Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. július 4. 15:07

Erdő Péter: A katolikus közösség örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát

A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát - olvasható Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek üzenetében.

Hirdetés

A bíboros arra reagált, hogy vasárnap délben Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette: Budapestre látogat, és részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén.

Erdő Péter úgy fogalmazott: imádkozunk azért, hogy a járványhelyzet enyhülésével „a Szentatya látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen”.

A bíboros hozzátette: nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt a záró misén, hiszen az Eucharisztikus Kongresszusokon általában pápai legátus képviseli az egyházfőt. Így volt ez a legutóbbi kongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban is, ahova Ferenc pápa videoüzenetet küldött. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett részt a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.

Ferenc pápa köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

 Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik. Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ferenc pápa látogatás mise Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés