Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. május 30. 09:16 Forrás: Szegedi Tükör

Önzésre biztatok az előválasztáson – Ceglédi Zoltán jegyzete

No nem a jelölteket, hanem a választókat. Szegedieket, szakszervezeteket, szülőket – és mindenki mást is, aki nem alliterál.

Hirdetés

Úgy áll a helyzet, hogy a pártokat felszámoló Egyesült Ellenzék előválasztással keresi az egyéni jelöltjeit és a közös listát vezető kormányfőjelöltet. A metódusnak vannak hátrányai, például nyílt konfliktusok sora az összefogó felek között. De legalább két előnye is – választói szempontból. Az egyik az, hogy végre nem egy zárt, pártok közti jelöltkupeckedés végeredményével szembesül az ellenzéki szavazó, hanem a folyamat közben tud beavatkozni. A másik pedig az esély, hogy az előválasztás témái a fideszes jelölttel vívott küzdelmet is képesek dominálni; végre nem Rogán Antal termékei uralnak mindent.

Mivel azonban ezt az egész előválasztási processzust most szokjuk-tanuljuk, úgy érzem, kicsit túlféltjük magunktól a jelölteket. Még a szabályozott belső verseny első szakaszában járunk, de már az a domináns reakció, hogy „jaj, ne kérdezzünk fel és ne szóljunk le senkit”. Helló, pont most van itt az ideje! Ne csomagoljuk az embereinket buborékfóliába! Ha a mi kérdéseinket is soknak találja, hogy győzi le Orbánt vagy annak helyi inasát? Tessék a szó legjobb értelmében önzőnek lenni az előválasztási folyamatban! Soha jobb alkalom, hogy a jelöltek szavát vegyük, gondolkodásra késztessük őket, idejekorán megismerjük korlátaikat és ambíciójukat. Mit jelent ez?

Szeged esetében azt, hogy a főváros utáni legnagyobb ellenzéki város időben jelzi minden miniszterelnök-jelölt felé a személyes jelenlét igényét, a helyben folytatandó vita fontosságát. Nem lehet csak Pesten és pláne csak a Facebookon letudni ezeket. Sőt a helyi vitán legyen konkrét válaszuk, miért lenne speciálisan jó Szegednek a miniszterelnökségük. A szegedi egyéni képviselőjelöltek számára pedig rendszeressé kell tenni ezeket az alkalmakat – tematikus vitasorozattal (so-ro-zat). Ebben legyenek önzők a szegediek!

Ugyanezt kell kigyúrnia az ellenzékből például a szakszervezeteknek. Már rég dolga lett volna az előválasztás szervezőinek számot adni, hogy az egyes miniszterelnök-jelöltek mikor keresik fel a nagyobb ágazati szervezeteket. Mégiscsak egy munkáltatópárti kormányt kívánnak leváltani! Tudakolják meg a munkavállalói képviselettől: milyen kormányzást várnak. Vegyipari dolgozók, tanárok, kereskedelmi alkalmazottak – lehetne tőlük tanulni a valódi programalkotáshoz. Kedves szakszervezetek, ti is legyetek „önzők”, szedjétek ki a jelöltekből, amire szükségetek van!

Mindenki gondoljon magával, mondja el, kérdezze meg, és a kapott válaszok alapján döntsön. Ez az előválasztás értelme. Olyan kormány ellen mennek, amelyik a harmadik gyerektől, a két elvárt szülővel kezdi el megbecsülni a családokat. Gyermekét egyedül nevelő anyuka vagy? Kérdezd meg, melyik jelölt mit tenne érted, várd el, hogy mást, többet mondjon, mint a Fidesz! Olyan kisebbséghez tartozol, melynek tagjait a kurzus hanyagolja vagy hátrányosan megkülönbözteti? Ne azt mérlegeld, amit a hozzám hasonló elemzők a választási esélyekről mondanak a tévében, az csak az egyik szempont, és nem a legfontosabb. Bezzeg az, hogy a jelöltek közül ki mit mond azokról, akinek hozzád hasonlóan például nem fehér a bőre, nem heteroszexuális a preferenciája, nem „megfelelő” a hite.

Ne tutujgassuk az előválasztási jelölteket. A legjobbat keressük. Ha ezt a nyomáspróbát sem bírja, akkor a Fidesszel szemben pláne bukik – plusz ugye nem ő tesz nekünk szívességet, hanem mi biztosítunk neki négy évre közhatalmat és közpénzt. Legyenek önzők, kérjék meg az árát!

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ceglédi Zoltán előválasztás jegyzet Szegedi Tükör vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés