Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • A Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máté szerint sok a szúnyog Szegeden, pedig a szúnyogirtás állami feladat
Szegeden 2021. július 2. 18:48

A Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máté szerint sok a szúnyog Szegeden, pedig a szúnyogirtás állami feladat

Ha már Szegeden járt, úgy gondolta, dob egy gólt a szegedi önkormányzat kapujába, de csak kapufákra futotta.

Hirdetés

A homofóbtörvény egyik benyújtója a bajnok kézilabdacsapaton kívül semmi jót nem tudott mondani Szegedről a június 29-i látogatását megörökítő Facebook-bejegyzésében. Ebből is látszik, hogy a Fidesz még mindig nem érti, hogyan kellene viszonyulnia Szegedhez és a lakóihoz.

Kezdjük ott, hogy a világhírűen sikeres kormányzás kommunikálása közben illene visszaadni azt a legalább 8 milliárd forintot, amit elvettek Szegedtől a járványra hivatkozva.

A „hanyatló” Nyugat több országában, például a „labornak” tekintett Ausztriában extra támogatást adtak az önkormányzatoknak, Magyarországon viszont kisöpörték a települések padlását. Ilyen extra támogatás jól jönne Szegednek is, hiszen a kormány legalább 10 és fél, a pandémia pedig 6-7 milliárdos kárt okozott.

Ennek fényében érdekes, amit a Fidesz frakcióvezetője Bartók Csaba és Tápai Péter társaságában posztolt.

Kocsis szerint ugyanis Szegeden sok a szúnyog. A Fidesz frakcióvezetője ezek szerint vagy nem tudja, hogy a szúnyoggyérítés 2014 óta állami feladat, tehát végső soron Orbán Viktor és csapatának hatásköre, vagy direkt így akarja az önkormányzat ellen hergelni a szegedieket.

Ha már ellátogatott városunkba.

Kocsis Máté szerint sok a szúnyog Szegeden (Fotók: Kocsis Máté Facebook-oldala)

A kormánypárt parlamenti frakcióvezetője azt is írja, hogy kevés a térfigyelő kamera. Nyilván erről tájékoztatta őt Bartók Csaba szegedi Fidesz-elnök és helyettese Tápai Péter. Arról már elfelejtettek szólni Kocsisnak, hogy az elmúlt hónapokban 38 új kamarát szereltek fel Szegeden, így már 84 térfigyelő vigyáz a biztonságra. Ráadásul az utcai bűncselekményeket nézve Szeged az egyik legbiztonságosabb magyar város.

Kocsis zűrös városvezetésről beszél, pedig a zűr és a zavar a szegedi Fideszben van már évek óta, elég csak az önkormányzati választási eredményekre tekinteni, vagy visszaemlékezni az 1998 és 2002 közötti időszakra, amikor a Fidesz „letette a névjegyét” Szegeden.

A kocsisi „erősödő jobboldal” lózungot meg tegyük el viccesbe, sok szót nem is érdemel.

c.s.z.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bartók Csaba Fidesz Kocsis Máté szúnyoggyérítés Tápai Péter térfigyelő kamera
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés