Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Színes
  • 167 kilós hal a király asztalán: tódult a szegedi nép Bitó János halászcsárdájába, mert isteni volt a halpaprikás, a túrós lepény meg a bor
Színes 2021. május 15. 11:50 Forrás: Szegedi Tükör

167 kilós hal a király asztalán: tódult a szegedi nép Bitó János halászcsárdájába, mert isteni volt a halpaprikás, a túrós lepény meg a bor

Még sehol sem volt a király, amikor a főkonyhamestere, gróf Kinsky már a szegedi halpiacot járta, ahol találkozott Bitó Jánossal. A halászmester eladott neki egy 167 kilós vizát, amelynek előtte kivette az ikráját, ami 28 kilót nyomott. Bitó és felesége később halászcsárdát nyitott, ahová jöttek Pestről is írók, újságírók, mert isteni volt a csárdagazda halpaprikása, valamint Juliska túrós lepénye és csuszája.

„1883 októberében eljött a király az új Szegedet megtekinteni, hogy hát csakugyan szebb lett-e, mint amilyen volt. Volt mit néznie, volt minek örülnie, mert a szegedi nép emberfeletti munkát végzett, és a király gyönyörködve láthatta, hogy az iszapos romok helyén, amit 1879-ben talált itt, milyen takaros, szép várost teremtett a szegediek szorgalma”

– írta Bitó János Az én kiskirályságom című könyvében. Az egyszerű szegedi halászlegény fokozatosan emelkedett a halászati ranglétrán, előbb halászmester, majd halkereskedő (fisér) és halászcsárda-tulajdonos lett. Az 1932-ben bekövetkezett halála előtt két évvel írta meg könyvét.

Ferenc József három napot töltött Szegeden 1883 októberének legelején, de főkonyhamestere, gróf Kinsky már szeptember derekán a városban volt, és személyesen felügyelte, hogyan rendezik be a királyi konyhát és ebédlőt a városházán. A királyt a Széchenyi téren, a Bérpalotában (ma a polgármesteri hivatal szürke épülete – a szerk.) szállásolták el, itt rendezték be a lakosztályát, a közgyűlési termet pedig átalakították ebédlővé. A Sóhajok hídja Ferenc József tiszteletére épült a városháza és a Bérpalota között, s a király a kis hídon sétált át lakosztályából az ebédlőbe.

Gróf Kinskyvel a halpiacon

„Október elsején korán kimentem a halvásárba. Jövök-megyek, és látok ott egy szép magas, nagyon előkelő idegen urat nézelődni, mint aki keresgél valamit vagy valakit. Arra mentem, s ráköszöntem tisztességgel, ő meg szívélyesen fogadta. Bemutatkoztam, hogy »Bitó halászmester vagyok«, ő meg gróf Kinsky, a király főkonyhamestere. Azt mondta, halat akar rendelni a király konyhájára a három napra. Első napra kellene 80 kiló szép, nagy kecsege, a második napra 80 kiló fogas – mert a tiszai süllőt, ha már másfél kilónál nehezebb, fogasnak hívják. Mondtam neki, hogy rendben, meglesznek a halak, egyben ajánlottam, hogy van egy ritka szép halam, egy 167 kilós vizám, a harmadik napra vegye meg azt. Örült neki, és megkötöttük az egyezséget ott helyben. De azt kikötötte, hogy a hal kilójának nem szabad többe kerülnie 2 forintnál, mert az igaz, hogy Pesten meg Bécsben 3 forintot is adnak érte, de hát a fő-fő halfészekben, Szegeden 2 forint is elég lesz. Ilyen takarékos ember volt a gróf Kinsky” – írta le könyvében a találkozást Bitó János.

Bitó János halászcsárdája 1905-ben. A helyére épült 1913-ban a Vasalóház, a Horváth Mihály és Takaréktár utca sarkán (fotó: Szegedi emlékkereső Facebook-oldala)

A halászmester pontosan leszállította a halakat. Október 3-án a kecsegéket, 4-én a fogast, 5-én pedig a nagy vizát, melynek előtte kivette az ikráját, ami 28 kilót nyomott. A hatalmas vizát előzőleg egy nagy harcsával meg tokhallal és egy nagy sőreggel ki is állították. Merthogy a királynapokra odasereglett a nép Szegedre, akik megbámulták 10 krajcár belépti díjért a hatalmas halakat. Bitó János negyedmagával cipelte be a királyi konyhába a nagy vizát, amelyet bárddal és szekercével trancsírozott fel a mészáros.

Mikszáthtal a csárdában

Bitó János 1883-ban megházasodott, feleségül vette a híres szegedi fisér, Kis Kopasz József Juliska lányát. Bitó ekkor már önálló halászgazda volt, és harmadmagával vette árendába a Gyevi-Tiszát. 1897 azonban nagy fordulatot hozott Bitó életében. Nem érte be a halászmesterséggel és a halkereskedéssel, hanem halászcsárdát nyitott a Kossuth Lajos sugárút 5. alatt.

A király három napja

Ferenc József három napot töltött Szegeden 1883-ban. Első nap körbekocsikázta Szegedet, mindent apróra megnézett. Második nap Királyhalmán járt az uralkodó. Harmadnap Újszegeden volt egy halászünnepély a király tiszteletére.

„Nem kellett tanulnom mesterséget, a véremben volt. Édesapámnak 31 évig volt jó hírű korcsmája. És az is természetes, hogy egy jó halászmester csak jó halászcsárdás lehet. Nem féltem hát, hogy az üzlet nem válik be. Úgy is lett. Gyönyörű, aranyos idők jöttek, életem talán legderűsebb, legszínesebb napjai.”

Bitó halászcsárdájának volt egy különlegessége, a Göre-szoba, melynek csodájára jártak. A falon Göre Gábor bíróról és Kátsa cigányról készült festmény lógott, a szobát tulipános bútorokkal rendezték be. „Ment az üzlet gyönyörűen. Egyszerre elkezdtek odakapni hozzám az írók, újságírók, akik hívták, hozták magukkal a pesti barátaikat. Úgyhogy rövidesen törzsvendégek lettek nálam a legkiválóbb magyar írók és művészek, Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Lipcsey Ádám, meg sokan mások. Hej, de sok jó estét átmulattak nálam, és én is velük. Rendesen szombat délután jöttek le a 6 órás gyorssal a pestiek, és még itt összeszedték magukat a szegediekkel úgy, hogy vacsorára ötven-hatvanan tértek be hozzám. Teli volt vidámsággal, élettel a Göre-szoba.”

Bitó annak érdekében, hogy még kellemesebb legyen a csárdájában a tartózkodás, kitalálta, hogy este 7 és éjjel 2 óra között mindenki annyit ehet és ihat, amennyit akar, ami után fejenként 2 forintot kell fizetni.

„Így nem volt az örökös számolgatás, úgy érezték magukat, mintha otthon lettek volna, ők is jól jártak, de én sem jártam rosszul.”

A csárdagazda arról is írt, hogy ekkortájt Újszegeden egész nyáron ünnepélyt tartottak minden vasárnap, ami után 200–250 ember tódult a vendéglőjébe.

Zsenka és Poldi néni

Szegedet a „bőlevű korcsmák és szűkszavú magyarok” városának tartották, ahol sok híres főzőasszony élt, akik szakácskönyveket is írtak. Ilyen volt Doleskó Teréz Rézi néni, valamint Zsenka néni, Krasznai Elza és Nágel Manóné. Bitóné Kis Kopasz Julianna és Onozóné Dobó Juliska (Poldi néni) is ismert minden fortélyt a konyhában, de ők nem adták tovább a tudományukat könyvben.

Juliskával a konyhában

„Egyszer csak azt kezdtük észrevenni, hogy fáradunk. Hogy nem bírjuk tovább. A feleségem a lepény meg a csusza csinálást, én meg a rengeteg hal felpucolását, főzését, mert ő is, én is mindent a saját kezünkkel csináltunk a konyhán, nem volt ott szakácsné. És bizony voltak napok, hogy 150 kiló halat kellett megfőzni, de 70–80 kilót feltétlenül mindennap. Bort is elmértünk naponta legalább 4 hektót” – írta Bitó János, azt hangsúlyozva, hogy belefáradtak a feleségével a nagyon vidám, de nagyon kimerítő korcsmároséletbe, amivel 1909-ben hagytak fel. Bitó utána földbirtokos lett.

Szabó C. Szilárd

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bitó János halászcsárda helytörténet Szegedi Tükör

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés