinibaba
csini-csinibaba!
Csinibaba nevess felém
Csinibaba szeress belém
Te leszel az édes angyalom
őrző angyalom életem egén
(szóljon a rock!)

„Rezső kérem, maga védtelen...”

A férfi fejében újra és újra megszólalt ez a hang. Néhány napja mondta neki a holtfáradt, közömbös arcot vágó egészségügyi dolgozó. Úgy volt vele, megcsináltatja az antitesttesztet, ha már ennyit írnak és beszélnek róla. Legalább tisztában van vele, hogy a jó isten, a szerencse, vagy valóban a kínai vakcina mentette meg a koronavírustól. Mert idejében beoltatta magát. Hatvan fölött az ember már óvatos. Télen fel-felnéz a háztetőkre, nehogy a fejére pottyanjon egy éles jégkés, nyaranta pedig ha vízbe sétál, strandon vagy tóparton, legalább tíz percig paskolja a halántékát, a tarkóját, meg a szívtájékát a vízzel, nehogy a felhevült, kissé dagadt testét kinyírja, a másvilágra segítse a hűsítő víz. Rezső óvatos, előrelátó, ám ez az eredmény elkeserítette. Vajon hányan lehetünk ebben a szerencsétlen sorsú országban, akiket így átvertek. Akik lelkiismeretesen beoltatták magukat, aztán mintha csak szopogatós cukorkát, vagy habos süteményt fogyasztottak volna.

Most hol és kinél tegyek panaszt? Hol reklamáljak, hol verjem az asztalt, mondván: bele is dögölhettem volna ebbe a kurva járványba.

Rezső sokáig eltolta magától a halált.

Úgy volt vele, ez nem az ő sportága, egyébként sem dohányzik, és bár olykor felhörpint néhány pohár fröccsöt, igyekszik kímélő üzemmódban élni. Már amennyire ez manapság lehetséges. Aztán amikor tavaly év elején Gesztesi Károly meghalt, és mutatta a híradó, az út szélén parkoló autóját, és közben a riporter zaklatott hangon ecsetelte, hogy hosszú ideig küzdöttek az életéért. Rezső valamilyen addig nem tapasztalt riadalmat és félelmet érzett. Nem ismerte a színészt. Soha nem beszélt vele. Ám ahányszor látta nyilatkozni, megnyilvánulni, azt gondolta: íme az örök lét hírnöke, aki habzsolja mindazt a szépet és jót, amelyet az élet leginkább morzsánként tálal fel nekünk. Néhány héttel később megrendülten állt a színész budakalászi sírjánál. Irtózatos hideg volt, a temető pedig üres. Rezső nézte a földkupac tetejére tett sok-sok virágot, és arra gondolt, egy pillanat az egész.

Egy pillanat átlépni a mámor és a végtelen csönd határát.

A kínai vakcina nem vigyázott rá. Testőrként fogadta, mint Kevin Costner annak idején abban a filmben, de a csodaszer cserbenhagyta. Ezek után lehet-e csodálkozni azon, hogy harmincezer magyar halt meg a világjárványban? Védtelenek vagyunk valamennyien. Ez járt Rezső fejében, és tiszta szívből sajnálta azokat, akik a másik ember, úgymond a tömeg egészségéért, életéért felelnek.

Az unott, fáradt, közömbös arc.

Ez maradt meg benne az egészségügyi dolgozóból. Vajon min mehetett keresztül több mint egy éven át? Hány halottat láthatott, hány síró, zokogó embert vigasztalhatott. miközben rohangált egyik ágytól egyik lélegeztetőgéptől, egyik haldoklótól a másikig. Eszébe jutott a szomszédja, aki fogta magát, meg a párját, és meg sem állt Dániáig. Egészségügyi végzettségű nő, aki korábban éhbérért dolgozott valamelyik kórházban. Valaki ajánlotta neki, hogy egy Koppenhága környéki idősotthonban vállalhat munkát. Egy percig sem gondolkodott. Jelentkezett, felvették, és onnantól kezdve mosta a szart. Mosdatta az idős, magatehetetlen betegeket.

De nem panaszkodott.

A szartól sem ment el a kedve az egésztől.

Mert megfizették. Átszámítva havi egy milliónál is többet keresett. A párja is talált melót, sofőrként alkalmazta a kórház, és ők ketten néhány év alatt annyi pénzt kerestek, hogy itthon lakás vehettek belőle.

Lakást a szarpucolásból.

És akik a kollégák, akik Magyarországon ugyanezt csinálták és csinálják, beledöglenek a hétköznapokba.

Beledöglenek a túlélésért folytatott harcba.

Nem vagyok védett, de a harmadik oltást adják be azoknak, akiknek három anyja van. Elég. Rezső egyre jobban felhúzta magát. Nem érdekelte az országos tisztifőorvos kiskosztümje, a nyunyókázása, a Holle anyószerű mosolya. Nem érdekelte a vészharang kongatása, majd a sikerpropaganda folyamatos ismételgetése sem. Próbálta magát távol tartani az üres szólamoktól, a politikai hazugságoktól, a majd jobb lesz nektek emberek-szerű süket dumától.

Csak túl akarta élni az egészet.

Most meg itt áll kétségek között. A vírus visszavonulót fújt, nyári szabadságát tölti, de már itt is, ott is írnak negyedik hullámról, az ősz veszélyeiről.

Hová, merre tovább innen?

Akkor menjünk hát a Balatonra. És Rezső összecsomagolt. Vállára vette a sporttáskát, és elindult a magyar tenger felé. Mielőtt a pályaudvarra ért volna, megivott egy jó hideg fröccsöt egy kocsmában, s az jutott eszébe, hogy már kocsmák sincsenek. Kész csoda, hogy talált egyet. Aztán a vonaton a kerekek zakatolását hallgatva bámult ki az ablakon, és egyre jobban izzadt. Nem működött a klíma, a hőmérséklet odakint megint harmincöt fok fölé kúszott. Nesze neked magyar, sírtál, rinyáltál, hogy hűvös, sőt hideg az április meg a május, hát most élvezd az újabb és újabb hőhullámokat. Rezső úgy érezte magát, mintha egy dunsztosüvegben ülne. Az egyik megállónál középiskolás csoport szállt fel. Fiatalok, nevetve, jókedvűen, teli s tele energiával. Vajon hová tűnt belőle az a hihetetlen energia, amely egykoron jellemezte?

Mi az ami leszívja mint egy rossz akkumulátort? Rezső nézte a fiatal lányokat, a fenekük közepéig felvágott rövid farmerban megmutatták az élet értelmét. És meglepve látta, hogy már tizenéves fruskák combjai narancsbőrösek. Földvárnál szállt le a vonatról. A restiben felhörpintett még egy fröccsöt, aztán kisétált a partra, és megdöbbent a kikötőben horgonyzó jachtok, vitorlások láttán. Leonardi di Caprio hajója a Wall Street farkasában gumicsónak némelyikhez képest. Leült egy padra, és hol a vizet, hol a telefonját bámulta. Végigfutott a híreken és ideges lett, amikor azt olvasta, hogy a miniszterelnök: „Veszélyes idők közeledtéről” beszélt.

Már megint?

Újra meg újra?

Mi magyarok ugye? – mert mi magyarok különlegesek vagyunk, már csak abban is, hogy veszélyes időkben élünk. Hol Rákosi pajtás, hol Kádár elvtárs, hol meg a nép egyszerű gyermekeként élő Orbán Viktor királysága alatt. Rezső köpött egyet, amikor politikusok kerültek szóba bárhol, bármikor. Kiröhögte az ellenzéket, mert azt gondolta róluk: hangemberek, akik fals hangot énekelnek a Fidesz kórusában. De utálattal gondolt a jelenlegi rendszer haszonélvezőire is, látta a fotókat a miniszterelnök családjának hatvanpusztai birtokáról. Tátva maradt a szája. A kandalló a fotón nagyobb volt, mint egy békásmegyeri panellakás nagyszobája.

Ceaușescu-fíling.

Ezt érezte folyamatosan.

Hát nem elég a hatalom?

Miért kell mellé az irritáló dőzsölés, a nagyzolás, az urizálás, a folyamatos pénzlopás? Rezső nézte a vizet, s közben folyt róla az izzadtság. Bemegyek mindjárt úszni. Lehűtöm magam. Tovább böngészte a híreket, s talált egy különleges felvételt, amelyen a végtelenül idegesítően modoros, folyamatosan szerepet játszó, tudálékos külügyminiszter nyilatkozott, egy tört magyarsággal hebegő, dadogó szlovén riporternek.

Ez most valami vicc?

A tévés papírról olvasta fel a kérdéseket, gyaníthatóan a negyedét sem értette annak amit mond. És közben a külügyminiszter, aki annak idején büszkén pózolt a kínai vakcinákat hozó repülőgép előtt, magyarázkodott.

Minek loptok folyamatosan, baszd meg!

Ezt mondta Rezső, aztán kikapcsolta a telefonját. Haragudott, tiszta szívből haragudott a külügyminiszterre, az egész rendszerre, amiért becsapták ezekkel az átkozott kínai vakcinákkal. Az életünkkel játszanak, ez járt folyamatosan a fejében. De még élek, és most ebben a pálmafás fürdőgatyában megmártózom a habokban. A szabadstrand megtelt emberekkel, a hattyúk és a kacsák hápogva, gágogva felháborodva adták át a Balatont az embereknek, a Balatont, amelynél drágább üdülőhely talán már csak a francia Riviéra lehet. Már vége a: „kapjunk be egy olcsó lángost” vagy „együnk meg egy fillérekbe kerülő palacsintát” hangulatnak.

Már vége az átlagember víkendjének.

Spórolj magyar, mert újra veszélyes idők jönnek. Spórolj, ha három-négy napot akarsz eltölteni a Balatonon. Spórolj, ha nyugdíjasként (már persze ha megérted ezt a kort...) nem akarsz csak párizsin és csirkefarháton élni.

Spórolj, hogy túléld önmagad.

Rezső derékig állt a vízben, paskolta magát, hosszú percekig a fröcskölő, hűsítő Balatonnal, és közben nézte az embereket, aputest itt, anyutest ott. Schobert Norbi nem győzne kiabálni velük.

A Csinibaba alakja mintha a múlt ködébe veszne.

Ez lett belőlünk.

Kiszolgáltatott, kihasznált, agymosott, tucatember.

Védtelen figura – akit a vakcina is kiröhög.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet kínai vakcina Orbán Viktor Sinkovics Gábor Sinopharm Szijjártó Péter vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés