Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. május 11. 18:18

Varga Judit olyan oltási számmal büszkélkedett Brüsszelben, ami miatt inkább ideges lehet a kormány

Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat, vagyis összesen 300 ezer embert sikerült beoltani másfél hét alatt. Nagyon el vagyunk maradva.

Hirdetés
Hirdetés

Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat, ami nem lett volna megvalósítható, ha nem keresett volna az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlásával rendelkező oltóanyagok mellett más koronavírus elleni vakcinákat – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagállamok európai ügyekért felelős miniszterek tanácsülésének szünetében kedden.

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta,

a kínai és az orosz oltóanyagok az uniós veszélyhelyzeti engedélyezési rendszer keretein belül magyar hatósági engedéllyel bírnak, ez tette lehetővé a lakosság jelentős részének a beoltását.

A beoltottságot igazoló védettségi igazolványokkal kapcsolatosan azt mondta, május végéig megállapodás születhet az okmányokról. Az Európai Unió azt szeretné, ha július elsejétől érvénybe lépne, és a valóságban is működőképes lenne a dokumentum – mondta az igazságügyi miniszter.

Varga Judit büszkélkedésével szemben a helyzet nagyjából úgy fest, hogy

több hetes késésben van a lakosság oltása a kormány saját korábbi terveihez képest,

ha nem sikerül felgyorsítani az oltást, rávenni az oltakozásra azokat is, akik eddig ellenálltak, szinte biztosan nem lesz meg májusban a következő mérföldkőként megjelölt 5 millió beoltott, amihez például a családi események, rendezvényekre vonatkozó korlátozások feloldását kötötte a kormány. Így például lakodalmak valószínűleg csak a hónap legvégén, vagy júniusban valamikor lehetnek először.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Brüsszel ellenzék ellenzéki összefogás Európai Unió igazságügyi miniszter oltás oltásellenesség oltási terv oltóanyag Sinopharm Szputnyik V vakcina Varga Judit

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés