Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. június 9. 14:27

Na, ugye! – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„Itt félned, és nyalnod kell...”

(Megcsillant a napfény a városon át cipelt táblán)

Itt vagyunk hát a nagy kaland előtt. Erre vártunk mindketten, tisztelt miniszterelnök úr. Én, amikor elálló fülű, riadt tekintetű húsz kilós gyerekként gombfociztam a konyhakövön a sparhelt előtt, miközben rotyogott a lebbencsleves. Gombfociztam és azt mondtam hangosan, amúgy vitrayszerűen, hogy „George Best passzol pontosan Bobby Charltonhoz, ő meg továbbtolja a lasztit Danis Lawhoz...”

Abban az évben épp Európa-bajnoki négyes döntőn vett részt a magyar válogatott Belgiumban és én akkor már pontosan tudtam, milyen fájdalmat okoz, milyen irtózatos fájdalmat jelent egy-egy vereség, mert hát Marseille, ahol ugye jöttek és jöttek a csehszlovákok, már a gyerekembert is álmatlanságba sodorja. Akkor 1972-ben megjátszott nyugalommal figyeltem, ahogy Zámbó Sanyi odaáll a tizenegyes pontra letett laszti mögé, vele szemben Rudakov, a szovjetek hórihorgas kapusa, aztán Zámbó nekifut, és lő...

Eljött hát a mi időnk, miniszterelnök úr.

Mindketten erre vártunk, hogy a magyar futball úgy, mint drága Hofi Géza idejében, központi témát jelentsen az országban – hogy megint Futbólia legyünk. Mert hát most mindenhol a labdával, azzal a gyönyörűséges játékszerrel reklámoznak. Vasalót, lábgomba elleni csúcsterméket, és a férfiakat a hófehér lepedőn bravúrt, bravúrra késztető csodaszert. Ez a mi nagy ünnepünk, apró szépséghiba, hogy én ebben a szeretetteljes keresztény értékektől hangos rendszerben az ön házi kedvencének meg a senkiházi kollégáinak köszönhetően – már nem tudósíthatok az Európa-bajnokságról. Spongya rá. Ez az én életműdíjam, a munkanélküliség, és a sóvárgás egykori munkám, szenvedélyem után. Viszont ön, miniszterelnök úr ott parádézhat majd az új Népstadion VIP páholyában, kiinthet majd a népnek, akik között lesz majd aki hálásan néz majd Önre, mondván: ezt is Duca ellentengernagynak köszönhetjük.

Ezt is önnek köszönhetjük!

Ez az ön NER-nek becézett és kicsit sem megosztó, egyáltalán nem gyűlölködő rendszerének a csúcspontja. S az, hogy olykor kés villan a buszon, gázpisztoly kerül elő egy politikai rendezvényen, hogy a mocskolódás soha nem látott mértéket öltött Magyarországon, az most szinte mellékes.

Mellékes, mert pályán a csapat! Pályán a magyar válogatott, itthon, tétmeccsen és ugye ez az Önök csapata. Nem mindenkié, hanem az Orbán kormányé, amely megteremtette a lehetőségét a felemelkedésnek, amely a lerohasztott, sikertelen, közutálatnak örvendő sportágból lám újra eladható terméket fabrikált. És tudom, hogy ezt is gondolják, mert az ön kedvenc tollnoka ezt leírta már sokszor, amúgy propagandaszerűen, kihangsúlyozva, kiemelve, hogy: „Tetszik, nem tetszik...” Mintegy arra utalva, hogy most kussoljon mindenki.

Kussoljon mindenki, aki szóvá merte tenni, hogy brutálisan túlárazott stadionokat építettek közpénzből, hogy az NB I-ben, amelyet néhányan joggal Szabadföld Kupaként emlegetnek, lassan már nem játszik magyar futballista, az Újpest például, egyszer kifutott tizenegy idegenlégióssal. Hogy olyan települések kiskirályai pöffeszkednek a VIP páholyokban, múlt és tömegbázis nélküli csapataikkal, akik talán még Önt is idegesítik.

De most ünnepeljünk, miniszterelnök úr!

Emelje magasra majd a sörös poharat, és gondolja azt, hogy az élet szép, mert valóban az. Lám a világjárvány mintha nem is lett volna, mintha csak rossz álomból ébrednénk, megint teraszon ülünk, bámuljuk a másik embert, és rácsodálkozunk, hogy a maszkok alatt vonzó, vagy épp ritka ellenszenves arcvonások lapultak.

Élvezzük a pillanatot.

De én ideírnék most néhány nevet.

Balázs Fecó, Böröndi Tamás, Bergendy István, Mihály Tamás, Benkő László, Puhl Sándor, Igaly Diána – és még nagyjából harmincezren.

Úgy ünnepeljünk, miniszterelnök úr, hogy közben gyászolunk is. Mert fontos a futball, ezt én pontosan tudom, hiszen jól, rosszul, magam is szolgáltam harminc évig, de ez az ország ez a végtelenül megosztott, és egyre inkább „szájkarate-polgárháborúba” sodródó ország teli s tele van fájdalmakkal, bizonytalansággal, feszültséggel.

És ön, folyamatosan hergeli a népet.

Illetve folyamatosan hergeli az ország egyik felét.

Írnám is rögtön, hogy mi ketten, akik bérből és fizetésből élnek. De máris sántít a mondat, mert egyrészt nekem se bérem, se fizetésem, ami pedig önt illeti, azzal a nagyjából kétmilliós tiszteletdíj csak elég lehet a hétvégi húsleves, rántott csirke, kovászos uborka menüsorra. Nem igaz? A tizenöt milliárd forintról nem is beszélve. Tiltakozhat: feketén-fehéren megjelent, hogy az elmúlt hét esztendőben az ön családja, a papa, a tesó, a lyány, a veje a Pista gyerek, nagyjából ennyit gründolt össze az ilyen-olyan vállalkozásokból. Azt gondolom, abban a rendszerben, amely folyamatosan a család fontosságáról papol, csak van olyan összefogás az Orbán famíliában, hogyha gond van, azért jut abból a tizenöt milliárdocskából.

Csodálkozik, ha tüntetnek a rendszere ellen?

Még úgy is tüntetnek, hogy kártya, meg távolságtartás, meg tudom is én mi kell hozzá, hogy macera az egész, hogy még mindig tele vannak félelmekkel az emberek, de azért így is összejöttek tízezren, mintegy jelezve, hogy túl messzire mentek.

Nem most – már réges-rég.

És ha netán a nagy Európa-bajnoki készülődés közepette belenézett különböző tüntetésről szóló tudósításokba, bizony látnia kellett, hogy ott nem megöregedett munkásőrök, itt felejtett párttitkárok, vagy pocakos, kopaszodó egykori KISZ-titkárok vonultak – hanem sok-sok fiatal. Őket azért nem érdemes komcsizni, tisztelt miniszterelnök úr. Valahogy hülyén veszi ki magát. És ha nem sértem meg, ez az x, y vagy tudom is én milyen generáció már kiröhögi magukat. Kiröhögi és kigúnyolja. A sok süketelésért, álszent szövegért, üres propagandáért. Őket már nem lehet hülyíteni – bennünket még lehetett. És ők már azt sem értik, hogyan lehet keresztényellenesnek titulálni magát a pápát is.

Azt gondolom, kezdenek megőrülni.

Hogy a hirtelen jött meleg, vagy a választási vereségtől való félelem teszi, nem tudom.

Kikezdték Gulácsit, a válogatott kapusát, mert véleményt formált. Befotóztak egy hangos kritikát megfogalmazó kamaszlány szoknyája alá, eltakarították a szakértői székéből Hrutkát, a korábbi válogatott futballistát – most meg már a pápával is baj van. De lépjünk túl ezen is, mert kezdődik az Európa-bajnokság.

Összeállítás helyett leírom még egyszer, az én névsoromat: Balázs Fecó, Böröndi Tamás, Bergendy István, Mihály Tamás, Benkő László, Puhl Sándor, Igaly Diána.

Rájuk is gondoljon majd, amikor a bíró belefúj a sípjába.

És majd mielőtt a fizetett propagandistái, seggnyalói megint elkezdenék hozsannázni, a rendszert, amiben élünk, s amely megteremtette ennek az össznépi futballünnepnek a lehetőségét. Azért rögzítsük a tényeket: a csapat meghatározó játékosai Gulácsi Péter, Szalai Ádám, Szalai Attila, Sallai Roland, a sérült Szoboszlai Dominik, szinte gyerekfejjel kerültek külföldre, így sajnos nem élvezhették a közpénz-milliárdokkal megtámogatott magyar akadémiai rendszer politikai hatását – ellenben azokkal a fiúkkal, akik néhány hete épp itthon, finoman fogalmazva is várakozás alatt szerepeltek az U21-es Eb-n.

De szurkoljunk közösen, tisztelt miniszterelnök úr.

Most néhány napig felejtsük el a tüntetést, a világjárványt, a tiltakozó melósokat, pedagógusokat, a kizsigerelt, agyondolgoztatott, a halállal nap mint nap szembenéző egészségügyi dolgozókat, az egyetemistákat, akik nem értik, a XXI. században hogy miért pofázik bele bárki is abba, hogy mit tanuljanak.

Mit, hogyan, és kitől...

Szurkoljunk, tisztelt miniszterelnök úr.

És a figyelmébe ajánlanám majd azt a reklámtáblát, amely minden bizonnyal sokszor megjelenik majd a stadionunkban, és amelyen az áll:

„A gyűlölet nem pálya”

Ezen elgondolkodhatna, mint futballdrukker.

Aztán azt kívánom önnek, hogy a végén ugyanazt írja majd ki, mint négy évvel ezelőtt, amikor legyőztük a norvégokat Eb-pótselejtezőn.

„Na, ugye!”

De a futball és a szenvedély a miénk, azt nem lehet kisajátítani.

A Himnusz azoknak is szól, akik azzal a táblával vonultak végig a városon, hogy:

„Itt félned és nyalnod kell!”

De kezdődjék a nagy játék.

Bár én mindent megadnék azért, hogy visszarepüljek oda a konyhakőre, a szoba-konyhás lakásba, amikor George Best Bobby Charltonhoz passzolt, és amikor Zámbó Sanyi tizenegyesét kivédte Rudakov az Európa-bajnoki elődöntőben. De a negyedik hellyel alighanem kiegyeznék most is. Ebben aligha lehet vita közöttünk, nem?

Na, ugye... Hogy ugyanolyan magyarok vagyunk mindketten.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Euro2020 Európa-bajnokság foci járvány jegyzet koronavírus labdarúgás Orbán Viktor pandémia Sinkovics Gábor vélemény világjárvány
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés