Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. június 9. 18:44

Márok Tamás: Játéktér a Duna partján

Hibát hibára halmoz a kormány Fudan-ügyben. Egymás után adja föl a magas labdákat, amelyeket az ellenzék egyelőre meglepően biztos kézzel üt le. VÉLEMÉNY.

Hirdetés

Azt már megszoktuk a Fidesztől, hogy egy többszáz milliárd forintos fejlesztést teljes titokban készít elő, és azt tervezi, hogy a közvéleményt, az ellenzéket és a magyar egyetemi szférát is kész helyzet elé állítja. Ezt vártuk tőle, nem is csalódtunk.

Csakhogy ez az ügy más, mint az eddigiek. A kínai gigaegyetemet ugyanis mi fizetnénk, a magyar állam 540 milliárd forintos kínai hitelt vennénk föl rá. Ugyanakkor az építésben kizárólagosságot biztosítanánk egy kínai állami építőipari vállalatnak. Az eladósítás, a Kínának való kiszolgáltatottság, magyar építőipari kapacitások vélhetően korlátozott igénybevétele – ezek a magyarok széles körei számára is könnyen érthető fogalmak. Szintén jól érzékelik választók, hogy a Fudan a tervezett Diákvárostól venné el a területet, a magyar diákok olcsó lakhatását veszélyezteti. Továbbá mindez a Ferencvárosban valósulna meg, amelyet Baranyi Krisztina személyében agilis ellenzéki polgármester vezet. Felmérések szerint a budapestiek nyolcvan százaléka nem akarja az egyetemet ilyen áron.

A Fidesz nagy sikereinek egyik titka volt, hogy olyan témákat vetett be és vitt végig, amelyeket az ellenzéki szavazók egy része is támogatott. Ráadásul mindig biztosra mehetett, mert saját cégei, a Nézőpont és a Századvég előre alaposan fölmérték a közvéleményt, és csak akkor álltak elő az ötlettel, ha azt a magyar emberek szerették, lásd rezsicsökkentés, vagy hogy megállítják a bevándorlókat.

Ha néha elmérték magukat, vagy merészen szembementek a közakarattal, lásd netadó és vasárnapi boltzár, a kormány előbb-utóbb visszakozott. Az ügyben vereséget szenvedett, de népszerűsége hosszú távon alig csökkent.

Nos, a Fudan tekintetében Orbán elszámította magát. Elsősorban az időzítést. Ma már látszik, hiba volt hagyni, hogy Karácsony Gergely tízezres tüntetést szervezzen ebben az ügyben. Az ellenzéki érzelmű szavazók, különösen a budapestiek most megérezhették, hogy nagy erőt képviselnek.

Ráadásul a miniszterelnök-jelölti verseny érzékeny szakaszában nagyszerű szereplési lehetőséget biztosított egyik lehetséges kihívójának, aki ezt jól ki is használta. Karácsony saját térfelén, Budapesten produkált egy olyan ügyet, amelyben a választók nagy többsége egyetért, a kínai egyetemet ebben formában sok fideszes se támogatja. Orbán maga állított elő ellenfelei számára egy olyan előnyös helyzetet, amilyeneket korábban ő használt és használt ki.

Különösen pikáns, milyen hathatós segítséget kapott Karácsony az érzékeny lelkű kínai kormánytól. Az utóbbi évek egyik legüdítőbb politikai innovációja volt, amikor a leendő kommunista egyetem körüli utcákat csupa Kína számára kellemetlen emberről és dologról, a dalai lámáról, Hongkongról és az ujgurokról nevezték el. A budapesti kínai nagykövet nyomban berzenkedett, ami jól jelezte, hogy betalált az akció.

(A kampány járulékos áldozata volt Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán gúnyosan azt javasolta a főváros vezetőinek, hogy az üldözött keresztényekről is nevezzenek el utat. Hollik viszont nem tudta, hogy az egyik utca névadója, Hszie Si-kuang éppen egy üldözött kínai keresztény püspök volt, ezért pár órával később posztját megváltoztatni kényszerült. „Nemcsak szolgalelkű, de kiábrándítóan műveletlen is, pfúj!” – mondhatná erre TGM.)

A tüntetés után alighanem nagy szaladgálás lehetett pártunk és kormányunk házatáján. Végül a kevésbé szégyenteljes visszavonulást választották: azt sütötték ki, hogy a kormány tulajdonképpen soha nem sürgette a dolgot, 2023-ban is elég lesz dönteni róla, sőt semmi kifogásuk, hogy az ügyről népszavazás legyen.

További rossz hír a magyar kormánynak, hogy a kínai külügyminisztérium szóvivője is megszólalt az ügyben, az utca átnevezéseket „megvetésre méltónak” nevezte. Talán van még Orbán körül néhány józan ember, aki fölismeri, hogy nekik ezt nem álláspontjuk megerősítéseként kell értelmezni. Éppen ellenkezőleg. A Fudanról szóló titkos megállapodást, 2019-ben Orbán épp a kínai külügyminiszterrel, Wang Yivel kötötte meg. Az ő minisztériumának tiltakozása jelentősen megemelte Karácsonyékat és akcióikat, hisz az ellenzéki erők partnere egycsapásra a kínai kormány lett. Hogy Orbánéknak mit üzentek a fejlemények után Pekingből, azt nem tudjuk, bár el tudom képzelni. Ugyanakkor Karácsony Gergely körül stratégák dolgoznak, hisz a tüntetés előtt leszögezte, hogy semmi bajuk a kínai néppel, az itt élő kínaiakkal, még kínai kormánnyal sem, csak ez a projekt nem tetszik nekik. A kínai tiltakozásokra válaszul pedig bejelentette, hogy az ellenzéki pártok vezetői közösen szívesen tárgyalnának a kínai kormánnyal, hogy miképpen lehetne megvalósítani Budapesten a Fudant.

A kinyújtott kezet elütni nehéz, Karácsony helyzete igen kedvező. Ráadásul az üggyel váratlanul a világpolitika térképére helyezte magát, ahol mint az ellenzék vezére tűnhet föl az egyik világhatalommal kapcsolatosan.

Reggelig sorolhatja, hogy milyen kitűnő egyetem a Fudan, mennyire szívesen látjuk Magyarországon, mennyire nyitottak vagyunk az együttműködésre – és a végén udvariasan megjegyezheti például, hogy egy olyan dúsgazdag állam, mint Kína, nyilván saját forrásból is meg tudja építeni pesti egységét, nincs szükség magyar hitelre, és bizonyára, egy sokkal kisebb budapesti kampusz is jól szolgálja a két nép barátságának érdekeit.

Széles a pálya, nagy a játéktér, de Dél-Pesten, a Duna partján most mintha ez a lakli sokkal jobban cselezne és pontosabb ívelései lennének, mint a köpcös, aki rossz szögben lát ide a budai várból.

Márok Tamás

U.i.: 
Ma reggel hívott bennünket egy néző a Szeged Televízió stúdiójában. Javasolta, hogy készítsünk egy riportot, milyen jó lenne, ha a Fudan Egyetemet Szegedre hoznák. A budapesti prolik és a buszma Karácsony nem akarják, milyen nagy büszkeség lenne, ha idejönne. Megjegyezte még, mennyire boldog, hogy a járvány alatt Orbán volt a miniszterelnök, ezt a baloldal nem tudta volna kezelni.

Fölvetésünkre, hogy ki fizetné vissza a hitelt, hisztérikusan reagált, úgyhogy azt már meg se kérdeztük tőle, hogy akkor mi lenne a meglévő Szegedi Tudományegyetemmel. Mindenesetre telefonja jól jelzi, hogy a fideszes szavazók körében erős alulinformáltság és meglehetős zűrzavar uralkodik ebben a kérdésben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: ellenzéki összefogás Fudan Karácsony Gergely Kína NER Orbán Viktor Orbán-kormány tüntetés vélemény
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés