Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Túl a városon
  • Félmillió forintot adományozhatunk névtelenül, fölötte csak névvel – az átláthatósággal magyarázza a kormány
Túl a városon 2021. július 5. 15:06

Félmillió forintot adományozhatunk névtelenül, fölötte csak névvel – az átláthatósággal magyarázza a kormány

Visszakozott némileg a kormány, látva az anonim adományozás betiltását övező hatalmas felháborodást.

Hirdetés

Komikus, groteszk és elképesztően szomorú, hogy a magát polgári pártnak tituláló Fidesz most épp az egyik legfontosabb polgári erénybe, a Biblia által is oly fontosnak tartott adományozásba és mások segítésébe rúg bele. 

A csütörtökön megjelent rendelet alapján teljesen megszűnt volna a névtelen adományozás Magyarországon, de Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár szombaton a Facebookon pontosított:

500 ezer forint alatti összeget ezután is lehet névtelenül adományozni. 

Ez vélhetően megint a „belengetjük a rosszabbat, hogy a kevésbé rossznak tudjatok örülni” taktika a Fidesznél, úgy mint a szociális bérlakások kötelező eladatásánál az önkormányzatokkal, amit végül úgy módosítottak, hogy csak a világörökségi részekre vonatkozik. Az eredeti célt ott is elérték: egy rakás NER-vazallus jut így nagyon olcsón értékes ingatlanhoz frekventált helyeken. 

Az adományozásról szóló rendelet is elérte a célját, komoly adományt ezután sem lehet majd név nélkül eljuttatni a címzetthez, így a Fidesznek, a kormánynak, így végső soron Orbán Viktornak nem tetsző szervezeteket ezután csak úgy lehet majd támogatni, hogy azt a kormányfő akár naponta is nézegetheti.

Teljesen nyilvánvaló, hogy aki megengedhetné magának ezen szervezetek támogatását, az is kétszer meggondolja majd, hogy ad-e nekik pénzt, látva a kormány 2010 óta tartó ténykedését, és bosszúálló-képességét.

Az adományozás asztala tehát egy újabb terület, amire az állampárt ráteszi a sáros acélbetkós bakancsát, nagyban lesajnálva, hogy az adományozás – kiváltképp névtelenül – egyébként épp egy polgári erény lenne.

Egészen vicces, hogy Orbán Balázs az átláthatóság növelésével magyarázza az 500 ezer forint fölötti adományok névhez kötésének fontosságát. Az a kormány hivatkozik minderre, ami az elmúlt 30 év kabinetjei közül talán soha nem teljesített ennyire rosszul az átláthatóság terén.

(Nyitóképünk illusztráció; fotó: Szabó Luca)

c.s.z.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: adomány Orbán Balázs Orbán-kormány rendelet
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés