Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. június 7. 14:09

Jeszenszky Géza: Antall József nem tette meg politikai örökösének Orbánt a halálos ágyán

Egy újabb Orbán-legendával kevesebb.

Hirdetés

Az MDF-kormány 1990 és 1994 közötti külügyminisztere arról beszélt, hogy nem igaz a legenda, miszerint Antall József miniszterelnök a halálos ágyán Orbán Viktort tette volna meg politikai örökösének, bár az igaz, hogy beszélt Orbánnal. Beszélt viszont Tölgyessy Péterrel, a Szabad Demokraták Szövetségének akkori elnökével is.

Jeszenszky szerint Orbán azóta is táplálja a legenda továbbélését azzal, hogy nem cáfolja a történetet.

„Az igazság azonban az, hogy Antall József utolsó napjaiban felhívott több politikust is telefonon, hogy elköszönjön tőlük. Köztük volt Tölgyessy Péter, az SZDSZ valamikori elnöke, és valóban, Orbán Viktort is felhívta. Ilyeneket mondott, hogy vigyázzanak a pártjukra, arra a politikára, amit ő is képviselt”

– magyarázta a MDF-kormány külügyminisztere.

Azt viszont elismerte, hogy Antall abban bízott, hogy 1994-ben egy olyan koalíciós kormány kerül hatalomra, aminek a Fidesz is tagja lesz.

Jeszenszky azt is elmondta a Blikknek, hogy többekkel együtt ő is ott volt Antallnál a halála előtti napon.

A rendszerváltó miniszterelnök meghagyta nekik, hogy az addigi külpolitikát folytassák, aminek része a NATO-tagság és a Nyugat-barát politika. A volt külügyminiszter a saját jelenlegi aktivitásáról annyit jegyzett meg: épp ezt, a nyugatos külpolitikát látja veszélyben, ezért emel szót a mai napig.

Jeszenszky Géza a saját fia hatalomnak tetsző megnyilvánulásairól és a Pesti tévés szerepvállalásáról azt mondta, fia Orbán befolyása alá került.

„Orbánnak nagy vonzereje van, aki kígyóbűvölőnek is nevezte a miniszterelnököt, elbűvölte a fiamat.”

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Orbán Viktor Jeszenszky Géza Antall-kormány politikai legenda
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés