Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. június 3. 10:45

Bérből és fizetésből – Lakner Zoltán jegyzete

Legújabb megszólalásaiban egyszerű, bérből és fizetésből élő állampolgárként könyveli el magát a miniszterelnök, ami igazán érthető, hiszen önbevallásai alapján szerényen élő, vagyontalan embernek mutatkozik. Magas állami vezetői fizetése az általa betöltött pozíció felelősségteljességével van csupán összefüggésben.

Hirdetés

E beállítás hitelességéhez talán egyedül az a mozzanat mérhető, amikor Rogán Antal a „keményen dolgozó kisember” védelmezőjeként lépett fel – 2015 elején, a Buda-Cash botrány közepette.

Itt pedig már csak egyetlen kérdés marad hátra: De sikerült?

Annyiból egyébként igen, hogy a Buda-Cash ügy sem omlott rá a Fideszre, annyiból azonban nem, hogy Rogán nem tudta magát a munkásemberek hétköznapi hőseként beírni a szívekbe, pedig ők maguk is bizonyára Vuitton hátizsákba gyűjtik erőfeszítéseik jól megérdemelt eredményeit.

Keményen dolgozó kisemberek, másképpen – a Noch modellkatalógusából

Komolyra fordítva a szót, a frissen üzembe állított orbáni mondatok a következőképpen hangzottak:

  • „Újra kell indítani a gazdaságot, mert azért megviselt bennünket, nemcsak a vállalkozásokat, hanem bennünket, munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk – én is közéjük tartozom –, szóval bennünket is megviselt ez a járvány.”
  • „Nem fognak tőlem megszabadulni akkor sem egyébként, ha a terveik teljesülnének, mert parlamenti képviselőként itt fogok maradni, mint bérből és fizetésből élő még sokáig az önök nyakán.”

Utóbbit nyugodtan vegyük fenyegetésnek.

Ezen túlmenően azonban érdemes végiggondolni, miért próbál a fénykorában folyton a „kisemberekhez”, a bérből és fizetésből élőkhöz beszélő Horn Gyula szelleméhez megtérni az a miniszterelnök, aki első alkalommal éppen Hornt legyőzve szerezte meg a kormányzás jogát. Lehet ennek olyan olvasata, hogy a járványt (harmadszor) földre vivő, ezenközben a világpolitikát szinte gyurmaként formázó (nem) kormányfő legelsősorban is azt kívánja üzenni: továbbra is „kötésig áll” a magyar valóságban, és ez ismeret jelenti politikájának „szíve közepét”.

Megígérem, hogy ezen a ponton befejezem az orbánizmusok beépítését a cikkbe. Úgyhogy nyugodtan olvassák tovább.

Nem tudom, hogy a miniszterelnök asztalára kerülnek-e olyan anyagok, mint a Policy Solutions elemző intézet tanulmánya, amely Szorongások és félelmek Magyarországon címmel jelent meg. A kutatás egyik fő tanulsága, hogy a megélhetéssel kapcsolatos aggodalmak állnak a magyar társadalom problémalistájának élén, a kormánypártiaknál ugyanúgy, mint az ellenzékieknél és a bizonytalanoknál.

A különbség annyi, hogy míg a fideszesek 37 százaléka érez személyes félelmet amiatt, hogy bizonytalanabbá válik az anyagi helyzete, ez az arány az ellenzékieknél 53, a bizonytalanoknál 50 százalék. Azaz, a bizonytalanok, vagyis az egyik pártblokkhoz sem tartozók életérzése sokkal közelebb áll az ellenzékiekéhez. Ez pedig súlyos veszélyt jelent a kormányoldal választási esélyeire.

Itt érkezünk el a bérből és fizetésből élő miniszterelnök (ön)képéhez. Akár olvasta az előbb idézett elemzést, akár nem, nehéz elképzelni, hogy a saját méréseik mást mutatnának, hiszen van szociális válság az országban, és van aggodalom azok körében is, akiket ez (még) nem ért el. A gazdasági válság hosszúra nyúlik, sokak tartalékai, ha voltak, elégtek, sokkal többen szenvedtek el jövedelemveszteséget, mint amit a hivatalos statisztikák mutatnak, vagy abból bemutatnak. Mindeközben a kormány, írd és mondd, semmilyen szociális intézkedést nem vezetett be, nem nyújtott és nem is tartott szükségesnek olyan segítséget, amely valamilyen jóléti ellátás erősítését jelentette volna. A bértámogatások is vánszorogtak, a jogos táppénzigények elismerésétől is húzódozott az állam.

A kormány mindent arra a lapra tett fel, hogy a válság után majd jön a „visszapattanás”, az emberek visszanyerik a munkájukat, áramlik szépen az uniós pénz, kilőnek az építőipari beruházások, megtelnek a szállodák, minden megy tovább a maga útján, és a gödör tapasztalata után még hálás is lesz mindenki, hogy visszajutott a kezdőpontra. Csakhogy a válság ragadósnak bizonyult, hiába számított arra a kormány, hogy már 2020 nyarára-őszére megszabadul tőle – és hiába számított ennek okán arra, hogy ennyi időt valahogy kihúznak az emberek, családok, háztartások. A válságkezelésnek – mivel a kormány nem számított rá, hogy a válság hosszú lesz, és mert jottányit sem volt hajlandó változtatni tízévi politikáján – nem volt szociális arca. A kormány nem mutat a bajba jutottak iránt együttérzést, empátiát, nem segít nekik, csak a mellét veri folyton, hogy ő már meg is oldotta.

Egy ilyen helyzetben a miniszterelnök mondata a bérből és fizetésből élőkről, hogy ugyanis ő maga közéjük tartozna, talán az empátiamutatás szándékának csikorogva-nyikorogva megnyilvánuló jele. Mármint, pontosabban, annak a jele, hogy rájöttek, valami kis együttérzést ki kell csiholni a kommunikációból. Lévén a válságkezelés Orbán egyszemélyes akciófilmje, csakis az ő szerepébe lehet valahogy beleszuszakolni az empátiát, s mivel politikáján változtatni nem akar, a problémákat pedig csak nagyon szőrmentén hajlandó elismerni, e képlet eredménye az lesz, hogy a személyes azonosulás eszközét választja. Ő maga tehát az, aki személyesen ismeri a bérből és fizetésből élők gondjait, küzdelmeit, hiszen ő maga is közéjük tartozik.

Ebből, ha valaki nagyon akarja, kihallhatja, hogy a miniszterelnök vele van, vele érez, veszi az adást érzékeli a gondjait. Mondom, ha nagyon akarja, kihallhatja belőle, de ehhez tényleg nagyon kell akarni, annyira, hogy ahhoz már nem elég bizonytalannak lenni, hívővé kellene válni, csakhogy ez pont nem a hívekre kalibrált üzenet. Utóbbiaknak tényleg mindegy, tőlük aztán Rogán is lehet a keményen dolgozó kisemberek védelmezője, de nem értük folyik most a küzdelem.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: fizetés jegyzet Kossuth Rádió Lakner Zoltán Orbán Viktor Rogán Antal vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés