Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2021. június 3. 19:59

Lóvá tett egyetemek – Bod Péter jegyzete

Lehetne mindjárt azzal a kérdéssel indítani: hogyan tovább becsapottak? A hazai egyetemek alapítványi átalakulását egyetlen okkal tudták indokolni a tervet támogatók: rengeteg fejlesztési pénz érkezik ezt követően a magyar felsőoktatásba.

Hirdetés

A hazai egyetemek oktatói és szenátusi tagjai közül sokan ennek ellenére sem gondolták, hogy jó megoldás volna feladni az állami fenntartást, és vagyonkezelő közalapítványokra bízni az egyetemek működtetését.

Teljesen hamis az állítás, ami szerint az Európában és a tengerentúlon többségében alapítványi (magán-) egyetemek működnek. Ez az öreg kontinensen a legkevésbé sem igaz. Az Egyesült Államokban és Kanadában valóban sok ilyen létezik, de azokat még véletlenül sem az állam és a kormány privatizálta, ahogyan ez Magyarországon történt és történik.

A magyar egyetemek magánkézbe kerüléséről sokat elmond, hogy működési költségük kilencven százaléka továbbra is államtól érkezik. Mitől lesznek ezek alapítványi egyetemek? Mitől nem lesznek állami fenntartásúak ezek a jövőben? Megannyi költői kérdés.

Mindegy, hagyjuk, most nem ez a lényeg. Az alapítványi átalakulás előtt 1500 milliárd forintos mézesmadzagot húztak el a magyar egyetemek előtt. Mézesmadzagnak mézesmadzag volt, de egyben határozott és konkrét kormányzati ígérvény arra nézve, hogy ekkora fejlesztési forráshoz juthat a felsőoktatás.

Mára tudjuk: átverés volt az egész, amelynek kiötlője és lebonyolítója a miniszterelnök volt. Nyilvánvalóan ő már idén januárban tudta, amikor az egyetemek lázasan az alapítványi átalakulásról tárgyaltak és szavaztak, hogy az EU Helyreállítási alapjából nem fogja kérni a kedvezményes hitelt.

3300 milliárd forintot. Arányokat tekintve is képtelenség, hogy az említett alap vissza nem térítendő részének 2500 milliárdjából az egyetemek megkaphatták volna annak közel a felét. Különösen úgy, hogy a fejlesztési forrást nem a felsőoktatás fejlesztésére írták ki.

Orbán Viktor nagyjában-egészében tisztában lehetett azzal, hogy a Brüsszelnek benyújtott magyar fejlesztési terveket az ottani döntéshozók nem fogadják el. Tett egy kísérletet a miniszterelnök, de április 23-án közölték vele, hogy az alapra benyújtott magyar terv javíthatatlanul rossz, nem azokat a pályázati célokat akarja Budapest megvalósítani, amik a kiírásban szerepelnek.

Ez öreg hiba. Talán egy százalék esélye lehetett arra, hogy az Unió mégis rábólint a magyar tervekre, benne az egyetemeknek szánt 1500 milliárd forinttal. De ahogyan az egy százalékos esélyek szoktak, ez elszállt.

Ebben a pillanatban egymásra és magukba nézhettek (volna) mindazok az egyetemi vezetők, akik harcosan az alapítványi átalakulás mellett érveltek és szavaztak. Így lóvá ritkán teszik az embert, de ősz hajú rektorok, kancellárok, egyetemi szenátusi tagok ezen a tavaszon ezt is megkapták. Nem is annyira a sorstól, hanem nagyon is megszemélyesíthető módon Magyarország miniszterelnökétől.

Gondolom, a meglepetéstől most egy kicsit nehezebben vesznek levegőt azok a kuratóriumi tagok, akiknek augusztus elsejétől vezetni és irányítani kellene a hazai egyetemeket. Egyszerűen, mert pénzügyileg nem arról volt szó akkor, amikor személyükre rábólintott a Karmelita lakója, mint amibe az elmúlt hetekben találták magukat.

Mert bizony fejlesztési pénz nincs. A helyi kormánypárti sajtóban hiába nyilatkozik úgy Rovó László rektor, mintha itt lenne a korábban beígért 100–180 milliárd forint, ő tudja a legjobban, hogy nincs itt.

Ő ezekben a hetekben arról beszél, hogy az SZTE jövőjének olyan megalapozása történik most, ami száz évre határozza meg a helyi egyetem sorsát. Palkovics László ITM-es miniszterrel ő hozza párhuzamba a ma történteket Klebelsberg Kunó szegedi egyetemalapításával.

Az uraknak láthatóan nem a szerénység a legnagyobb erényük. Híre-hamva a beígért fejlesztési pénznek, miközben az egyetemi vezetőkkel végigcsináltatták az alapítványi átalakulás gyomorforgató munkáját. Bizonyos értelemben ők is áldozatok, mert nem ezt ígérték nekik. Nem azt, hogy 1500 milliárd helyett nagyjából 200–250 milliárd forinton osztozhat közel húsz hazai egyetem.

Az egyetemek február 25-én ukázba kapták meg a feladatot, hogy március 4-éig komplex fejlesztési terveket kell összeállítaniuk. A lázas munkának (majdnem) semmi értelme nem volt. Játszottak velük, az egyetemekkel, az egész magyar felsőoktatással.

Átvertek, akit lehetett. Annál álságosabb érvet pedig keresve sem találni, hogy azért nem veszi fel a Helyreállítási lapból a hitelt az ország, mert nem akar eladósodni.

Egyfelől, ha ez igaz, akkor nem kellett volna ezermilliárdos ígértekkel bombázni az egyetemeket. Másfelől, ha igaz az, amit ebben az ügyben kormányzati szereplők mondanak, akkor mégis az derül ki, hogy valahonnan, valakitől felvett hitelből teremtik elő a hiányzó nem csekély pénzt.

Sokkal rosszabb kamatfeltételekkel, előnytelenebb futamidővel. És ráadásul, még eladósodni is jobban fogunk, mint az uniós megoldással.

De aki nem a saját pénzét, hanem az országét költi, az lehet nagyvonalú. Úgysem kerül neki személy szerint semmibe.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: alapítványi egyetem felsőoktatás Orbán Viktor Palkovics László Rovó László Szegedi Tudományegyetem SZTE
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés