Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Csonka évadot zártak a szimfonikusok is: Somogyi Júlia fuvolaművész az év zenésze
Művház 2021. június 14. 16:53

Csonka évadot zártak a szimfonikusok is: Somogyi Júlia fuvolaművész az év zenésze

Képriport
Tavaly a járvány miatt még az évadzárójuk is elmaradt a szegedi szimfonikusoknak, az idén legalább ezt sikerült megtartani. A pandémia miatt csonkán maradt évadban ötvenkilenc élő koncertet azért sikerült megtartani, hétfőn pedig az Év zenészét is megválasztották.

Hirdetés

– Mindig ilyenkor, júniusban tartja a zenekar rendes évadzáróját, de most az évad sem volt rendes, pedig a zenében mindig rend van, talán ezért is szeretjük annyira – mondta az évadzárón Kozma József, a közgyűlés kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottságának elnöke, aki nemcsak a fenntartó önkormányzat képviseletében vett részt a rendezvényen, hanem aktív koncertlátogatóként is érintett volt.

A képviselő szerint a furcsa, rendetlen évad legnagyobb tanúsága, hogy éppen a legnehezebb időkben van a legnagyobb szükség a zene rendjére.

– A szegedieknek nagyon hiányoztak a komolyzenei események. Ezt bizonyítja az is, hogy amint újra lehetett élő koncertet tartani, azonnal megtelt a nagyszínház nézőtere. A szegedi önkormányzat is érzékeli ezt, ezért az ilyen nehéz gazdasági körülmények idején is minden feltételt biztosít a zenekar számára a magas színvonalú művészi munkához.

Gyüdi Sándor a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetője évadértékelőjéből kiderült, azért voltak hosszabb-rövidebb időszakok, amikor rendesen működhetett a zenekar.

A járványszünetekben összesen 59 koncertet adtak, amikor nem léphettek élőben a közönség elé, folyamatosan gyakoroltak, hogy formában maradjanak. Három koncertjüket pedig streemelve tartották meg.

– Az ilyen koncertek nem adnak igazi zenei élményt, hiszen sokan mobiltelefonon vagy számítógépen hallgatják, mégis fontosnak tartottuk, hogy kapcsolatban maradjunk a közönségünkkel.

A járvány új utak keresésére is ösztönözte a zenekart, amikor lehetett, összesen tizenhárom alkalommal látogattak el szegedi iskolákba hangszerbemutatót tartani.

Az évad hátralévő részéről Gyüdi Sándor elmondta, június 20-án a Simándy József-énekversenyen lép fel a zenekar, 24-én pedig az Ajándékkoncerttel ők nyitják meg a kilencvenedik, jubileumi szabadtéri játékokat a Dóm téren, a műsort később Szarvasra és Kecskemétre is elviszik.

– Kiemelten fontos számunkra a közönségünknek az a része, amelyik időről-időre bérlet vált a koncertjeinkre, ezért az ősszel kezdődő évad programjába átemeljük az összes elmaradt koncertet, fizetniük pedig csak az élőben megtartott koncertjeink után kell majd, a streemeltekért pedig nem, azokat élőben megismételjük.

Az évadzáró végén egyperces néma felállással emlékeztek meg a zenekar járványban elhunyt nagybőgő művészéről, Lakatos Zoltánról. A zenekar elmúlt 22 éves történetében nem volt példa arra, hogy egy aktív zenészüktől kellett volna búcsút venniük.

Az évadzárót követően – a hagyomány szerint – idén is megválasztották az együttes tagjai maguk közül az Év zenészét, aki idén Somogyi Júlia fuvolaművész lett.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: évadzáró Gyüdi Sándor Szegedi Szimfonikus Zenekar
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés