Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Áprilisban megvonták tőlük a támogatást, most pedig kitüntették a MASZK elnökét
Művház 2021. június 16. 17:12

Áprilisban megvonták tőlük a támogatást, most pedig kitüntették a MASZK elnökét

Áprilisban – harminc év után először – teljesen megvonták a működési támogatást a szegedi MASZK Egyesülettől. Az egyesület elnökét, Balog Józsefet most Hevesi Sándor-díjjal tüntették ki. A támogatást teljesen megvonó és a díjat odaítélő grémiumok között ugyan az a minisztérium, az EMMI szerepel.

Hirdetés

Az elismerést minden évben annak a három művésznek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért.

Az idén a szegedi MASZK Egyesület elnöke, a nemzetközileg is elismert Thealter Fesztivál művészeti vezetője, Balog József mellett Balogh Tibor és Láng Annamária veheti át a magyar színházi élet rangos elismerését, a Hevesi Sándor-díjat.

A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda.

Az EMMI egy másik kuratóriuma – érdekes módon – teljesen más véleménnyel volt a szegedi egyesület és elnökének munkájáról még áprilisban.

A független színházak nemzetközi fesztiválját, a Thealtert harminc éve rendező és rendszerkritikus előadásoknak is helyet adó befogadószínház az idén először a szakminisztérium pályázatán egyetlen fillér működési támogatást sem nyert.

A jelentős múlttal és számtalan szakmai elismeréssel rendelkező egyesület pedig 1995 óta mindig sikerrel pályázott a működési támogatásra. Idén először azonban a nyilvánosságra hozott döntési listán „nulla” forint támogatás szerepelt az egyesület neve mellett.

– Engem a történetnek csak az része foglalkoztat, hogy azt a munkát, amit a MASZK Egyesület végzett az elmúlt évtizedekben most így értékelte az a szakmai grémium, aminek csak az egyik tagja volt a minisztérium. Ez alapvetően egy szakmai díj, amit a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló grémium javasol, majd egyeztet a színházi szakmai szervezetekkel és a minisztériummal – mondta érdeklődésünkre Balog József.

A működési támogatás megvonása és a díj odaítélése között semmilyen összefüggést nem lát és nem is keres Balog, aki azt is elmondta, nagyon örül, hogy rajta kívül még két olyan személyiség kapta meg, aki szintén nagyon sokat tett a magyar színház nemzetközi megismertetéséért.

– Nem érzek semmilyen elégtételt. Úgy gondolom, nincs is okom sem elégtételt kapni, sem elégtétel venni. Az sem az én dolgom, hogy összevessem a két döntést, a nulla támogatást a kitüntetéssel. Mindenki döntse el maga, mit gondol erről. Úgy vettem észre, hogy azok a szakmai körök, amelyekben mi otthon vagyunk, örültek annak, hogy elismerték a munkánkat.

Balog Józseftől azt is megtudtuk, bár a finanszírozásban még akadnak bőven lyukak, de úgy tervezik, hogy idén is megrendezik a Thealter fesztivált, aminek már az időpontját is kitűzték. Július 30-tól egy héten keresztül ismét Szeged ad majd otthont a független színházak nemzetközi találkozójának.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: állami támogatás Balog József Emberi Erőforrások Minisztériuma EMMI kitüntetés MASZK Egyesület alternatív színház Hevesi Sándor-díj Thealter
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés