Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Százan jöttek el szerencsét próbálni idén: három napig casting minden a színházban
Művház 2021. június 7. 16:30

Százan jöttek el szerencsét próbálni idén: három napig casting minden a színházban

Képriport
Az idén már negyedik alkalommal hirdetett szereplőválogatást a Szegedi Nemzeti Színház. Rekordot döntött a jelentkezők száma: mintegy százan szeretnének a jövőben a szegedi deszkákon játszani. Nemcsak Budapestről, de a környező országokból is jöttek szerencsét próbálni.

Hirdetés

Hagyománnyá válik lassan, hogy Horgas Ádám, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője színészválogatáson keres új tehetségeket a társulatba. Most is felsőfokú színművészeti képzésben részt vevő és végzett fiatal színészeket vártak.

Tavaly május végén a színház felhívására összesen nyolcvanan jelentkeztek. A budapesti Színházművészeti Egyetem mellett Marosvásárhelyről, Kolozsvárról is, de a Pesti Magyar Színház és az Operettszínház színészképző stúdiójából is jöttek fiatalok szerencsét próbálni.

Az idén még ezt a rekordot is sikerült megdönteni, közel százan jelentkeztek, ezért most először három naposra bővült a ma kezdődött meghallgatás.

– Miért fontos a színháznak, hogy minden évben válogatást rendezzen? – kérdeztük a drámatagozat vezetőjétől.

– A színháznak mindig meg kell újulnia, ezért nagyon fontos az utánpótlás, a fiatal generáció megjelenése a színpadon. Ezért is rendezzük meg minden évben ezt a válogatást. Az a célunk vele, hogy felfedezzük a szakmában rejtőzködő fiatal tehetségeket. Minden évben szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy akár egy adott szerepre, akár társulati tagként is kapcsolódhassanak hozzánk tehetséges, fiatal színészek. Nagy öröm, hogy az idén újabb rekordot döntött a jelentkezők száma, megtisztelő, hogy ilyen sokan szeretnének a szegedi színházban játszani – mondta Horgas Ádám.

A főrendező elmondta, egyelőre két szerepre keresnek embert, de ha szembe jönne egy mellbevágó tehetség, nem engednék el, biztosítanának helyet neki a társulatban, akárcsak az elmúlt években.

– A tavalyi casting után Szaszák Zsolt, korábban pedig Sziládi Hajna is így került a társulatba.

A több órás válogatás során először egy közös színpadi munka során a jelöltek mozgáskultúráját mérik fel, aki ezután is fennmarad rostán, azokat személyesen is megnézik, meghallgatják. Hétfő délelőtt az első körben nyolc lány és nyolc fiú állt fel a színpadra.

– A kolozsvári színművészetin végeztem, de most a zalaegerszegi Griff Bábszínház tagja vagyok. Bábok helyett szeretnék újra élő emberekkel egy színpadon állni, hogy belenézhessek a partnereim szemébe. Elsősorban ez motivált, hogy eljöjjek a meghallgatásra – mondta Duna Orsolya Réka, majd hozzá tette, korábban is járt már Szegeden, megtetszett neki a város is, és a határ közelsége miatt Nagyváradra is könnyebben haza tudna járni, ha őt választanák.

Lévai Attila Békéscsabáról jött szerencsét próbálni. Ő a Jókai Színház tanodájában végzett, és már három éve játszik az ottani társulatban.

– Szeretnék új dolgokat, új stílust, másfajta játékmódokat is megtapasztalni. Ez hozott most Szegedre – mondta.

– Abban gondolkodunk, hogy végül a száz jelentkező közül legfeljebb a három-négy legtehetségesebbnek teszünk majd valamilyen ajánlatot – mondta a válogatás kezdetén a főrendező.

Szerdán kiderül, hány álom teljesülhet az idén.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: casting Horgas Ádám Kisszínház meghallgatás Szaszák Zsolt Szegedi Nemzeti Színház Sziládi Hajna
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés