Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • A következő évek legfontosabb feladata lesz Brüsszelben az egészségügyi unió megvalósítása
Szegeden 2021. június 22. 18:43

A következő évek legfontosabb feladata lesz Brüsszelben az egészségügyi unió megvalósítása

Az európai egészségügyi unióról tartott sajtótájékoztatót a frissen fölújított Gáspár Zoltán utcai rendelőintézet épülete előtt Szabó Sándor Szeged MSZP-s országgyűlési képviselő, Ujhelyi István Szeged Európai Parlamenti képviselője és Kökény Mihály, az MSZP-kormányok népjóléti, illetve egészségügyi minisztere, az európai egészségügyi unió egyik segítője.

Hirdetés

Szabó Sándor azzal kezdte, hogy Szeged az elmúlt uniós ciklusban 34 milliárd forintnyi uniós támogatást kapott, ebből egymilliárd forintot egészségügyi intézmények felújítására fordított, ennek egyik szép példája a helyszín, a háttérben látható orvosi rendelő. Szeged MSZP-s képviselője elmondta azt is, fontos az infrastruktúra fejlesztése is, amikor az egészségügy fejlesztéséről beszélünk, de legalább ilyen fontos, hogy az unió tagállamai hogyan járnak el az egészségügyi szolgáltatások terén

– Ujhelyi István az Európai Parlamentben jó érzékkel kezdeményezte azt, hogy jöjjön létre egy egészségügyi európai unió, ahol a betegbiztonság és a szolgáltatások minőségének alapfeltételeit és annak garanciáit kellene megteremteni. Az ugyanis tarthatatlan, hogy az egyes uniós tagállamokban eltérő az egészségügyi szolgáltatások színvonala – mondta Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője.

Ujhelyi István arról beszélt az a tervük, hogy az európai egészségügyi unión belül meg tudják azt fogalmazni, hogy az egyes tagállami kormányoknak mik legyen a kötelezettségei az egészségügyi kérdésekben. – Benne lesz az is, hogy mik azok az egészségügyi minimumok, amiket minden uniós polgárnak meg kell kapnia, éljen mondjuk Kübekházán, Sopronban vagy éppen Berlinben. Elindítottuk azokat az egészségügyi programokat, az európai rákellenes stratégiát, például, amikben elvárásokat közvetítünk a kormányok felé, hogy milyen szolgáltatási minőséget kell biztosítani az állampolgároknak – mondta Szeged EP-képviselője

Ujhelyi azt is hangsúlyozta, ennek a programnak része az is, hogy javítsák az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit, -feltételeit. Szemléletes példát is mondott, mire gondolt: Magyarországon 647 üres háziorvosi praxis van. Csak a pandémia kitörése óta 233 háziorvos mondott fel. – A kormány nem tett semmit azért, hogy ezeket a praxisokat betöltsék. Ennyi háziorvosi körzetben az emberek nem kapnak megfelelő háziorvosi ellátását.

Ujhelyi István arról is beszélt ennek a munkának a kapcsán kérte fel Kökény Mihályt a brüsszeli Progresszív Tanulmányok Központja, hogy egy szakmai csapatot vezetve az egészségügyi program megvalósíthatóságának lehetőségeit vizsgálják meg.

Kökény Mihály arról beszélt, az Unió egységesen léphetne fel, járhatna el minden egészségügyi kérdésben, ha a gyakorlatban is megvalósulnak az elképzeléseik. – A szakma és a társadalom is messzemenően támogatja ezt a kezdeményezést, derült ki azokból a felmérésekből, amiket közvélemény-kutató cégekkel végeztek el, hogy megtudjuk, mi az emberek hozzáállása – mondta a korábbi egészségügyi miniszter.

Nézzék meg a sajtótájékoztatón készült videónkat!

És nézzék meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: egészségügy Gáspár Zoltán utca MSZP Szabó Sándor Ujhelyi István Kökény Mihály
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés