Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Több mint százhúsz fiatal énekes méri össze zenei tudását idén a Simándy József Énekversenyen
Művház 2021. június 3. 14:30

Több mint százhúsz fiatal énekes méri össze zenei tudását idén a Simándy József Énekversenyen

A klasszikus énekes tehetségkutatón négy kategóriában 36 éves korig magyar és külföldi tehetségek is bemutatkoznak. A verseny a Szegedi Nemzeti Színházban a győztes énekesek gálakoncertjével zárul.

Hirdetés

– Az elmúlt közel negyedszázadban a szegedi énekverseny bebizonyította, hogy illusztris helyet foglal el a nemzetközi operaversenyek sorában – mondta az eseményről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Nátyi Róbert, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, majd hozzá tette, a megmérettetést tavaly szerették volna megrendezni, de a pandémia miatt az idei évre kellett halasztani, így június 14. és 20. között idén is Szeged ad otthont az ifjú énekes tehetségeknek.

A versenyt négy korcsoportban indítják

  • Gimnáziumok és zeneművészeti szakgimnáziumok diákjai részére
  • Felsőfokú zeneművészeti intézmények Bachelor hallgatói részére
  • Felsőfokú zeneművészeti intézmények Master hallgatói részére
  • Ifjú művészek részére 36 éves korig

A Nemzetközi Simándy József Énekversenyt a Hazám, Hazám, Te Mindenem Művészeti és Oktatási Alapítvány, valamint a szegedi egyetem művészeti kara rendezi.

Temesi Mária operaénekes, versenyigazgató elmondta idén több mint százhúszan jelentkeztek a zenei megmérettetésre, a legtöbben Magyarországról és a határon túli magyar zenei intézményekből, de távolabbi országokból is érkeznek versenyzők. A legnépesebb mezőny az ifjú művészek kategóriája, ahol negyvenheten mérik össze énektudásukat.

 – A verseny küldetése, hogy felfedezze az ifjú énekes tehetségeket és segítséget nyújtson a fiatal operaénekesek pályaindulásában, valamint példaként emlékezzen névadójára, Simándy József operaénekesre – mondta Temesi Mária.

A versenyigazgató beszélt arról is, hogy vidék sok tehetséges énekes adott már az országnak, a világnak, összességében többet, mint a főváros. Szeged pedig a vidéki operajátszás központja, ezért is tartja fontosnak, hogy itt rendezzék meg a versenyt, amelyet soha nem szeretne elvinni Szegedről, a szülővárosából.

Temesi Mária operaénekes: az énekversenyt soha nem szeretném elvinni Szegedről. (fotó: Rafai Gábor)

Az énekverseny gondolata 1998-ban születetett Szegeden. Alapítói Temesi Mária és Sinkó György operaénekes művésztanárok voltak. A versenyt születése óta kétévente rendezik meg, és minden alkalommal óriási tömegeket vonz.

Magyarország klasszikus ének-tehetségkutató versenye olyan – ma már a hazai és nemzetközi operaélet ifjú sztárjaivá vált – művészeket fedezett fel, mint, Rálik Szilvia, Bretz Gábor, Cser Krisztián, Rácz Rita, Szegedi Csaba, Fodor Bernadett , Haja Zsolt és Balczó Péter.

Idén a négy korcsoportban összesen tizenkét díjat adnak ki, de tizennégy különdíj is vár a legjobbakra.

Többek között a Magyar Állami Operaház, a Müpa, a Szegedi Nemzeti Színház, a Kolozsvári Magyar Opera és a Londoni Magyar Kulturális Központ ajánlott fel fellépési lehetőséget a következő évadok egyikében, Miklósa Erika operaénekes pedig pénzdíjat ajánlott fel egy tehetséges szegedi énekesnek.

A produkciókat értékelő nemzetközi zsűrit Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója vezeti.

A verseny díjkiosztó gálahangversenyét – amelyen az ifjú énekes tehetségeket a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséri Gyüdi Sándor vezényletével – június 20-án, vasárnap este rendezik a Szegedi Nemzeti Színházban.

A gálát közvetíti az M5, a Bartók Rádió és a Szeged Televízió is.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Nátyi Róbert énekverseny Nemzetközi Simándy József Énekverseny Temesi Mária verseny Szegedi Nemzeti Színház SZTE Bartók Béla Művészeti Kar
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés