Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. június 6. 16:15 Forrás: mti

Az MSZP és az LMP béremelést ígér a tanároknak kormányváltás esetén

Béremelést, a tanári fizetések vetítési alapjának minimálbérhez kötését ígéri a pedagógusoknak kormányváltás esetén az MSZP és az LMP is pedagógusnap alkalmából.

Hirdetés

Az MSZP vasárnapi közleménye szerint mindenki hálás lehet a tanároknak, tanítóknak, iskolai és óvodai dolgozóknak, akik a nehéz és méltatlan körülmények ellenére sem szűnő lelkesedéssel tanítják, nevelik és szeretik a gyermekeket. A pedagógusok formálják Magyarország közös jövőjét, megérdemlik az őszinte köszönetet és tiszteletet - tették hozzá.

Azt írták: a koronavírus-járvány miatt a tanároknak, tanítóknak tavaly szinte egyik napról a másikra kellett elsajátítaniuk a digitális oktatás fortélyait és "még egy közel sem modern, kicsit sem támogató rendszerben is képesek voltak váratlan helyzetben helytállni". A veszélyhelyzet is rávilágított arra, mennyire fontos, hogy sok elhivatott, kreatív pedagógus legyen az országban. A kormány azonban továbbra sem hajlandó lépni a tanárhiány ellen, nem látja be, hogy ismét vonzóvá kell tennie ezt a hivatást - írta az MSZP.

A felnövekvő nemzedékek esélyeit, felemelkedését, önmegvalósítását és biztos megélhetését szolgáló oktatást korszerű, sokszínű, értékteremtő oktatási rendszer biztosíthatja, amely nem létezhet megbecsült és jól megfizetett pedagógusok nélkül. A tanárok számára a garanciát ebben az ügyben is a 2022-es kormányváltás jelenti az MSZP szerint, amely előválasztási programjában azt ígéri, hogy 2022 után a pedagógusbérek vetítési alapját hozzárendelik a mindenkori minimálbérhez. A pedagógushiány mérséklésére pedig az alapképzésben és az osztatlan pedagógusképzésben is bevezetik a tandíjmentességet, a teljes körű állami finanszírozást - olvasható az MSZP Kunhalmi Ágnes társelnök által jegyzett közleményében.

Az LMP azt írta közleményében, hogy nagyon nehéz a pedagógusoknak ma Magyarországon, nemcsak az alacsony bérek, hanem az eszközök és módszertani mozgástér hiánya miatt is. Véleményük szerint ez a „csodálatos hivatás ma egyet jelent a rengeteg felesleges adminisztrációval, kifizetetlen túlórákkal, eszközök és mozgástér hiányával, ideológiailag vezérelt tankönyvekkel”.

Hozzátették: „a hiányok elfedésére szakosodott oktatásirányítás már csak rövid ideig tudja hazudni, hogy működik a rendszer. A rengeteg pályaelhagyó és nyugdíjba vonuló miatt egy iskola év végén általában 7-8 álláshirdetést ad fel, de az óvodákban sem jobb a helyzet.

Azonnali béremelés kell a pedagógusoknak és a pedagógiai munkát közvetlenül segítő munkatársaknak a bérek minimálbérhez kötésével. Az LMP küldetésének érzi, hogy kormányváltás esetén visszapótolja az oktatásból kiesett költségeket - tudatta az ellenzéki párt közleményében, melyet Kanász-Nagy Máté társelnök és Hohn Krisztina, a párt frakciójának tagja jegyzett.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: LMP MSZP pedagógus
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés