Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. május 14. 07:33

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: plázaszerű kiszolgálás van a vakcinák terén

Orbán szerint megvalósulhat tényleg a kanyarban előzés, bár ez még nincs a zsákban, csak a terve. Beszélt persze a védőoltásokról, Karikó Katalinról és volt baloldalazás is.

Hirdetés

A miniszterelnök még a sminkben lehet, mert percek óta műsorkitöltő kávéházi zenét játszik a Kossuth Rádió.

„Magyar vagyok, ezért sosem leszek elégedett!” – mondta a friss járványügyi adatokkal kapcsolatosan a miniszterelnök, bemelegítésképpen. Merthogy Nagy Katalin idézte azokat az adatokat, akik szerint az oltási „versenyben” nagyon jól, az élen állunk.

Ezután Orbán Viktor a Karikó Katalinnal kapcsolatos találkozójáról beszélt. „Csomó érdekes dolgot mondott, volt, amit megértettem”, mondta a magafajta jogász. Majd megint Kisújszállásozott, de legalább az asszonyság elmaradt. Majd hozzátette, ma ő a legismertebb magyar. „Van valami okom, hogy én is büszke legyek rá, magunkáénak érezzük, a magyar szeret többes szám első személyben fogalmazni, majd mindenféle történelmi példákat mondott, focistához híven a 6:3-at is megemlítette. És bevallotta, ismeri Hunniát, azaz Mezőtúr, Szolnok környékét, ahonnan Karikó Katalin származik. „Úgy éreztem, biztonságban vagyok, mert mindent tud.” Ezután szkamai kérdéseket is megvitattak, mint a disznósajt. Hiszen Karikó Katalin hentescsaládból származik, mondta Orbán Viktor.

Ezután megjegyezte még, hogy Karikó Katalin fejlesztése egy olyan módszer, amelyet fel tudunk használni arra, hogy gyorsabban tudjunk válaszolni az ilyen jellegű járványokra.

Majd ezután Nagy Katalin ahogy kell, áttért a baloldalra, az oltásellenességre és hasonlókra. A főnöke erre azt mondta, ártott a baloldal, csúfosan leszerepeltek, szerinte, majd „több, mint hibákat” sorolt egymás után.

Orbán megköszönte, hogy a fiatalok regisztrálnak az oltásért, majd megjegyezte, a vakcina nem lehet ideológiai kérdés. Ezután egy sztorit osztott meg, amelynek a főszereplője Pintér Sándor belügyminiszter volt. Majd elmondta azt is, Pfizer megint nincsen. Pedig átlagban, ha túl vagyunk a fiatalok oltásán, akkor hetente 150 ezer magyar ember kérhet Pfizer-oltást. De van AstraZeneca, Szputnyik, Sinopharm is. „Amit abszurdnak láttam, az valósággá vált”, jegyzete meg annak kapcsán, hogy nem tudta elképzelni, választani lehet a védőoltásokból.

Magyarország térhet vissza legkorábban a normális élethez, de ettől még járványhelyzet van.

A következő időpont, amikor korlátozásokat lehet feloldani az ötmilliónál lesz. „Arra következtetünk, már pünkösd környékén meglesz az ötmillió magyar beoltott.” Ezt a kisokosából silabizálta ki a miniszterelnök.

Az viszont biztos, zenés tömegrendezvények csak védettségi igazolvánnyal lehet megrendezi egészen augusztusig.

A kérdés, lesz-e hatmillió beoltott magyar? Lehet, ez rajtunk múlik.

Ha kell harmadik oldás, akkor eleget tudunk neki tenni, „már a zsákban” van. Egyúttal arra kért minden magyart Tűzföldtől Csíkszeredáig, hogy regisztráljon nálunk, időpontot, helyszínt kap, és megkapja az oltást.

Majd rákanyarodtak a foglalkoztatás világára, ahol Orbánnak még jobb statisztikája van, mint az Európai Uniónak. „Egyszerű, primitív módszerrel dolgozom”, jegyezte meg, azt mondja, elértük azt a szintet, hogy dolgoznak már annyian Magyarországon, mint a válság előtt volt. „Arra számítok a munkanélküliség alacsonyabb lesz. Nem győzünk ezért hálásak lenni az orvosoknak és az ápolóknak.”

Ami a költségvetést illeti, „ez jó kis költségvetés, nem gondoltam, hogy meg kell emelni a kalapunkat Varga Mihály miniszter úr előtt”. Ősszel fizetni fognak nyugdíjprémiumot, lesz fiataloknak adómentesség, „jól összedrótozta” Varga Mihály.

A családpolitikáról is beszéltek, ami „magyar bravúr”. Már Matolcsyval azt a jövőt választották, hogy kell magyar gyerek, nélkülük nincs jövő. „Akkor van értelme mindennek, ha van gyerek, vannak gyermekeink.”

A tudósok azt állították, ha jó a gazdaság- és a családpolitika, akkor több gyermek születik. „Nem tartunk még itt. Elindultunk az úton, elmozdítottunk néhány akadályt, de még nem érkeztünk meg. Várom, hogy azt mondhassam, ha valaki gyermeket vállal, akkor anyagilag is jobban jár.”

Orbán Viktor azt is mondta, éppen ezért legalább 2080-ig kell gondolkodnia Magyarországról. A gyerek az élet minőségét is megváltoztatja.

 

Korábban írtuk:

Tartson velünk, igyekszünk nyomon követni a kinyilatkoztatást.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Kossuth Rádió Nagy Katalin Orbán Viktor járvány koronavírus pandémia világjárvány
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés