Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Kovács Tamás gazdasági alpolgármesteri megválasztása szabad utat kapott a jogi bizottságtól
Szegeden 2021. június 22. 12:35

Kovács Tamás gazdasági alpolgármesteri megválasztása szabad utat kapott a jogi bizottságtól


Hirdetés

A legnagyobb horderejű személyi kérdésben egységesen szavazott a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság, amely támogatja, hogy a közgyűlés pénteken Kovács Tamást nevezze ki gazdasági alpolgármesternek.

Hiába provokálta a bizottság kedd reggeli ülésén Szécsényi Rózsa jelenlegi gazdasági alpolgármestert Szabó Bálint független képviselő, a város kasszájának mostani első számú felelőse nagyvonalúan és elegánsan verte vissza a támadásokat.

Elmondta, hogy a ciklus legelején abban egyezett meg Botka László polgármesterrel, hogy két évre vállalja a gazdasági alpolgármesterséget. Egyebek mellett azért is döntött akkor így, mert mindenkinek figyelembe kell vennie az életkorát. Mindehhez Szécsényi Rózsa hozzátette: többet teljesített, mint amit vállalt, mert az utóbbi másfél évben, a világjárvány alatt olyan munkát kellett végeznie, amit két-háromszoros szorzóval számítható.

Az önkormányzat idei költségvetésének módosításáról szóló napirendi pont kapcsán a gazdasági alpolgármester úgy fogalmazott: normál békeévekben is ilye tájt szokott az önkormányzat költségvetést módosítani. Egyszerű technikai okok miatt. Ezek körébe sorolta az általános forgalmi adó, valamint a Magyar Államkincstárral történő elszámolásokat.

Német Ferenc (Fidesz) kérdésre úgy válaszolt Szécsényi Rózsa, hogy az állami támogatások összege azért nem szerepel a költségvetés módosításában, mert azok még nem érkeztek meg a város számlájára. Itt két összegről, 30 millió forintról és 1 milliárd 950 millió forintról van szó.

A kormánypárti vezetésű megyeszékhelyek önkormányzatai már régen hozzájutottak ehhez az összeghez, ám Szeged egyelőre nem – derült ki a bizottsági ülésen.

Pénzügyileg kedvező lehet, hogy a városvezetés korábban arra kérte az önkormányzati tulajdonban álló cégeket, hogy pesszimista éves költségvetést tervezzenek maguknak. Ennek hátterében az áll, hogy nem tudni: lesz-e a koronavírus-járványnak negyedik hulláma. És ha lesz, annak milyen gazdasági és pénzügyi hatásai lehetnek.

Könnyen elképzelhető, hogy az említett cégek pénzügyileg lényegesen jobban fognak teljesíteni, mint azt az éves üzleti tervükben leírták, köszönhetően annak, hogy nem a legrosszabb járványforgatókönyv fog megvalósulni Magyarországon.

Mindennek kapcsán Szécsényi Rózsa megjegyezte, hogy hatékonyság és költséghatékonyság területén sokat fejlődtek az utóbbi másfél évben a szegedi önkormányzati cégek. Majd reflektálva és cáfolva Szabó Bálint kijelentésére, úgy fogalmazott: a város gazdálkodásában semmi nem úgy volt az elmúlt másfél évben, mint azt megelőzően. A válság minden megváltozatott – tette hozzá.

A nyolc nyilvános napirend megtárgyalása után három témát zárt körben tárgyalt meg a bizottság.

B. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: gazdasági válság járvány jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság koronavírus Kovács Tamás közgyűlés Német Ferenc pandémia Szabó Bálint Szécsényi Rózsa világjárvány
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés