Hirdetés
Hirdetés
Színes 2021. május 26. 14:49

Nyughatatlan emberek – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„A gyors meggazdagodás a rock and roll fantázia része...”

Mick Jagger

Olyan finom, olyan simogató ez a napsütés, Mick. Bekúszik a pörköltszaftos lyukacsos tornatrikóm alá. És közben szól Gimme shelter. Írhatnám azt is, hogy tökéletes a pillanat. Csak ez a le- és felugráló hőmérséklet, ezek az idegesen vonuló frontok... Ezek miatt keveset alszik az ember. De kókadtan is mámorító a perc, a felhők mögül egy gyors mozdulattal előbújó nappal, és a gyönyörűséges zenészekkel. Becsukom a szemem, és látom, ahogy a színpadon ugrálsz, futkározol, és énekelsz. Látom azt a hihetetlen, kiapadhatatlan energiát, ami benned dolgozik, szinte tombol immár hetvenhét esztendeje.

De látom Elizt is, ahogy a közös bérlakásban a Gőzhajó utcában újra és újra lejátssza a Gimme Sheltert, és mintha Keith Richards nem is gitáron, hanem a lélek húrjain pengetne. Fiatalok voltunk és Eliz úgy nézett ki, mint Ron Wood, olyan arckarakterrel és előreugró orral ajándékozta meg a teremtő, mint a zenésztársadat. És látom Elizt egy félrészeg hajnalon, ahogy felnyalábolja az elektromos útjelző táblát, aztán csak viszi, viszi haza – hogy nyolc hónapot kapjon érte.

Nyolc hónapot Tökölön.

Tudod, Mick, az volt az igazi rock and roll. Eltévedt, kirekesztett, balhézó fiatalok között megemberesedni. De talán épp a ti zenétek segített neki, hogy túlélje a megpróbáltatásokat. És azt mondta egyszer már a börtön után Eliz, hogy nem is zene, nem hangszerekből elővarázsolt dallamok sokasága.

Hogy a Rolling Stones maga az élet.

És ma már tudom, hogy igaza volt. Ahogy élni szerettünk volna akkor a nyolcvanas években, az mind-mind belőletek jött. A vad tánc az egyetemi színpadon a Bercsényi klubban, az Ikarus Művelődési Házban, a vad tánc, miközben azt énekeltük:

„Hello, baby, te nyomorult állat, soha nem akartam különben nálad...”

És volt annak a nyolcvanas évekbeli életnek valami különleges illata. Meg nem mondom, miből állt: talán a párttitkárok csinos, maszek butikokból öltöző lányainak a parfümjéből, a mi izzadságunkból, a Trabantok és Wartburgok fojtogató kipufogógázából – talán a szabadságvágy semmihez sem hasonlítható illúziójából.

Mert az illúziónak is van illata, Mick.

Mi ezt itt a Kárpát-medencében pontosan tudjuk. Csak beleszagolunk a hétköznapokba, és már mondjuk is a magunkét. Mondjuk és panaszkodunk, hogy már réges-rég nem divat az alföldi papucs, meg a makkos cipő, meg a jersey blúz és unjuk azt is, ha a szabadságról fecsegnek, miközben szovjet katonák állomásoztak itt ideiglenesen, vagy évtizedekkel az úgynevezett rendszerváltozás után még mindig a pofánkba hazudnak.

Nagyon nem szeretjük ezt, Mick.

Hogy megmondják nekünk, hogyan gondolkodjunk, és milyen szabályok szerint éljünk. Mit is mondott rólatok Tom Wolfe, a korszak elismert írója, aki megszámlálhatatlan lapban publikált:

„A Beatles meg akarja fogni a kezedet, a Stones fel akarja gyújtani a városodat...”

Könnyű volt nekünk, Mick. Itt voltatok háttérzajként hangulatjavítóként, életfilozófiaként. Könnyű volt lázadónak lenni egy velejéig hazug rendszerben. Könnyű volt kigúnyolni az izzadtságszagú párttitkárokat, a teljesíthetetlen ötéves terveket, a lakásra és telefon-előfizetésre évekig várakozó emberek türelmét.

Most nehezebb.

Most sokkal nehezebb fiatalnak lenni. A szájukba tömött, a nyakukba akasztott, az utánuk dobott mézesmadzagszerű hitelekkel együtt is. Utat találni a hazugságerdőben, ember próbáló feladat. Felnőni a propagandaparádé közepette igazi kihívás. és közben értékekre, mélységekre lelni – szerelem után sóvárogni.

Vajon ugyanazt jelenti-e most a fiataloknak a „műmacsóság”, a cipzáras, kapucnis pulóver, a kötelező borostával, a hadaró, közhelygyártó rapszövegekkel – mint nekünk annak idején a Rolling Stones?

Emlékszel 1966-ra, Mick?

Akkor jelent meg az első olyan albumotok, amelyen már nem volt egyetlenegy feldolgozás sem. A dalokat te és Keith Richards szereztétek, és onnantól dübörgött igazán a zenétek.

Dübörgött feltartóztathatatlanul.

És abban az esztendőben született itt Magyarországon egy különleges gyermek. Igaz akkor még nem tudták, hogy különleges. Honnan is tudhatták volna, hogy egyszer majd – a világ leggazdagabb embere lesz. Mert van erre esély, Mick, és ezt büszkén írom. Mert, ha nem tudnád, mi, magyarok különlegesek vagyunk, és irigyelnek minket Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, megannyi tudós, művészember, aztán Puskás Ferenc és mindenek előtt a piros-arany, a mákos guba, meg a sárga villamos miatt. Ezek vagyunk mi. De van közöttünk egy még különlegesebb, egy olyan férfi, aki immár négyszer gazdagabb nálad, Mick.

Négyszer!

Erről írnak az újságok, és mi, tucatemberek elolvadunk a gyönyörűségtől, hogy közülünk valaki majdnem a Holdig repült űrhajó nélkül. Közülünk valaki, kemény munkával és aprócska szerencsével a világhírnévig jutott. Mert írnak, beszélnek róla és bármibe lefogadom, évtizedek múltán együtt szerepel a történelemkönyvekben ez az ember Rákóczi Ferenccel, Széchenyi Istvánnal, Kossuth Lajossal – és Repülős Gizivel.

Hallottál-e, Mick, a mi gázszerelőnkről?

Aki ne szépítsük, több hangszeren játszik, mint te, Keith Richards, Ron Wood együttvéve. Ha kell, megszólaltatta a csőkulcsot, lírai dallamokat varázsol elő a betonkeverőből, gyönyörű dallamokat hallani a televízióiból, az újságjaiból. Mondani sem kell, miatta nálunk a gázszerelő a legnépszerűbb szakma és a fiatal srácok sikeres vizsga után néhány perccel azt kérdezik a tanároktól: hány éven belül vehetik meg a Mátrai Hőerőművet, mikor repkedhetnek magánrepülővel és mennyit kell várniuk, hogy ott ringatózzanak egy, a Titanicnál harmincnyolc centivel hosszabb Jachton az Adrián.

Ezek vagyunk mi, Mick.

A leleményes magyarok.

A birkatürelmű magyarok, akik mindezt csendben tűrik, mintha csak kint legelésznénk a mezőn, hogy nem veri ki a biztosítékot a hitelekbe, a közműszámlákba belefulladó embereknél, hogy – úgy is lehetne élni.

Úgy – és még úgyabbul.

Ahogy a gázszerelő és műarisztokrata társai teszik.

Megérdemeljük a sorsunkat. Megérdemeljük a birka szerepet. És becsszóra mondom, Mick, nem az irigység beszél belőlem, senkit nem zavarna, ha valaki valóban a tehetségével, a szorgalmával emelkedne ki a tömegből.

Lagzi Lajcsi is zenél, meg te is olykor-olykor, Mick.

Azért mégis csak van apró különbség közöttetek. De a gázszerelő tündérmeséje egy normálisan működő, civilizált országban, ahol fontosak az értékek – már a rendszer bukásához vezetett volna.

Mi meg eltűrjük.

Sőt, még lesznek, akik majd tapsolnak is neki, hiszen a hírek szerint újranősül, és ez olyan esemény lesz Magyarországon, mint a brit királyi családban, amikor a szimpatikus Vilmos elvette a gyönyörű Katalint, hogy majd itt is, akárcsak Londonban és szerte a birodalomban lesik tátott szájjal az emberek a tévét, lesik a ceremóniát, nemzeti zászlóval integetnek, és sírnak.

Ott a meghatottságtól – itt a dühtől.

A gázszerelő már négyszer gazdagabb nálad, Mick.

És nem áll meg, olyan isten nincs, aki megállítsa, a cél immár a Beatles. Néhány év, és lekörözi John Lennont, Paul McCartneyt, Ringo Starrt, George Harrisont. Naná. A Sárga tengeralattjáró, Imagine, Hey, Jude már a múlt. És ez az élet rendje, a fejlődés és a gazdagodás, közbeszerzések, közpénz, és egy gyalázatosan korrupt rendszer segítségével megállíthatatlan.

Egyébként... Remélem jól vagy, Mick.

A szíved rakoncátlankodott, vigyáznod kell magadra. Féltünk nagyon, mert egyszer még vissza kell jönnöd ide, hozzánk, ha már valakik beharangoztak benneteket, egy sportesemény „előzenekaraként”. Az volt az igazi rongyrázás. Mintha a Rolling Stones valamiféle haknibrigád lenne. Kész csoda, hogy nem dobták be a neveteket a nagy lagzi kapcsán – majd a Rolling Stones bazsevál a ceremónián.

Jaj, Mick, olyan finom ez a napsütés.

És olyan jó hallgatni a Gimme sheltert.

Becsukom a szemem, és látom Elizt egy New York-i lakás fürdőkádjában, holtan.

A Rolling Stonest hallgatta disszidensként – amikor megállt a szíve.

Miatta írtam neked, Mick, mi voltunk itthon a nyughatatlan emberek, mi voltunk itthon a Rolling Stones.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Mészáros Lőrinc Sinkovics Gábor vélemény Mick Jagger The Rolling Stones
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés