Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • SzínházTV: a pandémia idején akár Madagaszkárról is nézhették a szegedi Mágnás Miskát
Művház 2021. június 17. 13:11

SzínházTV: a pandémia idején akár Madagaszkárról is nézhették a szegedi Mágnás Miskát

Hongkongból, Madaszkárról és az Egyesült Arab Emírségekből is voltak nézői a SzínházTV-nek, ami a pandémia idején két alkalommal is bemutatta a Szegedi Nemzeti Színház Mágnás Miska előadását.

Hirdetés

A járványhelyzet bizonyos értelemben demokratizálta a színházak működését, mert korábban csak az adott városok közönségének volt egyszerű elérni az előadásokat, míg a pandémia arra kényszerítette a színházakat, hogy előadásaikat online közvetítsék. Így országosan és a határon túlon is elérhetővé váltak a színdarabok – írja a hvg.hu a SzínházTV statisztikai adataira hivatkozva.

A pandémia előtt a Szegedi Nemzeti Színház darabjaiért a fővárosiaknak, a győrieknek és a kisvárdaiaknak éppúgy kocsiba kellett ülniük vagy buszra kellett szállniuk, mint ahogy a szegedieknek, pécsieknek, szentgotthárdiaknak a budapesti előadásokért.

A SzínházTV statisztikája azt bizonyítja, a pandémia széles körben hozzáférhető tette és ilyen módon demokratizálta a színházi előadásokat.

A járvány idején – amíg nem lehetett élő színházi előadásokat tartani – összesen 34 országból jelentkeztek be a SzínházTV weboldalán közvetített darabokra.

A jegyeladások szerint

  • Németországból,
  • Madagaszkárról,
  • Marokkóból,
  • Hongkongból,
  • Szingapúrból és az
  • Egyesült Arab Emírségekből is

látogattak el virtuálisan nézők a magyar színházakba.

Április közepén bemutatták az Alföldi Róbert által rendezett Molière, avagy az álszentek összeesküvése című Bulgakov-színművet is

A SzínházTV 2020 novemberében indult, 12 színház és társulat – többek között Szegedi Nemzeti Színház, a Katona József Színház, az Orlai Produkció, a Budaörsi Latinovits Színház – 36 előadását lehetett eddig a platformon megtekinteni, és több mint száz alkalommal közvetítettek az első évadban előadásokat.

A szegedi előadások közül húsvétkor és május elsején is vetítették a Peller Károly rendezte Mágnás Miska című operettet.

Április közepén pedig műsorra tűzték a színház egyik legsikeresebb darabját, az Alföldi Róbert által rendezett Molière, avagy az álszentek összeesküvése című Bulgakov-színművet is.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Alföldi Róbert Bulgakov előadás Mágnás Miska Molière, avagy az álszentek összeesküvése online Peller Károly Szegedi Nemzeti Színház színház Színház TV
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés